„A főrabbi úr nyilatkozata elhibázott, káros”

 Dr. Olti Ferenc, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Elnökségének és a Budapesti Zsidó Hitközség elöljáróságának tagja levelet küldött a Hitközség Képviselőtestületei tagjainak. E levélből idézünk részleteket

A Heti Magyarország 1993. február 26-i számában „Zsidók és magyarok” címmel beszélgetés jelent meg Zoltai Gusztávval és Landeszman Györggyel… Miután a cikk hemzseg a politikai természetű megállapításoktól, és zsidó barátainktól is megrökönyödött és felháborodott megkereséseket kaptam, a helyzetet igen veszélyesnek ítélve kértem a MAZSIHISZ-t és a BZSH elnökeit, valamint az ügyvezető igazgató urat egy rendkívüli együttes elnökségi és elöljárósági ülés sürgős összehívására…

Azt javasoltam, hogy ha már sajtótechnikai eszközünk nincs a kár enyhítésére, mivel jóváhagyással jelent meg a cikk a testület adjon ki egy elhatárolódásként is értelmezhető nyilatkozatot, és azt csak a Heti Magyarországban és a zsidó sajtóban tegye közzé, amelyre a minket érő várható elítélő hangok esetén hivatkozni lehet. E véleményemmel kisebbségben maradtam, mert a többség úgy ítélte meg, hogy egy vallási testület egy vallási vezetőtől nem határolhatja el magát.

Ez az álláspont vitatható, hiszen minket a Tóra szelleme és betűje hozott és tart össze, és nem annak szolgája iránti személyes ragaszkodás. Ha a szolga nem jól szolgálja a Tórát, a rabbikarnak ezt meg kell ítélnie és legjobb lelkiismerete szerint kell döntenie, esetleg személyi konzekvenciákat is levonva. Itt azonban nem erről van szó. A főrabbi úr lelkipásztori funkcióban, ámde politikai nyilatkozatot tett…

Véleményem az volt, hogy ha valaki kilép a lelkipásztor funkcióból és politikusként kezd tevékenykedni, akkor politikusként kell megítélni. A főrabbi úr nyilatkozata elhibázott, káros, a magyarországi zsidóság véleményével több ponton súlyosan ellentétes, szervezeteink szellemiségével összeegyeztethetetlen deklarációkat tartalmaz, amelyet nem negál, hogy vannak benne fájóan igaz tételek is. Egy rosszul sikerült politikai nyilatkozattól a politikai funkciókat is felvállalni kénytelen szervezetnek politikailag el kell határolódnia. Nem a Tórától, nem a rabbikartól, hanem egy amatőr politikus, minden bizonnyal jó rabbi amatőr nyilatkozatától…

Mi, polgárosodott zsidók, akik Magyarországon a magyarsággal konszolidált körülmények között kívánunk együttélni, de akik zsidóságunkat büszkén vállaló és megtartó magyar állampolgárok vagyunk, elvárjuk a magyar politikai szervezetektől, a hatalmat megtestesítő és gyakorló személyektől, egyházaktól, hogy a legerélyesebben elhatárolódjanak mindennemű, a zsidóságot kirekesztő, az embercsoportok közötti megkülönböztetés szükségét hangoztató csoportoktól és személyektől. Ugyanakkor ezen egyénileg és kollektíven is vallott elveinkkel homlokegyenest ellenkező megnyilvánulást, ami saját sorainkban keletkezik, eltűrünk, ugyanazzal a módszerrel és ugyanazzal az érveléssel élve: „mégis a mi kutyánk kölyke “, amely, amikor azt a másik oldal teszi, joggal mélységesen felháborít bennünket.

Mivel a vezető testületek együttes ülésén elhatárolódó nyilatkozat nem keletkezett, az a helyzet, hogy e testületek formálisan egyetértenek a főrabbi úr kitételeivel, s ez szörnyű veszélyeket rejt magában. Mert minden külső tényező ezt joggal így fogja értékelni. Mi zsidók, a bennünket ért borzalmak és a megkülönböztetés elleni megalkuvás nélküli kiállás okán olyan erkölcsi tőke birtokában tudtunk mindig fellépni érdekeink védelmében politikai téren, ha kellett, akár a hatalom képviselőivel, akár nyílt ellenségeinkkel szemben, ami ellen ők nem tudtak hasonló érveket felsorakoztatni. Bízhattunk abban, hogy külföldi zsidó és nem zsidó szervezetek, kormányok, a sajtó e szellemiség jegyében mindenkor védelmünkre fog kelni, ha kell. E nyilatkozattal és a tőle való el nem határolódással erkölcsi fegyvereink kicsorbultak, pontosan hasonlót adunk a minket támadók kezébe…

Néhány praktikus dolog. Például az Anna Frank Gimnázium a budapesti rabbiság eszmei felügyelete alatt áll, tervezünk további iskolabővítéseket. Hogyan magyarázzuk meg a nem zsidó hívőknek, hogy a zsinagógák szószékein nem „bőgatyás, fütyülőbarackos” prédikációk hangzanak el, annak ellenére, hogy a rabbiság vezetője ilyen nézeten van.

Amikor 1990-ben sok kortársammal ellentétben aktív szerepet vállaltam a reményem szerint megújulni készülő zsidó közéletben, ezt azért tettem, mert meggyőződésem volt, hogy az ismét éledező antiszemitizmus ellen sorainkat egységessé kovácsolva kell fellépnünk.

Továbbá hittem, hogy fiatalok megnyerésével új, pezsgő zsidó életet szervezhetünk, megnyerve az irántunk még közömbösek, vagy velünk szimpatizálók együttműködését, de mindenképpen ellenkezésük nélkül. E közösségi munka során az ellentéteket mindig sorainkon belül tartva próbáltam képviselni, éppen az egység fontosságának felismerése miatt is kompromisszumokat kötve. Most azonban úgy ítélem meg, hogy nincs helye a kompromisszumnak, nyugodt lelkiismerettel nem maradhatok tagja az Önök megbízásából egy olyan testületnek, mely azonosul egy felvállalhatatlan eszmeiséggel. A MAZSIHISZ elnökségében és a BZSH elöljáróságában viselt tagságomról ezért ezennel lemondok… Sajnos, van esélye annak, hogy közösségünk olyan helyzetbe kerülhet, amikor jó lesz hivatkozni arra, hogy volt, aki nem azonosult és lemondott, és ez a valaki többek véleményét képviselte. Szívből kívánom és titkon remélem, hogy erre a hivatkozásra nem kell sor kerüljön. A közgyűlések és körzetem munkájában változatlanul részt veszek, mert nem a magyar zsidóság ügyét, hanem csak annak rossztechnikájú érdekvédelmét hagyom el, remélve, hogy e nehéz szívvel meghozott döntésemmel is ezt az ügyet szolgálom.