A falasa vér nem kóser?

Néhány hónapja nagy botrányt keltett Izraelben az a tény, miszerint az Etiópiá­ból bevándorolt zsidók (a „falasák”) által adott vért kiöntik, mivel körükben ötvenszer nagyobb a HIV-fertőzöttek aránya, mint az izraeli lakosság más csoportjai­ban. A falasák tüntetését a rendőrség erő­szakkal oszlatta fel, ez tovább fokozta a feszültséget és a közfelháborodást. Végül is Simon Peresz miniszterelnöknek kellett személyesen és nyilvánosan bocsánatot kérnie az etióp oléktól.

Az etiópok által adott vér kiöntése utol­só csepp volt egy feszült kérdésben: az iz­raeli társadalmon belül egyes csoportokat (etiópok, jemeniek, marokkóiak, oro­szok…) jelentős negatív előítélet légköre veszi körül. A kérdés szociológiai elemzé­sébe nem kívánok bocsátkozni – nem is értek hozzá. Annyit megjegyeznék viszont, hogy ezen előítéletek mögött sok esetben objektíven létező problémák („kulturális különbségek”, „beilleszkedési problémák” – a szokásos eufemizmusokkal élve) rejle­nek: például tény, hogy a .. ,-k piszkosak – általában -, de ezért nem a …-kat kell el­ítélni, hanem meg kell érteni a mögöttes okokat, és azokon változtatni, ha lehet.

Az előítéletek másik – gyakrabban em­legetett – hibája a jogtalan általánosítás. (Nem minden … piszkos.) Az alábbiakban statisztikai alapon kívánok egy kérdést megvizsgálni, márpedig az előítéletek sok esetben tényleg igazak lehetnek statiszti­kai értelemben (a …-k 64 százaléka piszkos). Ekkor az a kérdés, hogy milyen a vizsgált arány más társadalmi csoportok­nál: ha más körökben is hasonló az arány (a statisztika matematikailag egzaktul megadható hibáján belül van az eltérés), jogtalan az előítélet. Egyéb esetben a kü­lönbségnek az okát kell megkeresni, és azon változtatni, ha lehet.

Ezen általános megállapítások után vizsgáljuk meg a véradó falasák esetét. Statisztikai tény (nem áll rendelkezésemre ezt cáfoló adat, ezért el kell fogadnom), hogy a falasák között ötvenszer nagyobb a HIV-fertőzöttek aránya, mint Izrael átlagla­kossága körében. Ennek oka az, hogy az AIDS Afrika középső területeiről terjedt el, ezért a betegség felismerése és a tudatos védekezés elterjedése előtt a fekete kon­tinens ezen régióiban (így Etiópiában) nagyobb arányban szaporodhatott el a vírus.

Ha ezt elfogadtuk, térjünk rá a véradás problémájára: ha minden donor által adott vért ellenőriznek, miért nem adhat­nak az etiópok vért? A fertőzött vért úgyis kiszűri a teszt, a többit pedig hasznosít­hatják. Vagy mégsem? A probléma az, hogy az AIDS-teszt nem százszázalékos biztonságú. Kis valószínűséggel ugyan, de maradhat fertőzött vér az ellenőrzött ké­szítmények között.

Végezzünk egy rövid számolást! Nem va­gyok szakértő, így az alábbi adatok teljes mértékben fiktívek. Tételezzük fel, hogy a lakosság 0,1 százaléka HIV-fertőzött (re­mélhetőleg a valóságban ennél kevesebb), vagyis tízezer egység adott vérből várható­an tíz lesz AlDS-es. Tegyük fel azt is, hogy az AIDS-teszt 90 százalékos pontossággal működik, vagyis az tíz AIDS-es vérből ki­lencet kiszűr. Mégis marad tízezer egység vérben egy, ami fertőzött, azaz egy egység vér egy tízezred valószínűséggel okozhat betegséget. (Ez meglehetősen kis arány, a tömegközlekedés is lehet ennyire vesz­élyes, mégis sokan vállalják a kockázatot annak érdekében, hogy eljussanak a célál­lomásig. Tehát nem érdemes a vérkészít­ményektől félni, mert az orvosi gyakorlat­ban egyéb tényezők talán jóval nagyobb veszélyt is jelenthetnek!)

De mi a helyzet, ha ötvenszeresére, 5 százalékra nő a fertőzöttek aránya? Tíze­zer egység vérből mintegy 500 AIDS-es, azaz a 90 százalékos hatásfokú szűrés után is marad 50, azaz ötven fertőzött, szemben a korábbi eggyel! Tehát, ha a donor veszélyeztetett csoportba tartozik (prostituált, homoszexuális, esetünkben falasa; és nem tudunk ennél több részle­tet róla), jelentősen megnő annak a való­színűsége, hogy az általa adott vér fertő­zötten „átcsúszik” az AIDS-teszten, mivel a teszt biztonsága nem százszázalékos.

Tehát az izraeli vérellátó központban – véleményem szerint – nem volt más okuk a falasák vérének visszautasítására, mint az, hogy minimalizálni akarták a fertőzött vér elméletileg várható arányát. Mint lát­tuk, egy veszélyeztetett csoport vérének felhasználása növelné ezt a valószínűsé­get. Gondolom, a vér diszkrét kiöntése ta­pintatosabb megoldás volt, mint a véradásra jelentkezők nyílt elküldése, de – amint nyilvánosságra került – érthető módon felborzolta a kedélyeket, mivel szintén sértő eljárás a donorokkal szem­ben. Ideális megoldás valószínűleg nem létezett, mivel a fenti matematikai gondo­latmenet megértetése az iskolázatlan falasákkal nehéz vállalkozás lett volna.

Felmerül még az a kérdés, jogosé a falasák mint veszélyeztetett kategória meg­határozása szempontunkból, azaz össze- kapcsolhatjuk-e a veszélyeztetettséget a származással? Helyes-e ilyen kategorikus kijelentést tenni? Statisztikailag minden­képpen, de erkölcsileg is. Homoszexuáli­sok esetében például felmerülne, hogy statisztikailag valóban veszélyeztetett csoport, de ennek az az oka, hogy körük­ben nagyobb arányban vannak azok, akik gyakran váltják partnerüket. Márpedig ez növeli a megfertőződés veszélyét, nem pedig a homoszexualitás maga. Tehát nem lenne helyes a homoszexuálisokat kizárni a véradásból, hanem azokat a ho­mo- és heteroszexuálisokat kellene a fen­ti logika szerint, akik gyakran váltják part­nerüket (ha ez egyáltalán meghatározha­tó). A falasák esetében viszont, mint azt fentebb láttuk, veszélyeztetettségük köz­vetlen kapcsolatban áll származásukkal, azaz falasa mivoltukkal. Természetesen helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy a közép-afrikai származásúak a veszélyez­tetett csoport, ezért ne adjanak vért a fer­tőzés veszélyének minimalizálása érdeké­ben, és ezt minden közép-afrikai szárma­zásúra ki kellene terjeszteni. De ez, Izrael esetében, gyakorlatilag (elvileg nem) azo­nos a falasák véradásból való kizárásával.

Összefoglalva, úgy vélem, hogy az izra­eli vérközpontok munkatársai helyesen cselekedtek, mivel minimalizálni akarták a fertőzött vérkészítmények valószínűségi arányát. Mivel az AIDS-teszt nem száz szá­zalékig biztos, ezért ez az arány sajnos nem szorítható le nullára, de a nagyobb valószínűséggel fertőzött emberek vér­adásból történő kizárásával csökkenthető.

Másrészről, kellemetlen az ügyben, hogy „rosszul sült el a dolog”, és tovább fokozta a falasák megalázottsági érzését. Valószínűleg a véradás éppen a társada­lomba történő beilleszkedés szimbólumá­vá válhatott volna a falasáknál: lám, ők is hozzájárulnak az izraeli társadalomhoz. Ehelyett kiderült – úgy érzik -, hogy nincs szükség még a vérükre sem. Hát még a munkaerejükre! Mikor tudnak végre asszi­milálódni a többiekhez, mikor fogadják el őket, mikor szűnnek meg az előítéletek?

A tanulság: az orvosilag, illetve „mate­matikailag” helyes döntés is vezethet a társadalmi feszültségek fokozódásához.