A fal kapta a másikat

SERES LÁSZLÓ

A fal kapta a másikat

A hágai Nemzetközi Bíróság né­hány hete szembeállította egymással a zsidók élethez való jogát a palesztinok moz­gásszabadságával, tulajdonjo­gával, és az utóbbi mellett döntött. Ennek számos fontos következménye van, legelső­sorban is az, hogy a döntéssel a világszervezet végképp búcsút intett annak a morális jognak, hogy irányt mutathasson a világ demokráciáinak. Eljött az ideje, hogy a világ demokrá­ciái búcsút intsenek az ENSZ-nek.

A Simon Wiesenthal Központ nem­rég világkampányt kezdeményezett azért, hogy az ENSZ tekintse végre emberiség elleni bűntettnek a palesz­tin terroristák öngyilkos merényleteit. A kampány természetesen teljes ku­darcba fulladt. Az a szervezet, amely­ben a nemzetek állítólag egyesülnek, évtizedek óta futószalagon termeli a zsidó állam elleni határozatokat, mi­közben illedelmesen hallgat a szerve­zett arab terrorizmusról. Könnyen meglehet persze, hogy egy Wiesenthal-alapú döntésre már nincs is külö­nösebben szükség: az intifáda, tehát az Arafaték által négy éve indított terror­kampány szemmel láthatóan kifulladt. Vannak és persze lesznek is merényle­tek izraeli civilek és katonák ellen, de komoly, szervezett tömeggyilkosság hónapok óta nem történt. Ennek – mint erre Charles Krauthammer a Washington Postban felhívta a figyel­met – két komoly oka van.

Az egyik az, hogy Izrael tudatosan kilövi a Hamász, az Iszlám Dzsihád és a közvetlenül Arafat Fatah-ja alá tarto­zó Al-Aksza Brigá­dok első és második vonalbeli vezetőit, rácáfolva a közkele­tű meglátásra, misze­rint „az erőszak erő­szakot szül”. Nos, nem szükségszerűen, a vezérfüggő szerve­zett terrorizmus nem tud hatékonyan zsi­dót ölni, amíg sorai rendezésével van el­foglalva. A másik ok: annak a 640 ki­lométer hosszúságú biztonsági kerítés­nek („falnak”) a megépítése, amelynek északi harmada részben már áll, és amely már így is elég ahhoz, hogy a ta­valyi év hasonló időszakához képest 90 százalékkal (!) csökkentse az áldozatok számát. Az egyesült nemzetek azonban ötven éve nem tudnak hozzá­szokni ahhoz, hogy a zsidók nem áldo­zati bárányok többé, ezért előbb a há­gai Nemzetközi Bíróság (ICJ), majd az ENSZ közgyűlése elé vitték és ítéltet­ték el a közveszélyes, különös kegyet­lenséggel elkövetett önvédelmet.

Minden politikusnak, minden átlagos jövedelmű középpolgárnak, minden la­kóparkban élő balliberális értelmiségi­nek joga van biztonsági fallal, hightech kerítéssel körbevennie magát biztonságilag – csak és kizárólag a zsidók köte­lesek a népek barátsága és a világbéke jegyében önként a kivégzőosztag elé vonulni. Azzal, hogy az izraeli védelmi kerítés „nemzetközi jogot sért”, „állan­dó területfoglalást jelent”, amely „megváltoztathatja az elfoglalt palesz­tin területek demográfiai összetételét”, és azzal, hogy Izrael köteles kompen­zációt fizetni azoknak a palesztinok­nak, akik a fal miatt kénytelenek fél órával tovább autózni a munkahelyük­re (mikor követelte az ENSZ, hogy a Ciszjordánia biztonságáért felelős Palesztin Hatóság fizessen kártérítést az öngyilkos terror 1400 izraeli áldozata hozzátartozójának?), az ICJ a legmu­latságosabb döntését hozta azóta, hogy az ENSZ beszállt a szórakoztatóiparba.

A gond csak az, hogy az Egyesült Nemzetekhez tartozó intézmények döntéseinek logikája, következményei leginkább sírni valóak. Márpedig a vi­lág békéjéért, biztonságáért, a nemzetközi jogért mégiscsak az ENSZ nevű cég felel.

Az elmúlt évtizedekben a UNtertainment számos produkcióját láttuk; példáit annak, hogyan igyekszik egy hazug morállal, irracionális döntési struktúrával és inkompetens, bürokra­tikus vízfejjel ellátott gigaszervezet pszeudointézkedések sorával fenntar­tani a működés látszatát. A világszer­vezet közgyűlését ritkán hívják össze sürgősséggel – nos, az izraeli fal ha­lasztást nem tűrő esetét sürgősséggel kellett tárgyalni és elítélni. Az ehhez képest igazán elhanyagolható szudáni helyzet (Darfurban az egyéves mérleg: 30-50 ezer halott, egymillió menekült, lapzártakor élve égetnek el, feszítenek keresztre és erőszakolnak meg fekete polgárokat az iszlámista kormányzat által támogatott arab milíciák) ezzel szemben csupán egy gyenge nyelveze­tű, szankciós fenyegetést mellőző ENSZ-határozatot ért meg. Sőt, Szu­dán annyira jó hely, hogy a kartúmi „kormány” idén májusban tagja lett az ENSZ emberi jogi bizottságának, an­nak az értékorientált testületnek, ame­lyet korábban Líbia elnökölt, és amelynek ma pl. Zimbabwe is tagja.

Az ENSZ végignézte Boszniát és Koszovót, végignézte Ruandát és Szo­máliát, csöndben volt Szaddám alatt, ma végignézi Szudánt, népirtás gyanús belügyekbe ritkán avatkozik, de Izraelt – azt jól elítéli, a BT és a közgyűlés ed­dig úgy négyszázszor. Hasonlóképpen szórakoztató produkciót nyújt – csak éppen mindenféle felelősség terhe nél­kül – a nyugati ballib értelmiség, amely évtizedekig hallgatott a berlini terrorista falról, de Izraelben hallani sem akar az antiterrorista védőfalról. (Tényleg: láttuk a Bush- és Blair-ellenes széles népi tömegeket tüntetni a szudáni népirtás ellen? Nem láttuk.)

A hágai ENSZ-bíróság 64 oldalas „ítélete” egyszer sem említi a biztonsági kerítés megépítésének okát, a palesztin terrort, az indoklás csupán izraeli kon­textusban használja a terrorizmus szót, azonosulva ezzel a beterjesztő arab ál­lásponttal. Az ítélet szerint kizárólag ál­lamoktól jövő fenyegetésre vonatkozik az ENSZ Charta 51., önvédelemről szó­ló paragrafusa – márpedig ennek a nonszensz-érvelésnek beláthatatlanok a kö­vetkezményei. Ha ugyanis nem államok (pl. a Palesztin Hatóság) vagy mozgó terrorszervezetek (pl. al-Kaida) támad­nak demokráciákat, akkor a velük szem­beni védekezés, és így a terrorizmus el­leni harc alaptalan, illegitim. Legalábbis ha továbbra is az ENSZ mondja meg az izraelieknek és a szabad világ többi ré­szének, mikor és hogyan védhetik meg magukat. Ami pedig a fallal szembeni másik fő ellenérvet, a nyomvonalat ille­ti: az izraeli Legfelsőbb Bíróság (Hágá­val ellentétben elismerve a védőfal legi­timitását) nem sokkal előtte már döntött 30-40 kilométernyi vitatott, a paleszti­nok mozgásszabadságát korlátozó, kelet-jeruzsálemi szakasz megváltoztatá­sáról. Ez azonban Hágát még annyira sem érdekelte, mint egy jól sikerült afri­kai genocídium.

Az ENSZ ma a kettős mérce otthona, a „multilateralizmus” egyháza, diktatú­rák és demokráciák békés egymás mel­lett élésében, az egymással való ki­egyezésében, egymást kizáró igazsá­gok félúton való találkozásában, a „kompromisszum” fetisizálásában hisz. De mi van akkor, ha éppen ez a multilaterális hazugság, ez a szervezett közöny segít fenntartani a tétlenséget, és így a mindenkori genocídiumot, et­nikai tisztogatást, diktatúrát, éhínséget, menekültügyi katasztrófát? Mi van ak­kor, ha a szervezet struktúráját rendre túszul ejthetik afrikai-arab lobbista diktatúrák, amelyek rendre Izrael kárá­ra elfogultak? Akkor bizony Izraelnek ezzel a szervezettel szemben semmifé­le morális kötelessége nincsen többé. A liberális demokráciák lassan amúgy is otthagyhatnák az Egyesült Nímandok Szervezetét, hogy létrehozzanak egy olyan új, csak demokráciáknak fenntar­tott klubot, amely az egyéni szabadság, az emberi jogok, a magántulajdon és a kapitalizmus talaján áll. Ez a szervezet határozhatná meg ennek a morálnak a talaján, mi az a nemzetközi jog, és ők léphetnének fel a világ csendőreként mindenfajta népirtás, rasszizmus, kom­munizmus, és iszlámista terror ellen.

Igen, az izraeli beruházás falat emel – de nem zsidók és arabok, hanem a szabadság és a demokrácia földje és az elnyomás, a korrupció, a fenyegető terrorizmus térsége közé. Hágában az ENSZ eldöntötte, melyiket választja.