A drágakő

(A drágakő. Példázatok, elbeszélések, mesék az ősi zsidó hagyományok alapján. Logos kiadó, 1993, 206 oldal, 398 forint.)

A B’nai B’rith könyvsorozatának első kötetét adta most közre A drágakő cím alatt. A kötet kiállítása rangos, sokat ígérő: Magén István, a fedél és a kötet illusztrátora avatott kézzel, ihletett művészettel tette a könyvet fölöttébb vonzóvá.

A kötet csaknem ötven darabja felöleli a zsidó hagyománynak (és „nem hagyományoknak”, ahogyan az alcím mondja!) sok évszázadát, köztük igazán remek történetek, anekdoták, ״legendák” olvashatók, melyek közül több meglehetősen ismert, elegyítve olyanokkal, amelyek talán csak véletlenül kerültek a válogatásba. Ám tartalmuk, morális mondanivalójuk és ennek nyomán nevelő erejük egyaránt érdemes a dicséretre. Noha az egyes nagyobb fejezetek igazi rendező elvet nem tükröznek, mégis egységbe foglalja őket a hagyománytisztelet, az Izrael Mindenhatójába vetett feltétlen hit mindaz, amit a gyűjtemény minden darabja sugároz. Alighanem a szerencsés véletlen vagy a szerkesztő ügyes keze, netán a fordítók jó ízlése? nyomán állt össze a kötet; hiszen ab­ból a hatalmas kincsből, amit a zsidó aggáda, a midrás és a sok népmesei gyűjtemény halmozott fel, több tucat nem kevésbé értékes kötetet lehetett volna összeállítani.

A fordítók, Seleanu Magdaléna, Szabó Veronika, Pór Gábor tisztes munkát adtak át a szerkesztőnek, Babits Antalnak, s ha az olvasónak hiányérzete van, az egyenes következménye éppen a szerkesztés hiányának.

Mire gondolunk? Arra, hogy a kötet legnagyobb része eleve fordított anyagból fordíttatott tovább, magyarra. Mármost a forrásokban található neveket, jiddis vagy héber szavakat a fordítók a maguk módján írták át. És akkor még szólnunk kell a korábbi fordítóktól, Groszberg Salamontól, Molnár Ernőtől, Weiszberger Adolftól, illetve ״névtelenektől” a kötetbe beválogatott darabokban szereplő nevek, szavak átírásának sajátosságairól. A szerkesztőnek gondot kellett volna fordítania az átírás egységesítésére. Most ugyanis vegyesen vannak a kötetben askenázi és szefárd átírású szavak, nevek. Az sem ritka, hogy egyazon mesében, történetben mindkét változat szerepel.

Legalábbis furcsa, hogy egyes nevek hol héberesen, hol magyarosan szerepelnek. így az „ólom és méz” mesében „Móse (sic!) de Leon” olvasható, míg a rákövetkező „Nahmanidesz és tanítványa, a hitehagyott”-ban „Mózes rabbi”. S a furcsa, hogy mind a két mesének ugyanaz a fordítója, aki nyilván nem tudja, hogy csak a magyar irodalomba, hagyományba már „belegyökeresedett” személyek nevét írjuk magyarul: Ábrahám, Mózes, Izsák, ha azonban más is ilyen nevet viselt, azt az eredetit megközelítő ortográfiával írjuk-mondjuk: Ávráhám, Mose, Jichák.

Teljes a következetlenség a „kámác” vokális átírásában. A már említett Nahmanidesz-mesében van egy bibliai idézet (5Móz 32,26), így: „Junarti aféjhem, asbitáh méenos zehérem” Az „asbitáh” szó „á”-ja ugyanolyan „kámác”, mint az „amarti” első „a”-ja. Vajon az egyik „kámácból” miért lett „a”, a másikból „á”? S azt csak mellékesen említjük meg, hogy az idézett szöveg eredeti helyén nem „zehérem” van, hanem „zikhrám”!

A Függelék sajnos jeleskedik az említett hiányosságok dolgában. Arra szorítkozunk csupán, hogy a szószedetben több hibásan közölt szó (és esetlegesen hibás értelmezésük) mellett kurziválva feltüntetjük az általunk helyesnek vélt változatot:

Bál Sém – Báál Sém.

Balbosz-lében: maga a „balbosz” vagy „bálbósz” jelenti a házigazdát, a „lében” („élet”) szó csupán a kedveskedés kifejezése.

Beresit – B’ résit.

Brisz – B’rit (mint a B’nai B’rith’-ben); ha azonban jelentősége volna annak, hogy az askenázi forma szerepeljen, célszerű feltüntetni a szójegyzékben a szefárd formát is).

Kenészes Hagdajlo – K’neszet Hádolá.

Landsknecht – nos, ezt „városi cselédnek” értelmezni igazi leiterjakab. A német középkor zsoldoskatonái voltak a landsknechtek.

Mággid – (rendszerint) vándorprédikátor.

Meszivta – M’szikhtá (nyilván elírás a „meszivta”).

Móraj – Mórajr (ill. márór).

Ribojnaj sel ajlom – Ribojnoj sel ojlom vagy Ribajnaj sel ajlom (és Ribbánó sel olám, a szefárd változatként).

Sömá Jiszráél – ha egy sorral előbb „Sekhina” íratott, akkor itt „Semá”-t kellene írni!

(És még az is előfordul, hogy valamely héber név [történetesen hibásan] magyarított héber névvel együtt szerepel, így „Eliézer ben Jákob”, holott ez megközelítően így lenne helyesen: ״Eliezer ben Jáákov”.)

E sorok írója szeretné remélni, hogy a kötet beköszöntőjét író Korányi László vezette hazai B’nai B’rith páholy számos kötettel fogja gyarapítani az elkezdett sorozatot. Az első kötet erényeivel, annak hiányosságai nélkül.

Jólesz László