A cionizmus időszerűsége

A cionista világszervezet vezetőjének cikkét némi rövidítéssel a Herzl-alapítvány kiadásában New Yorkban megjelenő Midstream című folyóirat 1989. június–júliusi számából vettük át. 

A CIONIZMUS, a zsidó nép nemzeti felszabadító mozgalma mélyreható átértékelés és újragondolás szakaszába jutott. Találkozni olyan törekvésekkel, amelyek azt próbálják bizonyítani, hogy elveszítette immár történelmi érvényét és Izrael, valamint a diaszpórában élő zsidóság szempontjából többé nem tekintendő vezérlő elvnek. Akadnak, akik azt állítják, hogy Izrael Állam megalakulása óta a cionizmus túlhaladottá vált. Jó néhányan érvelnek úgy, hogy amíg ez az állam nem létezett, addig a cionizmusra szükség volt mint államszervező eszmére, de 1948 óta értékét veszítette úgy is, mint ideológia, úgy is, mint a politikai működés keretéül szolgáló mozgalom, s úgy is, mint a zsidó nép humanitárius céljait összegező etikai rendszer. Egyesek nagy sietve már temetik a cionizmust és el akarják perelni eszmei kisugárzását.

A zsidó állam születése óta végbement események azonban azt igazolják, hogy a cionizmus nem élte túl önmagát, s ilyesmit csak szűklátókörű emberek állíthatnak, olyanok, akik ezt az eszmét túlságosan leszűkítik, akik megfeledkeznek a cionizmus történelméről, tagadják múltbeli fontosságát, akik hajlamosak a dolgok leegyszerűsítésére, és nincs elképzelésük a jövőről. Viszont akik a cionizmusban Izrael felépítésének motorját látják, azt az elvet, amely egyesíteni képes a világ zsidóságát, azt az elvet, amely Izraelt mindennapi életük középpontjába helyezi, nos, ők valamennyien tudják, hogy az igazi munka csak most kezdődik.

A cionizmus mindaddig nem halott, amíg a zsidóság nagyobbik hányada Izrael zsidó földjén kívül él, és amíg a szétrajzottak mind egy szálig ismét egybe nem gyűlnek. Hivatását a cionizmus mindaddig nem teljesítette be, amíg Izrael területének fele – a Negev – továbbra is sivatag, és elhagyatott, északi fele – a Galil – pedig gyéren lakott. A cionizmusnak mindaddig megvan a maga érvénye, amíg Izraelben ki nem alakul a minőség társadalma, amely miként a mágnes vonzza magához a világ minden részéből a zsidókat, hogy részeseivé legyenek a zsidó állam fejlődésének.

*

MINT MINDEN NEMZET életében, úgy a zsidóságéban is vannak fogyatékosságok és gondok, de Izrael változatlanul nagy vonzerő a zsidóság számára, és hívására az alija, az odavándorlás a válasz. Mindenhonnét jönnek, nyíltan és emelt fővel, szabad országokból és tekintélyuralmi, totalitárius diktatúrák földjéről egyaránt. Jönnek Iránból, hogy a khomeinista uralmat felcseréljék a szabadsággal, jönnek Etiópiából, a Szovjetunióból, követve a múlt század nyolcvanas éveiből való korai úttörők, a halucok nyomdokait, akik azért választották életük színteréül Palesztinát, hogy ott teremtsék meg új zsidó hazájukat és társadalmukat. A szovjet zsidók közül sokan üldöztetést, bebörtönzést, haláltábort szenvedtek, kívül helyezték magukat a hivatalos társadalmon csak azért, mert vissza akartak térni az ősi hazába. Az újonnan érkezettek – ezek Izrael sója, őértük, jövetelü­kért fáradozunk, ez a cionizmus értelme és történelmi igazolása.

*

VAN, AKI AZT MONDJA, hogy ütközések várnak ránk, mások a nagy lehetőségekre mutatnak rá, amelyeket a békés versengés és együttműködés kora nyit meg. Mindkét vélemény elfogadható. Éberen őrködnünk kell, nehogy Izrael Államot aláaknázzák, nehogy az erőszak tönkretegye a törvény uralmát, szétzilálja a rendet, megrendítse a tekintélyt. De ezzel egyidejűleg erőfeszítéseket kell tennünk azért, hogy béke lehessen, hogy megleljük minden esetben a politikai megoldást. Hiszen mi a béke népe vagyunk, békés kultúrájú és békés törekvésű nép. A békét az erő és a méltóság helyzetéből érhetjük csak el. Akár összeütközés vár ránk a jövőben, akár békés együttélést tartogat a jövő, mindenképpen az kell, hogy Izrael erős legyen.

Egyetlen arab politikus sem ül le tárgyalni egy olyan Izraellel, amelyet el tud pusztítani, vagy amelyről úgy gondolja, hogy fizikai erővel megsemmisíthető. Tíz éve annak, hogy Egyiptommal békeszerződést írtunk alá, s ennek kidolgozásában jómagam is közreműködhettem. Tanúsíthatom, hogy maga Anvar Szadat egyiptomi elnök is kijelentette: csak akkor jött el Jeruzsálembe, miután meggyőződött arról, hogy fizikai erővel Izraelt nem tudja megsemmisíteni. A tanulság kézenfekvő: csak akkor számíthatunk további politikusok ideutazására, tárgyalásokra, ha erősek vagyunk, és ha társadalmunk pezsgőén eleven.

*

IZRAEL EREJE sok komponensből tevődik össze. Természetesen fegyverek is kellenek hozzá. De a varsói, a bialystoki, a vilnai gettólázadások és a nácikkal szemben tanúsított fegyveres ellenállás után, meg ami azóta történt, ma már nem kell bizonyítanunk, hogy a zsidó jó katona, tud harcolni és hős tud lenni, ha kell. Ma arról kell tanúságot tenni a világ előtt, hogy a mi erőnk más és másmilyen. A minőség társadalmát építjük Izraelben, melyért nemcsak meghalni érdemes, hanem élni is. Gondoljunk csak arra, mit értünk el már eddig is az iparban, a kutatómunkában, a műszaki fejlesztésben, a mezőgazdaságban, a művészetben, az irodaiamban, az orvoslásban. Agrotechnikánkat afrikai országok sora veszi át, alkalmazzák az Egyesült Államok délnyugati területein.

*

A SZOLIDARITÁS és az „egyek vagyunk” gondolata roppant fontos, de őszintén kell beszélni az e téren tapasztalható problémákról is. A külföldi zsidóságtól érkező támogatás csökkenő tendenciát mutat, s ez különösen nagy nehézségeket okoz, ha arra gondolunk, hogy 1989-ben 5–10 ezer zsidóra számítunk Oroszországból, s ha ötezer körüli a számuk, 95 millió dollárt, ha tízezer, akkor 300 millió dollárt emészt föl letelepítésük, elindításuk az életben, és azoknak a feltételeknek a megteremtése, amelyek nélkül zökkenőmentes beilleszkedésük aligha képzelhető el. Mozgósítani kell tehát a zsidóság anyagi erejét és minden egyéb forrását. Meg kell állítani az idegenforgalom csökkenő irányzatát.

Álláspontunk az, hogy mindenki szabadon választ, Izraelben akar-e élni vagy Izraelen kívül. Ám azok a zsidók, akik izraeli vízum birtokosai, máshol ne telepedjenek le, csak Izraelben. A bevándorlás és befogadás mellett létfontosságú a zsidó nevelés ügye. Ez is akkor hatékony, ha középpontjában mint téma Izrael áll. Kevés, ha a Halljad Izraellel kezdjük és végezzük a nevelőmunkát, mert minden út Erec Jisraelba kell vezessen. A zsidó nevelés kettős pillérre épül: az egyik Izrael központi szerepe, a másik a bevándorlás Izrael Államba. A hiteles tájékoztatás manapság legalább olyan jelentőségű, mint az, hogy kellő számban rendelkezzünk a legkiválóbb fegyverzettel, tüzérséggel, légierővel.

*

KAMPÁNYUNK CÉLJA, hogy minél mélyebben megértessük a világgal az izraeli politikát. Nem arról van szó, hogy a diaszpórában élő zsidóság próbálja megmagyarázni és igazolni Izrael politikájának minden egyes részletét és valamennyi rezdülését. Izrael politikája Izraelben formálódik, és ennék a folyamatnak nem része a szétszóratásban élő zsidóság. Viszont vitathatatlanul vannak közös nevezők, amelyek egyesítenek bennünket. Ilyen például az, hogy biztonságos határok mögött éljünk, és hogy ezeket a határokat meg kell védeni. Még az Egyesült Államokban sem tudtuk leküzdeni azt a veszélyt, ami abból adódik, hogy rá akarnak beszélni: térjünk vissza az 1967 előtti határokhoz.

Egyetértés van abban, hogy Jeruzsálem egyszer és mindenkorra Izrael egységes fővárosa. Mint egykori washingtoni nagykövet, tisztában vagyok vele, hogy ezekben az alaptételekben az Egyesült Államok kormányának álláspontja nem azonos a miénkkel. Jeruzsálem megosztását ellenzi ugyan, de soha nem ismerte el a jogunkat egész Jeruzsálemre, mint egységes városra.