A bibliai időktől kezdve

Jeruzsálem áll a zsidó történelem, gondolat vagy vonzódás és természetesen ennek művészi és művészeti kifejezésének tolmácsolásában. Minden nemzedék művészeinek találkozása, ha változatos formákban is, visszatükrözte, visszatükrözi azt a különleges, sajátos zsidó önmegtalálást, amit Jeruzsálem kihív, kivált mind varázslatos szépségével, mind eszményi ábrándú valóságával.

A zsidó képzőművészet ugyan ősi eredetű, amint Exodus, illetve Mózes második könyve tanúskodik a 31. fejezetben: „És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: Lásd, név szerint szólítottam Beczalélt, Úri fiát, Chúr fiát, Jehúda törzséből: s eltöltöttem őt Isten szellemével: bölcsességgel, értelemmel és tudással, minden munkában, hogy kigondoljon terveket, hogy dolgozzék aranyban, ezüstben és rézben, és foglalásra való kövek metszésében és fának a metszésében, hogy dolgozzék minden munkában.”

Évezredeken keresztül azonban, a szétszóratásban, vallási és más korlátozások nem segítették az alkotó zsidó képzőművészetet.

Az óhazába visszatérő nép azonban, párhuzamosan a nemzeti megújhodással, visszaszerezte a művészetnek Becalel nevéhez hű helyét. Ma itt, Budapesten a fiatal izraeli grafikának egy Jeruzsálemre központosító szemléltető kiállítást nyitunk meg. Az az érzésem, hogy a művészek alkotásai nálam sokkal különben zengik örökös fővárosunk dicsőségét.

*

Izrael budapesti nagykövetének a jeruzsálemi festők budapesti kiállítását megnyitó szavai.