A beismerés bátorsága

KÖZEL NEGYED SZÁZAD telt el 1965 óta, de a Nostra aetate állásfoglalását sokan a katolikusok közül nem is ismerik, és nem kevesen vannak, akik alig leplezetten vitatják vagy visszautasítják. Ez a kevéssé burkolt antiszemitizmus nyilvánult meg Józef Glemp lengyel prímás 1989. augusztus 26.-i beszédében, amelyet, mint köztudott, katolikus zarándokok százezrei előtt tartott, német egyházi vezetők jelenlétében. A beszéd hangvétele és állításai világszerte viharos ellenkezést váltották ki, a katolikus egyház vezető tisztségviselői közül többen nyilatkozatban határolták el magukat Glemptől; s még a krakkói érsek, Franciszek Macharski is „arrogánsnak” nevezte egyházi felettesének, Glempnek mondanivalóját. A Vatikán szintén helyteleneknek és károsaknak nevezte a lengyel katolikus prímás antiszemita kijelentéseit. II. János Pál pápa a 2. világháború kitörésének alkalmából apostoli levelet intézett a világ katolikus hívőihez, s ebben egyebek mellett hangsúlyozta: „A kitervelt barbarizmus, amely a zsidó népre, az „Endlösung” áldozatára sújtott le, mindörökké az emberiség szégyene marad”. Az egyházfő azt is megállapította: „lelkiismereti és önvizsgálatot kell tartanunk, hogy miképpen hirdettük eddig az Evangéliumot, ha a keresztény értékek ilyen mélyre zuhanása Európában bekövetkezhetett.”

*

JÓZEF GLEMP BESZÉDÉNEK antiszemita kirohanásait főképp az egy hónappal korábban lezajlott ún. „karmelita incidenssel” igyekezett megindokolni; azt állítván, hogy egy héttagú zsidó kommandó érkezett akkor Auschwitzba és a karmelita apácák életét csak a szervezett védelem tudta megmenteni. A hírügynökségi jelentések azonban másképpen számoltak be az eseményekről.

„Varsó, 1989. július 14. MTI – Az egykori hitleri haláltábor, Auschwitz területén levő apácakolostorban kínos incidens történt pénteken, amikor hét külföldről érkezett zsidó állítólagosan kísérletet tett az apá­cák kiszorítására. Az incidenst a PAP lengyel hírügynökség „nem mindennapinak” nevezte és emlékeztetett arra, hogy a lengyel zsidó közösség is több alkalommal tiltakozott a kolostor odatelepítése ellen, követelve annak áthelyezését. Az auschwitzi tábor ügyében egyébként több tiltakozás hangzott el az elmúlt években. Eddig csak nehezen lehetett eltitkolni a botrányt amiatt, hogy évek óta szervezett bandák dézsmálják a zsidó kegyeleti hely megmaradt értékeit – ez immár a lengyel sajtó által is megszellőztetett, közismert tény –, miközben a helyi közigazgatás ás az auschwitzi haláltábor emlékhelyeinek őrzésével megbízott szervek tehetetlenségüket hangoztatják.”

Másnapra az események részletei is kiderültek, s bebizonyosodott, hogy valójában senki sem kísérelte meg az apácákat abból az épületből kiszorítani, amelyben az SS-őrség a kizárólag zsidók meggyilkolására használt Cyklon B elnevezésű ciángáz tartályokat tárolta a Holocaust idején.

„Varsó, 1989. július 15. Reuter – Súlyos antiszemita incidenssé fajult pénteken az amerikai zsidóság hét képviselőjének békés lengyelországi demonstrációja, amellyel az akció résztvevői az egykori auschwitzi haláltábor területén megnyitott katolikus apácakolostor léte ellen tiltakoztak. Helyszíni beszámolók szerint a New Yorkból érkezett hét személy – köztük a neves Riverdale Héber Főiskola vezetője, Avi Weiss főrabbi – imádkoztak a kolostor lépcsőjénél, amikor hat helybeli építőmunkás rájuk támadt. Az imádkozókat rángatni kezdték és obszcén módon sértegették őket, sőt néhányukat összerugdosták és ruháikat elszakították. A húszperces incidenst kéttucat helyi lakos és öt rendőr is végignézte, egy katolikus papnövendék pedig hangos szavakkal biztatta tettlegességre a támadó építőmunkásokat.”

Az esetről beszámoló Reuter brit hírügynökség végezetül „az utóbbi évek legsúlyosabb antiszemita kilengésének” minősítette a történte­ket. Egy másik hírügynökség további részletekről tudósított.

„Varsó, 1989. július 15. DPA – Szemtanúk beszámolója szerint hét New York-i zsidó tüntetett az ellen, hogy apácák laknak az egykori haláltábor egyik épületében. Hangszórókon keresztül követelték: »Adjatok békét és nyugalmat mártírjaink lelkének!« Az épületben dolgozó építőmunkások előbb az első emeleti ablakokból vizesvödörrel öntötték le a tiltakozókat, majd az épület előtt verekedésbe kezdtek velük. A lengyel rendőrség nem avatkozott közbe. Az apácák mindvégig az épületben maradták és az ablakokból figyelték az eseményeket.”

A „KARMELITA INCIDENS” eseményeit sokan a saját szemükkel is látták Magyarországon. A műholdon át továbbított Super Channel tévéállomás 1989. október 4-én este 20.40-től a Worldwide Television News című műsorában 10 perces összeállítást sugárzott a mai lengyel antiszemitizmusról, és e műsorban hosszú híradófelvételek mutatták a vízzel locsoló és verekedő pufajkás lengyel építőmunkásokat.

A New York-ból érkezett héttagú zsidó küldöttség azért tüntetett a kolostornak használt egykori SS épület előtt, mert hírül vették, hogy építőmunkások érkeztek és tovább folytatják a ház kolostorrá alakítását. 1987-ben több ország katolikus és zsidó vezetője, köztük Decourtray, Lyon érseke, Lustiger, párizsi érsek és Daneels, Brüsszel érseke, valamint Macharski, krakkói érsek – írásban rögzített megállapodást kötöttek, hogy az 1984-ben Auschwitzba beköltöztetett néhány apácát 1989 februárjáig bezárólag átköltöztetik egy néhány ezer méterrel távolabb felépítendő kegyeleti és vallási központba. A kitűzött határidő régen lejárt, azonban sem az apácák elköltöztetésére, sem az új épület építésének megkezdésére mindmáig nem került sor. A lengyel hatóságok felelőssége is vitathatatlan, mert átengedték az épületet kolostor céljaira, majd inkább bátorították a katolikus egyházi illetékeseket a kegyeletsértő használatra, semmint lebeszélték volna őket a provokáció folytatásáról.

Az eljárás annál inkább jogsértő, mert az auschwitzi haláltábort az UNESCO már régebben a „világörökség részének” nyilvánította, aminek értelmében ott sem bontani, sem építeni, sem bármilyen átalakítást végezni nem szabad.

A lengyel egyházi vezetés nyilvánvalóan a még ma is élő lengyel népi antiszemitizmus miatt folyamodott a halogató taktika fegyveréhez, majd József Glemp hírhedt beszédével a halogatást antiszemita provokációvá alakította át. A magyar nép politikai érettségének és erkölcsi öntisztulásának igen fontos jele és értékes mérföldköve, hogy Józef Glemp zsidóellenes kirohanásai a legcsekélyebb helyeslő visszhangra sem találtak Magyarországon; sőt éppen ellenkezőleg: hívők és nem hívők nagy számban értelmetlennek, alaptalannak, károsnak és nem kevesen felháborítónak találták a lengyel prímás beszédének különféle kitételeit.

Jean-Marie Lustiger, Párizs érseke is nyilatkozatott tett Auschwitz ügyében. A francia katolikus főpap írása a Le Monde 1989. augusztus 29-i számában jelent meg, melyből két részletet idézek. „Akár akarjuk, akár nem: e dráma középpontjában Izrael kiválasztottságának misztériuma és az emberiség üdvtörténete áll. Köztudott, hogy Auschwitz keresztény áldozatainak túlnyomó többségét is mint zsidót gyilkolták meg. Ez tény. »Gott mit uns« (Isten velünk van) – e jelszóval kívánták megfosztani a Wehrmacht hadosztályai Izrael népét a kiválasztottság eszméjétől és ezzel kívánták kinyilvánítani a hatalom akaratát. Meg kellett ölniük a kiválasztott népet, hogy a Herrenvolk, a „felsőbbrendű német nép” diadalra juthasson. Nehéz ezt felfogni? Igen. S még nehezebb kimondani és leírni.”

*

„NEM HISZEM, hogy Auschwitz a történelem előzmények és következmények nélkül álló eltorzulását, aberrációját jelentené. Akik szélsőséges kivétellé akarják Auschwitzot átalakítani, azok fölfoghatatlanná változtatják a történteket. S akik megtagadják vagy letagadják, azok megkísérlik eljelentékteleníteni az emberiség jövője számára. Azonban éppen ellenkezőképpen kell cselekednünk. Erőfeszítéseinket arra kell összpontosítanunk, hogy észrevegyük az emberi gondolkodás történetében mindazt, ami Auschwitzot megelőzte és előkészítette. Látnunk kell továbbá azt is, ami Auschwitz után következett. Ugyanis nem elegendő biztosíték, hogy a náci Birodalom 1945-ben összeomlott, önmagában ezzel még nem semmisültek meg azok a kísértő gondolatok, amelyekből a Birodalom megszületett, és a cinkosság sem szűnt meg e gondolatok iránt. Nem arról van szó, hogy új vádat támasszunk, vagy vádiratot próbáljunk összeállítani. Hanem arról, hogy megnevezzük a betegséget és hogy megtaláljuk a gyógyszerét. A vallomástétel és a beismerés bátorságával kell rendelkeznünk, hogy rámutathassunk a beteg ember sebeire, s hogy eltávolíthassuk a szégyenteljes színlelést, amellyel a sebeket elleplezni kívánják.