Ami nem oldódott meg, és már nem is fog

Igazat lehetett volna adni Göncz Árpádnak, aki azt mondta: Történelmi jégverés ellen nincs biztosítás. Ezen az alapon a társadalom minden csoportja lemondhatott volna a kárpótlásról. így a sérelmek reparálatlanok maradtak volna, viszont a hiányos reparáció folytán nem keletkeztek volna új sérelmek. De ha már a kormány és a parlamenti többség a kárpótlás mellett döntött, egységes törvényt kellett volna alkotnia, mely 1938-tól egészen a hetvenes évekig ölelte volna fel a két totalitárius rendszer okozta súlyos jogsérelmek időszakát, és az ország szerény anyagi lehetőségeihez mérten, de méltányosan elégítette volna ki minden érintett társadalmi csoport jogos igényeit.

Nem foglalkozunk itt azokkal az észrevételekkel, amelyekkel különböző politikai szervezetek az Alkotmánybírósághoz fordultak a kárpótlási törvény ellenében, nem bocsátkozunk bele a vitába, hogy kárpótlás vagy reprivatizáció-e a helyes, három tényt azonban meg kell állapítanunk:

• figyelmen kívül hagyták az időrendben is, nagyságrendileg is első károsult, a magyar zsidóság jogos igényeit,
• megfordították az etikai értékrendből adódó sorrendet, mely megkívánta volna, hogy előbb az elpusztított életekért, majd az elrabolt szabadságért adassék kárpótlás, a vagyonért csak ezek után (és ez nemcsak a zsidóság tekintetében érvényes elv),
• ha már a kárpótlási törvény ennek az etikai elvnek a mellőzésével szűkén gyakorlatias gazdasági szempontokat követ (más kérdés, mennyire reálisan ítélték meg ezeket), akkor indokolt lett volna, hogy az ezt követőleg a felekezetek ingatlanvagyonnal történő felruházásról hozott törvény is gyakorlatias módon vegye figyelembe azt, hogy a felekezetek működéséhez, ingatlanaik fenntartásához olyan forrásokra van szükség, amelyekből az államtól való függetlenségük és különállásuk fenntartásával folyamatosan meríthetnek.

A kárpótlási törvény itt kifogásolt fogyatékosságát az a további kárpótlási törvény hivatott kipótolni, melynek előterjesztésére a kormány aligha az élénk társadalmi bírálattól függetlenül határozta el magát. Olyan törvény azonban, mely a felekezetek pénzügyeit rendezné, egyelőre nincs a láthatáron.

Úgy látszik, megoldatlanul végleg lekerült a napirendről

• a vészkorszak után gazdátlanul maradt zsidó ingatlanvagyon ügye (e vagyonnak a párizsi békeszerződés szerint a magyarországi zsidó közösség tulajdonába kellett volna kerülnie),
• a magyarországi zsidóságtól a vészkorszakban elrabolt és egyéni tulajdonosoknak vissza nem származtatható ingó vagyon (nemesfém, ékszer, értékpapír stb.) ügye,
• a zsidótörvények által okozott veszteségek ügye (hivatástól eltiltás, numerus clausus stb. folytán elszenvedett veszteségek).

A gazdátlanul maradt egykori zsidó ingatlanokért és vállalatokért későbbi tulajdonosaik kapnak most kárpótlást, ha utóbb másfajta jogfosztásnak estek maguk is áldozatul. A gazdátlanul maradt ingó vagyon egy részét a Nemzeti Bank vette birtokába. Az életpályák kényszerű megváltoztatása által károsultakat maholnap mind elnyeli a sír.

g-