90 perc Entebbeben

Egy repülőgép eltérítésének híre járta be a világot 1976. június utolsó szombatján s a rákövetkező napok történései, a halál árnyékába került utasok megpróbáltatásai, a kiszaba­dításukra tett erőfeszítések hetekig vezető helyen maradtak az izraeli és nyugati újságokban, rádiókban és tévékben. Az történt, hogy az Air France Tel Avivból Párizsba tartó járatát, 245 utast és a 12 tagú sze­mélyzetet, az athéni felszállás után hatalmába kerítette két német és két arab terrorista. A gép Uganda entebbei repülőterén szállt le, a fog­lyokat egy ottani elavult, koszos épületbe kényszerítették további arab suhancok és ugandai katonák őrizetébe. Rövidesen elengedtek kö­zel száz embert, a zsidókat azonban visszatartották. Hozzájuk kötötték önként sorsukat a francia pilóták és légikísérőnők. Elhangzott a géprab­lók követelése: engedjenek külföld­re távozni Izraelben bebörtönzött 43 merénylőt és más országokból 10 társukat, ellenkező esetben kivégzik a markukban levőket.

A drámáról azóta – videokazet­tán nálunk is kölcsönözhető – egy izraeli és egy amerikai film készült, mégis az eseményeket részletesen és hitelesen a 90 PERC ENTEBBÉBEN című, magyarul csak az elmúlt he­tekben megjelent könyvből ismer­hetjük meg. Az amerikai William Stevenson dokumentuma főleg köz­lemények, felhívások, nyilatkozatok és emlékezések puritán ismertetése, néhány izraeli államférfi és egykori túsz lírai szépségű elmélkedése az évezredes álom megvalósulásáról: Medinát Jiszráelről, a hazáról és a szabadságról. A szerző a gyűjtő­munka mellett szinte csak elragad­tatott jelzőivel örökítette meg azo­kat a férfiakat, akiknek okossága, katonai szaktudása, bátorsága, honfitársai iránti önfeláldozása ámu­latba ejtette a világot. Tették ezt azzal, hogy bázisuktól 4000 kilomé­terre, ismeretlen körülmények kö­zött őrzött túszokat kimentettek.

Talán a történelem olyan ritkán előforduló igazságszolgáltatása, hogy az akció idején a foglyok őrzői kö­zött volt két német géprabló (egyi­kük a mostanában olyan sokat em­legetett Carlos szeretője), akik éle­tük utolsó pillanataiban rádöbben­hettek arra a bibliai tanításra, hogy aki védtelenekre támad fegyverrel, az fegyverből pusztul el.

A másfél órás hadművelet alatt repülőgépekkel titokban és váratla­nul leszállt izraeli katonák héberül parancsolták földre a kiszabadítandókat, hogy leszámolhassanak a ter­roristákkal. Egy speciális osztag le­szerelte a repülőtér szovjet katonai titkokat őrző műszereit és egyidejű­leg „csökkentette” az ugandai légi­erő Migjeinek számát. Még arra is volt idejük, hogy az elesett terroris­tákat lefényképezzék, ujjlenyomatu­kat vegyék – későbbi azonosításra. Egyes híresztelések szerint, bár ezt az izraeli állam sohasem ismerte el, foglyokat is ejtettek.

Stevenson műve a túszok kiszaba­dításának hónapjában készült el. A gyorsaság akkor erénye volt, ma in­kább hiányossága. Alig ismerjük meg ugyanis a hősöket. Valamit csu­pán a rohamcsapat vezetőjéről tu­dunk meg, a filozófus Jönni Netanyahur alezredesről, az egyetlen hősi halottról, s arról, hogy miként gyá­szolta őt egész népe. Peresz védelmi miniszter a temetési szertartáson a következőket mondta: Siratlak té­ged, fivérem, Jonathan: nagyon kedves voltál te az én szívemnek (Sámuel második könyve, 1.26). Majd hozzátette: Milyen rövid az út Saul fiától, Jonathantól Ben Zion fiáig, Jonathanig.

A könyv magyar címlapján Rambóra hasonlító, gépfegyverével lö­völdöző férfi látható, krimik, akciófüzetek között árulják. Nem baj, így legalább megveszik a kalandregényt kedvelők is. Persze, több mint iz­galmas olvasmány – igaz történet! Adjuk gyerekünk, unokánk kezébe.

(90 perc Entebbében. Fabula Könyvkiadó.)