45 éve végezték ki Szenes Annát

(Budapest, 1921. VII. 17. – Budapest, 1944. XI. 7.)

FINOM, ÉRZÉKENY LELKŰ teremtés volt, akit nagy ideálok, nemes célok lelkesítettek. Már gyermekként verseket ír, s később is így fejezi ki érzelmeit leghívebben.

Édesapja, Szenes Béla, író volt, a Vígszínház szerzője, a Pesti Hírlap közkedvelt humoristája.

Már tombol a második világháború, amikor csatlakozik egy kivándorló csoporthoz. 1939. szeptember 13-án indul el Budapestről, s szeptember 19-én érkezik Palesztinába.

1943 januárjától egyre inkább arra a felismerésre jut, hogy Magyarországra kell utaznia. Küldetéstudat ébred benne. Úgy érzi, haza kell térnie Budapestre a zsidó önvédelem, a föld alatti ellenállás megszervezésére. Mikor hírét veszi, hogy az angol hadsereg kötelékében a németek megszállta területeken végzendő különleges munkára ejtőernyős csoportot szerveznék, önként jelentkezik. Részt vesz a kiképzésen, rádiós lesz, s hamarosan megkapják katonai jellegű titkos feladataikat is.

1944. január 11-én, utolsó bejegyzésként ezt írta naplójába: „A héten indulok Egyiptomba. Katona vagyok. Minden érzésem e körül összpontosul. Azokat az eseményeket, amelyek ezt a fordulatot megelőzték, nincs szándékomban most papírra vetni. Hinni akarom, hogy mindaz helyes, amit tettem és tenni akarok. A többit elmondja majd az Idő.”

*

KAIRÓBÓL még néhány levelet küld bátyjának, majd egy különgéppel Bariba (Olaszország) repül. Itt készülnek fel az ellenség hátában végzendő nehéz, veszélyes feladat utolsó fázisára. A magyar határ közelében járnak. Egy Magyarországról akkor átjött csoport – a már járt úton – hajlandó Szenest átvinni. Anna társaitól az útra ciánkálit kér, élve nem akar az ellenség kezére jutni. Nem adnak neki, ezzel is fokozni szeretnék biztonságérzetét.

Június 9-én átkeltek a Dráván, Mala Subotica közelében. Egy erdőben elrejtőzködtek. Két társuk betért a faluba, ahol az egyiket letartóztatták, a másik öngyilkos lett. Annát is elfogták, sőt a rádió is a kezükre került. Szombathelyre vitték, a hadtest kémelhárítójához, ahol rettenetesen megkínozták. A rádiókódját akarták tőle megszerezni.

Édesanyja, özvegy Szenes Béláné, 1944. június 17-én már a vezérkari főnökség defenzív részlegénél, a budapesti Hadik laktanyában találkozott vele. Szembesítették őket. A kémelhárítók azt remélték, hogy így szólásra bírhatják a leányt. De ebből semmi nem lett.

A katonai nyomozók rendkívül brutálisan bántak a fiatal rádióslánnyal. Arca kék-zöld foltokkal volt tele, elöl egy foga hiányzott. Letartóztatták Szenes Anna két másik ejtőernyős harcostársát is, akik a biztonság okán más utakon jöttek Magyarországra.

*

A NYOMOZÁS SZÁLAIT a vkf 2., defenzív osztálya tartotta kézben. Ott, a Hadik laktanya cellájában írta utolsó versét, amely néhány búcsúsor kíséretében, csak hónapokkal később, már kivégzése után került elő, a Conti utcai katonai börtönből visszaadott ruhái zsebéből. Mindkét írását édesanyja találta meg.

Egy –kettő – három .. .
nyolc a hossza,
Két lépéssel mérem a szélet..
Kérdőjelként lebeg az Élet.

Egy – kettő – három …
tán egy hét is,
Vagy a hó vég még itt talál,
De fejem felett a Halál.

Huszonhárom lennék
most júliusban …
Merész játékban számra tettem,
De kocka perdült. – Veszítettem.

Budapest, 1944. június 20.

A ruha zsebében volt, dátum nélkül, néhány búcsúsor is. Előre megírta, számolva bizonytalan sorsával.

„Drága Édesanyám, nem tudok mit mondani – csak kettőt. Millió köszönet. Bocsáss meg, ha lehet. Te tudod nagyon, miért nem kellenek szavak. Végtelen szeretettel.

Lányod.”

A brit ejtőernyősök ügyében a német Gestapo és az SD is nyomozott. Szeptember 11-én Szenes Annát visszaadták a magyar kémelhárításnak.

A katonai bíróság a Margit körúton október 28-án tárgyalta a hűtlenséggel vádolt Szenes Anna ügyét. A bírák között valószínűleg vita lehetett, hogy Szenes Annát, a brit hadsereg főhadnagyát, felelősségre lehet-e vonni, vagy hadifogolynak, parancsot teljesítő katonának kell tekinteni. Ez esetben a bíróság illetéktelen.

NEM IS SZÜLETETT döntés. Az első tárgyalás után közölték, hogy a bíróság csak 8 nap múlva, november 4-én hirdet ítéletet. A hozzátartozók úgy érezték, hogy a közvetlen veszedelem elmúlt.

November 4-én mégsem volt ítélethirdetés. A kutató történész nem talál egyetlen tanút, egyetlen sor írást sem, amely arra utalnia, hogy október 28-a után szabályszerű bírói eljárással ténylegesen lezárták volna Szenes Anna ügyét. Feltételezhető, hogy Beregfy vezérezredes – aki vezérkari főnökiként az ilyen ügyekben illetékes volt –, vagy helyettese, a hasonló ügyekben máskor is döntést hozó Feketehalmy-Czeidner Ferenc vezérezredes adott utasítást a Szenes-akta rövid úton történő lezárására.

Tény, hogy minden jogot megkerülve döntöttek Szenes Anna élete fölött.

Conti utcai fogolytársa így emlékezik: November 7-én feltárult zárkánk ajtaja. A fegyőr sápadtan, szinte ijedten szólította Szenes Annát. – Nem kell magával hozni semmit – mondta.

Ekkor kísérték át a Margit körúti fegyházba. Itt Simon százados, hadbírósági ügyész közölte vele, hogy halálra ítélték.

– Akar-e kegyelmet kérni? – kérdezte. Szenes Anna azonban nem kegyelmet, de ügyvédet, jogorvoslatot, fellebbezési lehetőséget kért.

– Nincs fellebbezés! Ismételten kérdem, kér-e kegyelmet vagy sem?

– Kegyelmet maguktól?! Nem könyörgök gyilkos hóhéroknak!

– Akkor hát készüljön a halálra. Írhat búcsúlevelet. Siessen, mert egy óra múlva végrehajtják az ítéletet.

Így rögzíti akkori ismereteit Szenes, harcostársa, rabtársa, Joel Pálgi.

Utolsó kívánsága az volt, hogy találkozhasson anyjával, de erről „lebeszélték”. Papírt, írószert azonban kapott. Hevenyészve két búcsúlevelet írt. Az egyiket anyjához, a másikat harcostársaihoz.

Szenes Anna haló porait a budapesti zsidó temető „Mártírok parcellájá”-ba temették el, majd 1950-ben Izraelbe szállították, ahol hősi halottnak kijáró tisztelettel tették végső nyugvóhelyére. Sírja azóta is kegyeleti hely.