„21489 zsidó fajú elszállítása megtörtént”

(Molnár Judit: Zsidósors 1944-ben, az V. szegedi csendőrkerületben. Cserépfalvi kiadása, 1995, 221 oldal, 475 Ft)

Soha el nem felejteni, semmit meg nem bocsátani – vallom, ugyanakkor egyetértek azok­kal, akik szerint 51 év után már csak új tényeket feltáró visszaemlé­kezések és tanulmányok jelenjenek meg. Molnár Judit dokumentációja ilyen.

A címbeli mondat Ferenczy László al­ezredes, a csendőrség és a német biz­tonsági rendőrség közötti összekötő 1944. június 29-i jelentése – több al­földi és tiszántúli megye zsidóságának tragédiáját hordozza.

Az V. csendőrkerület hatásköre egy képzeletbeli állított téglalap területére terjedt ki, északon Cegléd, Adony volt a vonala, nyugati határai mentén Dunavecse, Kalocsa, Baja, Zombor található, déli része Újvidék alatt húzódott, kele­ten pedig Csongrád, Szentes, Hódmezővásárhely, Szeged, Makó vonalát kö­vette. A holocaustot feldolgozó régebbi tanulmányokban is szerepelt e táj, né­hány városa zsidóságának pusztulásá­ról önálló munka is megjelent, de e legelmélyültebb néhány eddigi vélt tényt pontosít. Forrásául a korabeli hivatalos iratok, tanácskozások jegyzőkönyvei, határozatai, sajtócikkei szolgáltak.

A fiatal kutatónő kommentálás nél­kül teszi közzé, hogy miként működött a március 19-i megszállás után a me­gyei, városi, községi közigazgatás, csend­őrség, rendőrség, mi hangzott el a ta­nácskozásokon, miként döntöttek és intézkedtek, mit írtak az újságok. A szi­kár tényeken is átsüt, hogy a fegyelme­zett bürokrácia nem csupán eleget tett az embertelen előírásoknak, de bűnü­ket súlyosbította a művükkel való azo­nosulás, a túlbuzgóság és persze a ha­szonlesés.

Fél évszázada köztudott, hogy a né­met megszállók nem vettek részt a zsi­dóellenes rendelkezések végrehajtásá­ban, ellenőrzésében sem, azok alkalma­zása a helyi hatalmasságoktól függött; az V. csendőrkerületben is – kivéve a hódmezővásárhelyi alpolgármestert – mindig a fájdalmasabbat, a gorombáb­bat, a megalázóbbat választották. Tény azonban az is, hogy abban az időben a megyei vezető főispáni és a polgármes­teri tisztségeket új, bár változatlanul ma­gyar, diplomás férfiakkal töltették be.

A hitlerizmus kiszolgálására alakult kormány gyors ütemben hozta meg elő­ször a zsidóság életkörülményeit korlá­tozó, őket kirabló, majd a deportálást előkészítő rendeletéit, mégis ezeket szinte minden esetben a helyiek már megjelenésük előtt életbe léptették, to­vább szigorították. Szegeden például már a rendelet hatálybalépése előtt elrekvirálták az üzleteket, rövidebbre szabták az utcán tartózkodás, a bevá­sárlás idejét. Makón meg akarták bün­tetni azokat a keresztényeket, akik ke­zet fogtak zsidókkal. Kalocsán az oda­hurcolt bácskaiakat rosszabb körülmé­nyek közé kényszerítették, mint az elő­írás rendelte, és bár a Belügyminiszté­rium engedélyezte, nem toloncolták la­kóhelyükre az odakeveredett máshová valókat, mert Kalocsáról korábban de­portálhatták őket.

Gyalázatosán jártak el a hivatalok a vegyes házasságból származók, az első világháborúban véghezvitt hősiessé­gük, Horthy ellenforradalmában való részvételük miatt mentesíthetők eseté­ben. Sok száz embernél nem volt egyér­telmű, hogy a zsidótörvények hatálya alá esnek, ám ezeket mindig a megbélyegezettek közé taszították. Így tettek egy 1919-es „fehér” tiszttel, a Bács-Kiskun megyei Uszod község gyógysze­részével. A szegedi Horthy Miklós Tudományegyetem orvosprofesszorai levél­ben kérték, hogy kiváló kollégáikat, Purjesz Bélát és Rusznyák Istvánt mentesít­sék. Ezt megkapták 1944. június 27-én, másnap mégis deportálták őket. Jaross Andor, az 1946-ban háborús bűnös­ként felakasztott belügyminiszter hozat­ta vissza őket az ausztriai lágerből.

Több deportált szomszédjától a ható­ságokhoz panaszos levél érkezett – saj­nálkoznak az elhagyott kutyák, macs­kák helyzetén… A lakások berendezé­seit az igénylők társadalmi helyzete szerint osztották ki.

Hamvas Endre Csanádi püspök június 25-én – aznap, amikor elindították Sze­gedről az első vonatokat – a Fogadalmi templomban így prédikált: „A keresz­ténység nevében száz- és százezer em­bert megfosztanak tulajdonától, ottho­nától és deportálnak fajiságuk miatt… Ki kell mondanunk hangosan, nehogy az emberek téves lelkiismeretre tegye­nek szert: mindez a kereszténységgel semmiképp össze nem egyeztethető!” A főispánhoz és a helyettes polgármesterhez írott levelében így fogalmaz: az isteni és emberi jog félretételével törté­nő deportálásokért a felelősség magyar népünket is Isten és a világ ítélőszéke előtt terheli…