214 diákkal több!

Az új tanév

 

1991A budapesti zsidó iskolák kilencszáznegyven gyereke bizonyosság arra, hogy bár a vészkorszak, majd a nemzetiséget és a hitet tagadó politika maroknyivá sorvasztotta Magyarországon népünket, az életfán mégis új ág sarjad. Ők a jövő letéteményesei is: azonosságukat megőrzik a szülőföldjükön, de akkor is, ha a világ más táján élnek majd…

Néhány nappal az első becsengetés előtt ültünk össze a három iskola vezetőjével, hogy az 1991-92-es tanév kilátásait felvázolják. A beszélgetést mégis az elmúlt esztendő gondjaival és örömeivel kezdtük, már azért is, mert kettőnek tavaly nyílt ki először kapuja.

HAJDÚ PÉTER, az amerikai alapítványú Mszoret Avot, vagyis az Ősi Tradíció Iskola általános igazgatója: Amit iskolánkról meghirdettünk, az megvalósult. Egyéni arculata alakult ki, a gyerekek és a tanárok közösséggé formálódtak. Ennek előfeltétele volt, hogy színvonalas pedagógus kar verődjön össze és azonos nevelési elveket valljon. Sikernek tartom, hogy elkerültük a “gettósodást”. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a gyerekek számára nem idegen a bennünket körülvevő világ, másrészt nem önteltek, nem nézik le a más származásúakat.

Módosult elképzelésünk a nemzetközi érettségiről, ennél többre lesz jogunk: az amerikai egyetemekre is jogosítót kapnak a nálunk végzők.

KAZAL JÁNOS, a Lauder Javne Közösségi Iskola menedzser igazgatója: Második tanévünket kezdjük, mégis tart még a szülés, és ez egy minden szempontból új, illetve újfajta iskola esetében természetes is. Nagyon sok a probléma, de ami a legtöbb bíztatást adhatja: kitűnő tanáraink vannak és a gyerekek szeretik iskolájukat. A diákok nagy szellemi fejlődést értek el, s egyben megalapozódott a zsidósághoz kötődésük…

BEREND RÓZSA, a zsidó hitközségek Anna Frank gimnáziumának igazgatója: A miénk éppen hetven évvel idősebb a nagy szeretettel fogadott testvériskoláknál, tehát a kezdés gondjai minket nem terheltek. Mégis érdemleges tanrendi változtatásokra került sor az identitás erősítésére, a vallás gyakorlására. Tantárgy lett a zsidó történelem, gyarapodott a vallásismerettel kapcsolatos órák száma, több nagy ünnepet együtt ültünk meg.

A másik érdemleges változás, hogy emelkedtek a követelmények. Már nem tartunk attól, hogy ha szigorú mércét állítunk a jelentkezők elé, akkor nem tudunk új osztályt indítani. A kedvező változást az új tanárok felkészültsége is segíti. Másfél millió forint értékű számítógépekhez jutottunk azzal, hogy megnyertük a minisztérium pályázatát: kidolgoztuk a gimnáziumi oktatásra épülő szakmai képzés egyik módszerét. Ezt a felszerelést kiegészíti az izraeli Doron Alapítványtól, ugyancsak pályázaton nyert 180 ezer dollár értékű szoftver…

• Az új tanévről folytassuk a beszélgetést. Hogyan alakult a tanulók létszáma?

KAZAL JÁNOS: Túljelentkezés volt, így válogathattunk. Tavaly első általánost és a 12-13 éveseknek első középiskolai osztályt indítottunk. Összesen 112 gyerekünk volt. Ők most egy osztállyal feljebb kerültek, s a jelenlegi elsősökkel majd megduplázódtunk.

BEREND RÓZSA: Tizenhatan érettségiztek, míg 70 elsőst vettünk fel, így ismét két osztályt indíthatunk. Az előző tanévben 140 volt a diákok száma, az ideiben kerek 200!

HAJDÚ PÉTER: Már tavasszal sok szülő jelezte, hogy hozzánk szeretné járatni lányát, fiát, ennek ellenére a jelentkezés felülmúlta várakozásunkat. Tavaly nálunk 480 gyerek tanult az I-VI. osztályban, illetve a középiskolára előkészítő “0” tagozaton. A mostani első gimnázium négy osztályának többsége belőlük kerül ki. Az első általánosba felvett ötvennel vagyunk többen.

• Több gyerek, több költség, több tanterem. Megvannak az anyagi feltételek?

BEREND RÓZSA: Számunkra a Hitközség biztosítja az ellátmányt, évek óta nagyvonalúan. Az állam- tói megkapjuk az egyházi iskoláknak járó “fejpénzt”. Jelentős támogatást nyújt az öregdiákok hazai és külföldi baráti köre. Közöttünk van dr. Tauber László washingtoni sebész, aki tévékkel, videókkal látta el az osztályokat, 2000 dollárt osztott szét az érettségizők között, és ösztöndíjjal segíti az Izraelben tanulókat. A gondnoki lakás megürült, s azt tanteremmé és könyvtárrá alakítottuk át.

KAZAL JÁNOS: Alapítványi iskola vagyunk, mégsem egy meghatározott tőke kamatait használhatjuk fel, hanem adományok tartanak fenn bennünket. Ronald Lauder úr nélkül nem született volna meg az iskola, s nem indulhatnánk az új tanévnek. Mások is támogatnak minket, s jut az államtól minden általánost végző után évi 30 ezer forint, középiskolásonként a 44 ezer. Ugyanakkor egy gyerekre havi 15 ezer forint a költség. Kénytelenek vagyunk a szülőktől havi 2-3 ezer forint hozzájárulást kérni. A mondatot azzal egészítem ki, hogy szülei alacsony jövedelme miatt egyetlen gyerek se maradhat ki iskolánkból.

A Lendvay utcai épület befogadóképessége azonban csak a tavalyi létszámra alkalmas. Hónapok óta tárgyalunk a minisztériummal, a fővárosi és kerületi önkormányzattal, különböző intézményekkel, hogy megfelelő körülmények közé kerüljünk. A realitás: néhány nappal a tanév előtt nem tudjuk, hogy hova üljenek be az új gyerekek. Kénytelenek leszünk a közelben termeket bérelni.

HAJDÚ PÉTER: Iskolánk éppen létszámunk felére méretezett. Valóban helyes lenne a három iskola helyiséggondját közösen megoldani.

Az elmúlt hónapokban legtöbb nehézséget az anyagiak okozták, bár a torontói Albert Reichmann és a New York-i Dávid Moskovits urak bőkezűsége és szeretete nem csökkent. Természetesen mi is kapunk állami pénzt, az infláció mégis szorongat minket. Számos külföldi jótékonysági szervezet ígért támogatást. Ezekre sürgős szükség lenne, ugyanis az amerikai érettségi az oktatáshoz olyan technikai felszerelést követel meg, amit a rendelkezésünkre álló pénzből nem tudunk megvenni.

BEREND RÓZSA: Más felekezetek erőteljesebben kérik vissza iskoláikat. Ha visszamehetnénk régi otthonunkba, az még több egykori diákot aktivizálna és kötne az Alma Materhez…