2035-re fele-fele lesz az arány – Kétszer annyi arab születik, mint zsidó Jeruzsálemben

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

2007. május 8. Csaknem kétszer akkora ütemben növekedett az elmúlt évtizedekben Jeruzsálem arab népességének létszáma, mint a város zsidó lakosságáé – derült ki egy izraeli kutatóintézet jelentéséből.

Ha nem változik a jelenlegi tendencia, 2020-ra a mostani 66 százalékról 60 százalékra esik vissza a jeruzsálemi zsidók aránya, miközben az araboké 34 százalékról 40 százalékra nő. Ugyanilyen irányú változatlan fejlődés mellett az arabok részaránya 2035-re elfogja érni az 50 százalékot.

Jeruzsálemben, ahol az izraeliek által 1967-ben elfoglalt, s Izraelhez csatolt keleti városrészben felhúzott tucatnyi új telep lakosait is beleszámítva 720 ezren élnek, az elmúlt négy évtizedben 68 ezerről 245 ezerre emelkedett az arabok lélekszáma; ez csaknem 260 százalékos növekedés. Ugyanezen idő alatt a város zsidó lakosságának létszáma 140 százalékkal nőtt, 200 ezerről 475 ezerre.

A jeruzsálemi zsidó népesség létszámának csökkenéséhez hozzájárult az is, hogy több ezer zsidó család költözött ki a városból az annak peremén fekvő ciszjordániai telepekre, ahol alacsonyabbak az ingatlanárak.

(Forrás: MTI)

[popup][/popup]