1944: a munkaszolgálatosok gyászos októbere

 

A munkaszolgálatosok történetének két, viszonylag kellően feltárt és ismert, szomorú és tragikus korszaka volt. Az első periódusba az 1942 nyarán behívott – többnyire SAS behívóval – és a második magyar hadseregbe beosztott, Ukrajnába hurcolt mintegy 50 000 zsidó munkaszolgálatos kegyetlen és fájdalmas sorsa tar­tozik. Őket jórészt a hadviseléssel közvetlenül összefüggő munkák ellátására használták fel, drótakadályokat állítottak, tankcsapdákat ástak, aknaszedést és -rakást végeztek, bunkereket és géppuskafészkeket építettek, stb. Számos an­tiszemita tiszt és beosztott keretlegény büntetlenül élhette ki rajtuk szadista hajlamait. Egész munkaszolgálatos századokat irtott ki saját kerete abban a hitben, hogy így előbb jöhetnek haza a frontról. A magyar zsidó munkaszolgála­tosok második tragikus korszaka 1944 végén, 1945 elején volt. Abban az időszakban megszámlálhatatlanul terelték Nyugat-Magyarországra őket és a „munkaszolgálatra köte­lezett” budapestieket, köztük igen magas számban nőket, hogy az ország nyugati határán építsék a valójában Német­ország védelmét szolgáló erődvonalakat. Az erődépítésre hurcolt és ott elpusztult munkaszolgálatosok számának megállapítása lehetetlen, mert egyrészt összekeveredve dol­goztak más, nemzetiségi munkaszolgálatosokkal, másrészt a Szálasi-korszak törvényen kívüli viszonyai szabad pusztítást engedélyeztek a német nácik és magyar cinkosaik számára soraikban. Egyes források szerint az 1944. november és 1945 márciusa között az erődvonalak építésére hurcolt kb. 35 000 főből 10-12 000 személy pusztult el. A két, időben pontosan körülhatárolt korszak közé ékelődik be egy fekete hónap, 1944 októbere, amelynek történései még nem mondhatók teljesen feltártnak. Jelenleg öt, magyar zsidó munkaszolgála­tosok ellen elkövetett brutális tömegmészárlásról van tudomásunk megbízható források alapján.

Bor

1944. szeptember 19-én hagyta el a jugoszláviai Bort az ott dolgozott magyar zsidó munkaszolgálatosok második csoportja, 2500 fő gyalogmenetben Magyarország felé. Út­jukat színe kezdettől halottak, menet közben elpusztítottak tetemei szegélyezték. Október 6-án érkeztek a délvidéki Cservenkára, ahol a magyar keret helyett ismét SS-ek vették át őrzésüket. Másnap, október 7-én este kilenc óra tájt kezdődött meg a tömegmészárlás, 700-1000 férfit gyilkoltak le az SS-ek.

A Borból útnak indítottak között menetelt a költő, Radnóti Miklós is, aki a cservenkai mészárlást még túlélte és a Győr melletti Abdán végeztek vele is – magyar – gyilkosai.

Kiskunhalas

Alig négy nappal a cservenkai vérfürdő után, a magyar Alföld kellős közepén, Kiskunhalason fényes nappal, a déli órákban a vasútállomáson az ország belseje felé irányított, az ál­lomáson veszteglő vagonokban tartózkodó 101/322. számú századot mészárolták le a német SS-ek. A 18-24 éves pesti fiatalokból álló 212 fős századból 196-an pusztultak el. A kiskunhalasi tömeggyilkosság lefolyása nyomon volt követhető az 1945 után megindított népbírósági eljárás fennmaradt aktáiból. A budapesti Népbíróság ítéletében azt is megállapította, hogy a munkaszolgálatos század magyar parancsnokhelyettese – a századparancsnok a mészárlás időpontjában nem tartózkodott Kiskunhalason – és a keret tagjai semmit sem tettek a rájuk bízott munkaszolgálatosok életének megmentéséért, sőt, a keret egyik tagja a keret vasúti kocsijában menedéket kereső munkaszolgálatosokat a vagonból kizavarta. Végül is a népbíróság a századpa­rancsnokot és helyettesét – az előbbit korábbi tevékeny­ségéért – valamint a keret két tagját hosszabb-rövidebb ideig tartó börtönbüntetésre ítélte.

Debrecen és Pusztavám

1944. október 13-án a debreceni apafai lőtéren 62 személyt, feltehetően munkaszolgálatost végeztek ki ugyancsak SS-ek. Az áldozatokat a híradás szerint tízesével lőtték bele az előre megásatott sírba gyilkosaik, úgy, hogy előbb minden, személyazonosságuk megállapítására szolgáló okmányukat elvették tőlük és elégették. Így azután a későbbi exhumálás alkalmával sem lehetet kilétüket megállapítani.

1944. október 16-án – a Szálasi-féle hatalomátvétel más­napján – a Fejér megyei Pusztavámon két munkaszolgálatos század – az egyik csak félszázad volt – 216 tagját mészárolták le ugyancsak SS katonák. A századokat Jolsváról irányították Pusztavámra, az egyik század szinte orvosokból állt.

Kerecsen

1944. október 15-én a rádióban felolvasott Horthy-nyilatkozat elhangzása után az akkor Egerben állomásozó 20. rohamtüzér osztály parancsnoka tisztjeit a proklamációval ellentétben a háború folytatására buzdította. Ezért a háborút esetleg abbahagyni szándékozók elfogására a parancsnok az Egert körülvevő útelágazásokhoz ellenőrző csoportokat küldött ki, amelyeknek parancsnokául Polgári Pál főhad­nagyot, volt egri szolgabírót jelölte ki, aki egyébkén ismert volt szélsőjobboldali állásfoglalásáról. Október 16-án délután Polgári Pál a kerecsendi útelágazásnál erőszakos módon megállított egy katonai gépkocsit, amelyben több katona és négy munkaszolgálatos ült. Az elfogott katonákat Egerbe küldték, a négy munkaszolgálatost – akiket Polgári Pál hall­gatott ki – az alakulat parancsnoka halálra ítélte. A négy munkaszolgálatost az egyik beosztott tiszt vezetésével a ki­jelölt osztag agyonlőtte. Polgári Pál még 16-án este elfogott egy munkaszolgálatost, majd 17-én további négy főt és valamennyiüket ugyancsak kivégeztette.

A felsorolt öt tömeggyilkosságnak legkevesebb 1200 ár­tatlan, jobbára fiatal esett áldozatául. Mindegyik esetben a gyilkolásra a harci eseményektől távol, békés viszonyok közepette, minden kiváltó ok nélkül került sor. A tettesek indítékaira Radnóti Miklós ismert versének sorai adnak választ: ”… oly korban éltem én a földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt…”