1917 óta az első…

A szovjet zsidóság országos kongresszusa

A Szovjetunió hetven városából 126 zsidó szervezet és hitközség képviselői vettek részt 1989. december 19-21. között Moszkvában a szovjet zsidóság első kongresszusán. 1917 óta nem került sor ehhez foghatóra.

A tanácskozás azért ült össze, hogy létrehozza a szovjet zsidók átfogó szervezetét, és hogy megvitassa, mit kell tenni azok jövőjéért, akik nem szándékoznak csatlakozni a mind nagyobb számú kivándorlóhoz, hanem szülőföldjükön kívánnak maradni egy zsidó újjászületés reményében. Hogy azonban ennek a kilátásai mennyire kétségesek, arra jellemző volt a tény, hogy a hétszáznál több delegátust a Pamjaty mozgalom sovinisztái és más szélsőjobboldali elemek várták a kongresszus színhelyének bejáratánál hangos zsidózással.

A Nyugat-Ukrajnától Szibérián át a Távol-Keletig és a Kaukázuson túli területekig a legkülönbözőbb helységekből összegyűlt küldötteket ez nem riasztotta el. Hangsúlyozva a pillanat jelentőségét, alapos vizsgálat alá vették a jelent és a jövőt – annak tudatában, hogy a politikai és gazdasági válság, valamint a növekvő antiszemitizmus miatt csupán 1990-ben negyedmillió zsidó kivándorlásával lehet számolni.

Azok a zsidók, akik a szorongató körülmények ellenére sem gondolnak az ország elhagyására, minden úton-módon megpróbálnak garanciákat szerezni biztonságukra. A harmincas években a Távol-Keleten létrehozott „Zsidó Autonóm Terület” – Birobidzsán – hatóságaihoz a legutóbbi időben ezrével érkeztek kérelmek orosz zsidóktól, akik ott szeretnének letelepedni.

Alekszandr Smukler, a moszkvai Bnai Brit elnöke kijelentette: kételkedik abban, hogy a szovjet kormány képes megvédeni a zsidó lakosságot, ha pogromra kerülne sor. Elvégre más nemzetiségi konfliktusok esetében is képtelennek bizonyult arra, hogy megóvja polgárait az erőszakos haláltól. Igaz, az antiszemita incidensek eddig áltálában erőszak nélkül zajlottak le.

A csernovici Zsidó Kulturális Egyesület elnöke, Josef Zissels arra mutatott rá, hogy az antiszemitizmus ma kevésbé szembeszökően jelentkezik azokban a régiókban, ahol történelmileg a legerősebb volt: Ukrajnában, Bjelorussziában, Moldvában. Annál erősebb viszont Oroszország belsejében. Az ukrán nacionalisták egyenesen hangsúlyozzák szembenállásukat az antiszemitizmussal, amire még nem volt példa, miközben Oroszországban egyfajta sajátos nacionalizmus nevében irracionális, sőt valósággal mitikus formákat ölt a zsidógyűlölet. Zissels ezt részben annak tulajdonítja, hogy egyes politikai vezetők így akarják levezetni a kiábrándult lakosság indulatait, így próbálják elterelni a figyelmet a kormányzat csődjéről.

A kongresszuson igen éles vita alakult ki a kivándorlással kapcsolatos határozatról. A javasolt szöveg ,,hazatelepülésnek” mondotta az alijázást (a bevándorlást Izraelbe), ám az egyik kijevi delegátus hevesen szembeszállt ezzel, mondván, hogy „egyikünk sem kapott felhatalmazást arra, hogy Izraelt nevezze a kijevi zsidók hazájának”. A „hazatelepülés” szó használata csak az antiszemitizmust erősíti – hangoztatta ez a vélemény -, hiszen az mindig is azt állította, hogy a zsidók csak „átmenetileg” tekintik magukat az ország polgárainak, de Izraelbe kívánkoznak. Egy magát cionistának valló másik felszólaló határozottan tiltakozott az ellen, hogy kétségbe vonják: Izrael minden zsidó hazája. Ez az álláspont viharos tapsot kapott. A kongresszus arra hívta fel az amerikai zsidó szervezeteket, fokozottan támogassák Izraelt, mert az „mindannyiunkat befogad majd”.

Grigorij A. Vejszberg intette a jelenlevőket, ne feledkezzenek meg a kis falvakról, mert amint ezelőtt, úgy ma is ezek alkotják a szovjet zsidóság magvát. A Kijevi Zsidó Kulturális Egyesület részéről Alekszandr Sz. Borakovszkij arra figyelmeztette a felszólalókat, tartsák szem előtt a Szovjetunióban maradó zsidók érdekeit.

Israel Singer, a Zsidó Világkongresszus képviseletében megígérte, hogy a szovjet zsidóik új országos szervezetének minden támogatást megadnak, amit csak kíván. „Eszközeink vannak, de álmaink nincsenek, és azért jöttünk ide, hogy kérjünk benneteket: álmodjatok érettünk.”

Zeev Barth