„Letolta a nadrágját és belém hatolt” – elnöki erőszak?

Eva Mihály Amichay / 2007. július A nemi erőszakkal és szexuális zaklatással vádolt Mose Kacav, Izrael köztársasági elnöke vádalku keretében vált meg hivatalától: a lemondásért cserébe a főügyész elejtette az ellene felhozott súlyosabb vádpontokat. Válaszul az egyik sértett – aki magát a héber ábécé első betűjével „Alef”-nek nevezte – sajtóértekezleten tárta a nyilvánosság elé a maga történetét.

	Mose Kacav

„Az elnök reggelente ült a karosszékben, előszedte a nemi szervét, lóbálgatta, azzal integetett felém: gyere, simogasd, nyalogasd…”

Alef több mint egy órán át mondta a maga vádiratát újságírók gyűrűjében, miután kiderült, hogy az izraeli elnök megússza mindazt a gyalázatot, amit – elmondása szerint – rajta elkövetett.

Ha a bíróság előtt nem mondhatja el, hát elmondja mindenkinek – a társadalmi igazságérzet tegye meg, amit egy gyáva főügyész képtelen: a bűn nyerje el méltó büntetését, akkor is, ha a bűnös az ország első embere (volt), és az ország legjobb ügyvédei, PR-szakértői védik kilenc védtelen nővel szemben.

Szombat estére tüntetést szerveztek az izraeli női szervezetek – a Tel-Aviv-i Rabin tér megtelt tiltakozókkal. Már az internetes felhívás alatt, szombat reggel közel 700 hozzászólás volt – elsöprő felháborodás a nemtelen egyezség ellen. Ügyvédek sora nyilatkozott a jogi abszurditás miatt: ugyanaz a Meni Mazuz, aki bejelentette az egyezséget, néhány hónappal ezelőtt a tévének bizonyítékokkal megerősített nemi erőszakról beszélt. Hová lettek ezek a vádpontok a megkötött egyezségből?

A rendőrség hivatalosan nem nyilváníthat véleményt, de az az öt nyomozó, akik az üggyel foglalkoztak, megrökönyödésüket fejezték ki újságíróknak – ha a főügyész hiányosnak találta a bizonyítékokat a nemi erőszakkal kapcsolatban, akkor miért nem kért a nyomozó hatóságtól kiegészítést?

A nemi erőszakot elszenvedett áldozatok segély-telefonvonalai teljes kapacitással működnek, mióta az egyezség hírét bejelentették – felháborodás, tiltakozás, az áldozatokkal való együttérzés, és ami a legfontosabb: tettvágy – valamit tenni kell, hogy ezt az ügyet ne lehessen így elsimítani. Hiszen az egyezség társadalmi üzenete évtizedekre vetheti vissza az erőszak elleni küzdelmet Izraelben: “ha megerőszakolnak is, jobb, ha nem mész a rendőrségre, hiszen az áldozatot meghurcolják, a bűnös pedig, minél előkelőbb, annál nagyobb eséllyel ússza meg az ügyet”.

Alef ambiciózus fiatal nőként kezdte munkáját az elnöki rezidenciában. A szóbeli nemi inzultus tönkretette önértékelését: miért léptették elő – azért, mert jól dolgozik, vagy azért, mert az elnök szemet vetett rá? Ahogy a szóbeli erőszak tényleges nemi erőszakká vált, egyre mélyebbre tiporták önbecsülését – és ez az, amit azok mindig elfelejtenek, akik felróják: miért nem hagyta ott a munkahelyét, ha zaklatták? Azért, mert abban a lelkiállapotban, amelyben elhitetik az emberrel, hogy semmit nem ér a munkája, csak a csinos feneke miatt jutott az előnyös álláshoz – ember lánya legyen, aki képes felállni, és más munkát keresni. Egyébként Alef megtette ezt, bár egy kis időbe telt, míg összeszedte bátorságát. Aztán – mint mondja – újabb fenyegetések az elnök részéről, hogy sehol nem kap majd munkát, mert az ő keze messze elér… Ehhez képest valóban sok-sok erőre volt szüksége, hogy elmenjen a rendőrségre és feljelentse az ország első emberét. Talán nem is tette volna, ha nem jut tudomására, hogy nincs egyedül. A rendőrségi nyomozás akkor lendült be igazán, amikor már kilenc nő jelentkezett – igen, Mose Kacav, politikai pályája során többször is inzultált nőket, kihasználva társadalmi rangját, munkaadó mivoltát arra, hogy nőkkel erőszakoskodjon.

	Mose Kacav egy fiatal izraeli lány társaságában (a kép csak illusztráció)

Az egyezségből mégis kimaradt Alef. Mert a nemi erőszakot ki kellett zárni ahhoz, hogy Kacav megússza a börtönt. Így egyszerűen kihagyták Alef történetét, mint „nem kellően hiteleset”. Alef egy éven át elszenvedte a kihallgatásokat, a szembesítést, még (mint utóbb kiderült) telefonjai lehallgatását is, és a rendőrség nem találta hiteltelennek mindazt, amit mondott, és most Meni Mazuz, aki egyszer már mindent elhitt, hirtelen rájött, hogy mégse…

A jogászok többsége éppen ezért tartja most a főügyész viselkedését annyira botrányosnak, hogy lemondásra szólították fel.

Nem az első eset, hogy a tehetségesnek mondott, fiatalon kinevezett főügyészt széles körben elítélik döntése miatt. Az első eset Gilád Saron könnyű jövedelméhez fűződött. Az akkor még miniszterelnök Ariel Saron fia “internetes keresés” címén hatalmas összeget kapott a gyanús ingatlanügyeiről már régen elhíresült David Appeltől. Egy görög sziget megvásárlásáról volt szó, amely üzlet lebonyolításához jó segítség lett volna a miniszterelnök szava a görögöknél, így a fineszes Appel felvette a Saron-fiút a turista-projekt előkészítő stábjába, csillagászati fizetéssel, világosan meg nem határozható feladatkörrel, míg a ténylegesen dolgozó stábtagok sokáig egy fillért sem kaptak. Meni Mazuz az „internetes keresést” elfogadta, és a korrupciós vádat elvetette.

Nem vette ennyire félvállról a másik Saron-fiú választási pénzekkel való manipulációit – ebben a tényleges börtönbüntetést, úgy tűnik, nem lehet elkerülni.

Tetézik a főügyész gondját a jelenlegi miniszterelnök, Ehud Olmert korrupció-gyanús pénzügyei – noha ez az ügy még mindig vizsgálati szakaszban van. Aztán jött Haim Ramon, a „csókos politikus”, aki ellen eljárás indult egy katonalánynak adott csókért, de némi médiacirkusz után, még a politikai pályáját is folytathatta.

Az izraeli nővédelmi szervezetek fantasztikus munkát végeztek az elmúlt két évtizedben a katonaság nimbuszával erősített férfisovinizmus visszaszorításában. A nők elleni erőszak kikerült a tabu-témák köréből, egyre többen gyűjtöttek annyi bátorságot, hogy az ellenük elkövetett merényletről beszámoljanak, rendőrséghez forduljanak, feljelentést tegyenek, végigszenvedjék a gyakran megalázó bizonyítási eljárást. Az elnökkel kötött vádalku – ha a bíróság jóváhagyja – ezeket az eredményeket veszélyezteti. Nem maradt más, mint kimenni az utcára, tüntetni, tiltakozni.

Mose Kacav felháborodottan utasította vissza, hogy a bírósági ítélet előtt a média, a közvélemény mondjon felette ítéletet. Karrierjét tönkretette a sajtó – állította. De ki törődik a sértettek karrierjével? Alef sorsáért, elveszett munkájáért mintha nem kellene aggódnunk, hiszen ő „csak” titkárnő volt az elnöki hivatalban. Hogy miként folytatja az életét, miből élt az elmúlt évben, amíg a kihallgatások, a vizsgálatok folytak, s milyen munkát talál majd mindezek után – az nem kérdés?

Az elnök leköszönt, és bármit tett, a nyugdíját és a hozzá tartozó juttatásokat meg fogja kapni. Ügyvédeit, PR sztármenedzserét nem lesz gond kifizetni az izraeli adófizetők pénzéből. Alef, akinek története kimaradt a vádiratból, még azt a nevetségesen alacsony kártérítést sem kapja meg, amit a megpaskolt fenekű utazási ügynöknő vehet fel. Nem csoda, hogy az egyezség hallatán egy utolsó, elkeseredett lépésre szánta magát: hallja hát mindenki, mit kellett elviselnie a „jó” elnök úrtól.

„Magához szorított. Letépte a nadrágokat, közben a cipőm a szoba másik sarkában landolt. Letolta a nadrágját és belém hatolt.”

És ha az elnök úr szerint ő hazudik, hát perelje be – a maga részéről áll elébe, már nincs mit veszítenie.