„Elfogadhatatlan, hogy Magyarországon vannak éhező gyerekek”

Interjú Iványi Gáborral

2007. november / Szegő Péter

Az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke, a Wesley János Lelkészképző Főiskola rektora szerint a hajléktalanprobléma kezelhető, de megoldhatatlan. Az egykori szabaddemokrata országgyűlési képviselő a nyomor fölszámolása érdekében a pozitív megkülönböztetéstől sem riadna vissza.

	Iványi Gábor (Fotó: Szegő Péter)

– Rektor úr! Mindenekelőtt kérem, hogy értelmezze a szegénység fogalmát!
– A szegénységnek többféle meghatározása létezik. Általában az anyagi, gazdasági javakban meglévő hátrányt értik alatta. Max Weber szerint a kultúrában és oktatásban való lemaradás, illetve a gyenge politikai érdekérvényesítő képesség is szegénységi mutató. A legszegényebbek mindhárom – gazdasági, kulturális és politikai – szempontból is hátrányban vannak.

– Körülbelül hány embert érint ma Magyarországon ez a háromszintű szegénység?
– Csak becsült adatok vannak. Kemény István a hetvenes évek elején azt írta le, hogy az ország lakosságának egyötöde szegény és egytizede nagyon szegény. A helyzet azóta nem változott.

– Tehát nem romlott a rendszerváltás óta?
– Nem, de látványosabb lett a szegénység. Nemcsak a hajléktalanok, hanem a munkahelyi kiszolgáltatottság miatt is. A gondoskodó államnak még az illúziója is eltűnt.

– Létezik-e valamilyen speciális cigányszegénység?
– Van, különösen az északkeleti éhségsarlóban – azaz BAZ, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – illetve Dél-Baranyában. A cigányság gondjai alapvetően megoldatlanok, integrációjuk sehol sem tart. A cigányság egyébként hatalmas szolgálatokat tett ennek az országnak: az összes állami nagyberuházásnál tömegesen jelent meg a rosszul fizetett cigány munkaerő. Olyan munkákról van szó, amiket Nyugaton vendégmunkásokkal oldanak meg.

– A Kemény István által említett egymillió nagyon szegény ember nagy része cigány?
– Az biztos, hogy ebben az egymillióban sokkal nagyobb a cigányok aránya, mint a tízmilliós összlakosságon belül. Gyanítom, hogy több mint a felük cigány. Az oktatásban megjelenő – Európában egészen párját ritkító – szegregáció, a többségi társadalomnak a mindennapi diszkriminációt elfogadó magatartása és a cigányság politikai megosztottsága miatt a szegény cigányok helyzete sokkal kilátástalanabb, mint a szegény nem cigányoké. A cigány és a szegény közé nem lehet egyenlőségjelet tenni, de tény, hogy a cigányok nagy része szegény és a szegények nagy, de legalábbis jelentős része cigány. Arra pedig, hogy önerőből kitörjenek a szegénységből, semmi esély sincs. A fölemelkedéshez politikai döntésre és nagyon komoly anyagi áldozatra lenne szükség.

	Képünk illusztráció

– Hasznosnak tartaná-e, hogy egy cigány párt induljon 2010-es országgyűlési választásokon? Ezt 2006-ban Kolompár Orbán megpróbálta, országos listát is tudott állítani, aztán látványosan megbukott.
– Nem biztos, hogy elérkezett ennek az ideje. Azt gondolom, hogy a különböző lehetőségek közül az emberek valahogy mindig a legkisebb rosszat szokták választani. Elképzelhető, hogy a cigányság ma még úgy véli, az a kisebb rossz, ha nem feltétlenül cigány képviselő képviseli ügyeiket a Parlamentben. Az is biztos, hogy a kisebbségek képviselete tekintetében a magyar országgyűlés súlyos mulasztásban van.

– Milyen állami stratégiák vannak jelenleg a szegénység fölszámolására, vagy legalábbis enyhítésére? Ezek a stratégiák mennyire hatékonyak?
– A szegényeken belül is a legszegényebbek a hajléktalanok, ráadásul fölmérések szerint társadalmi megítélésük a lehető legrosszabb: rosszabb, mint a cigányoké. Szorosan véve mintegy ötvenezer hajléktalan él ma Magyarországon. A hajléktalansággal együtt sokfajta egyéb probléma jár együtt, például szocializációs problémák, kommunikációs zavarok, alkoholizmus. A hajléktalanságot csak kezelni lehet, megoldani nem.

– A különböző szociális alapítványok kiadásainak hány százaléka származik állami támogatásból?
– Általában a kiadások legfeljebb hatvan százalékát támogatja az állam. A többi egyéb forrásokból, főleg pályázatokból és önkéntes adományokból tevődik össze.

– A szegények közt milyen arányban vannak gyerekek?
– Magasabb az arányuk az országosnál. Ami elfogadhatatlan számomra, az az, hogy Magyarországon vannak éhező gyerekek. Van olyan önkormányzati óvoda, ahol nem tudják mindennap megetetni a gyerekeket. Az életszínvonalat tekintve Magyarország a világ országainak felső harminc százalékában van. Megengedhetetlen, hogy ennek ellenére gyerekek éhezzenek. Úgy gondolom, hogy ez elsősorban nem anyagi, hanem szervezési kérdés, s felelőssége az államnak, az önkormányzatoknak és a civil társadalomnak egyaránt.

– A klasszikus kapitalista válasz erre, hogy ne halat adjunk nekik, hanem hálót. Ez járható út-e?
– Ahol halaktól hemzsegő folyó vagy tó van, ott igen. De aki hálót kap, de közel s távol nincs hal, az éhen hal. Komoly összegeket kell fektetni ezeknek az embereknek az átképzésére, illetve mobilitására: oda kell csábítani őket, ahol munkaerőhiány van. Figyelembe véve a cigányság és a szegénység közti átfedést, meg kéne a többségi társadalommal értetni: a pozitív megkülönböztetés az ő érdekét is szolgálja.

– A pozitív megkülönböztetés nem ellentétes a polgári jogegyenlőséggel?
– Nehéz akkor esélyegyenlőségről beszélni, amikor egy futóversenyen az egyik versenyző futócipőben, a másik pedig mezítláb indul. Ezt a különbséget tompítandó, helyenként szükséges a pozitív megkülönböztetés.