„Diktatúrában élünk. Fasiszta kormányunk van.”

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Gore Vidal a Bush-korszakról: “Diktatúrában élünk. Fasiszta kormányunk van.”
Forrás: Népszabadság Online

2008. június 15. Gore Vidal amerikai író szerint “100 év kell ahhoz, hogy helyrehozzák mindazt a rosszat”, amit George W. Bush elnök okozott az Egyesült Államoknak.

“Az elnök úgy viselkedik, mint egy igazi bűnöző, de nem volt bátorságunk ahhoz, hogy elmozdítsuk az alkotmány megsértése miatt” – fejtegette szombaton az El Mundo című spanyol napilap hasábjain az iraki háború kapcsán, amelyet határozottan ellenzett.

“Diktatúrában élünk. Fasiszta kormányunk van, amelyik kedve szerint ellenőrzi a médiát. Magunk mögött hagytuk a köztársaságot” – tette hozzá a XX. század legnagyobb amerikai esszé- és regényírói között számon tartott Vidal, élesen kikelve az európai búcsúlátogatáson tartózkodó Bush ellen.

Barack Obamáról, a demokrata párt elnökjelöltjéről kijelentette: “kezdetben úgy gondoltam, hogy demagóg, de intelligens, és egy értelmes elnök igazi újdonság lenne a Fehér Házban”.

Obamának van esélye arra, hogy a novemberi elnökválasztáson legyőzze a republikánus John McCaint, ha “megéri” azt az időt – hangsúlyozta Vidal, aki Al Gore volt amerikai alelnök távoli unokabátyja. A 82 éves író a “Lincoln” és a “Birodalom” (Empire) szerzője, az Egyesült Államok “birodalmi” politikájának állhatatos és radikális bírálója.

Nézete szerint az amerikai írók között már nincsenek olyan nagy “értelmiségiek”, mint Norman Mailer vagy Kurt Vonnegut. “A mai íróknak fogalmuk sincs a történelemről, pusztán saját magukról akarnak írni”.

[popup][/popup]