„Szélsőjobboldali árnyékhadsereg” – a Die Presse cikke a Magyar Gárdáról
2007. augusztus 23. A konzervatív osztrák lap azt is megjegyzi, hogy a Jobbik-vezető Vona Gábor nem zárta ki a háború lehetőségét Szlovákiával vagy Romániával.
A magyarországi radikális jobboldal élezi a kést – írta a Die Presse budapesti tudósítója a konzervatív osztrák lap csütörtöki számában. Az utóbbi hónapokban több félkatonai szervezetet is életre hívtak a szélsőjobboldalon – állt a cikkben.
A Tiltakozások a szélsőjobboldali árnyékhadsereg ellen című cikk szerzője megemlítette, hogy a szerveződések aggodalmat váltottak ki a nemzetközi zsidó szervezetekből, amelyek levélben kérték Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől, hogy kellő határozottsággal járjon el a Magyar Gárdával szemben.
A szervezet mögött az ultrajobboldali Jobbik párt és annak vezetője, Vona Gábor áll, de szerephez jutnak a radikális jobboldal más vezető alakjai is, azok, akik a márciusi utcai megmozdulásokon a háttérből irányították az eseményeket. A Magyar Gárda célkitűzése, hogy megteremtse a “nemzeti önvédelem” keretfeltételeit – közölte a Die Presse tudósításában.
Ebből a célból a félkatonai szervezet tagjait tervek szerint kiképezik a küzdősportokra és a fegyverforgatásra. A Jobbik vezetője a polgári- és katasztrófavédelemben, a nemzeti hagyományok gondozásában és a háborús sírhelyek karbantartásában jelölte meg a “gárda” legfőbb feladatait, az ifjúságot pedig a lelki és szellemi felkészülésen túl fizikai képzésben is részesíteni kívánják nap mint nap.
A lap hozzáfűzte, hogy Vona emellett nem zárta ki a háború lehetőségét sem Romániával vagy Szlovákiával, ahol magyar kisebbségek élnek.
A Die Presse beszámolója szerint ellenszenvet és felháborodást váltott ki a közvéleményből nemcsak a gárda fekete egyenruhája, amely sokakat az SS viseletére emlékeztet, hanem a nyilaskeresztes uralmat felidéző vörös-fehér karszalag is. A gárda első ötvenhat tagját a napokban esketik fel, a Jobbik vezetője szerint számuk az év végére ezerre emelkedhet – írta a konzervatív osztrák újság.
(Forrás: Hírszerző)