„A magyar szélsőjobboldal felsorakozik”
Félkatonai csoportok masíroznak Magyarországon – írja a Süddeutsche Zeitung
Forrás: MA
2008. április 8. A magyar szélsőjobboldal felsorakozik -címmel elsősorban a Magyar Gárdáról közölt cikket keddi számában a Süddeutsche Zeitung. A német liberális napilap budapesti keltezésű írásának alcímében kiemelte: félkatonai csoportok masíroznak a városokon és falvakon keresztül, s uszítanak a romák, valamint a zsidók ellen.
A liberális egyesülési jog védi őket – tette hozzá. a cikkíró, Michael Frank az írás bevezetőjében beszámolt az “úgynevezett” Magyar Gárda elmúlt hétvégi megmozdulásáról. A szélsőjobboldal félkatonai alakulatának ellenségképét az etnikai kisebbségek, “a haza ellenségei” és a zsidók alkotják – írta a lap, tudósítva a Hősök terén tartott “eskütételről”, amelynek keretében az újoncok esküt tettek a “magyarság” védelmére.
Ezután pedig “hazafias dalokat üvöltve, a II. világháború alatt a nyilaskeresztesek által lengetett Árpád-sávos zászlókkal” vonultak végig Tatárszentgyörgyön – hangoztatta a cikkíró, majd hozzátette: nem csak Magyarországon érzi egyre több megfigyelő úgy, hogy ideológiáját tekintve a gárda a nácik rohamosztagára, az SA-ra emlékeztet. A Magyar Gárda az általa törvénytisztelőnek tekintett magyar polgárok “védelmezőjeként” és a “cigánybűnözés” elleni küzdelem élharcosaként lép fel.
Egyre agresszívabb és nyíltan fajgyűlölő agitációját újabban leplezetlen antiszemitizmussal köti össze mind az utcán, mind a médiában – írta a Süddeutsche Zeitung. A hétvégi felvonulással kapcsolatban a lap beszámolt arról, hogy Tatárszentgyörgy lakosságát többnyire romák alkotják. Ennek kapcsán megírta: “a fekete uniformisba öltözött, félkatonai hordák szinte minden hétvégén olyan helységeken vonulnak keresztül, amelyekben magas a roma lakosság aránya”.
Gyakran tartanak felvonulást Budapest VIII. kerületében is, ahol különösen sok roma lakik – tette hozzá. Az újság emlékeztetett a Magyar Gárda egy évvel ezelőtt történt megalakulására, kiemelve: a gárda nyíltan vallja, hogy meg akarja félemlíteni a romákat, s meg akarja őket akadályozni abban, hogy a magyar nép közé keveredjenek. Sólyom László köztársasági elnök erre reagálva kijelentette: az emberi tulajdonságok és az etnikai hovatartozás szándékos összekapcsolása “a náci ideológia része volt”, s “teljes mértékben és határozottan” elutasította azt.
Gyurcsány Ferenc szocialista miniszterelnök és Demszky Gábor, Budapest liberális főpolgármestere ugyancsak elítélte a gárda üzelmeit – írta az újság, hozzátéve: “csak a nemzeti jobboldali ellenzék, a Fidesz vezetőjének esik láthatóan nehézére az, hogy egyértelműen állást foglaljon.”
“A karizmatikus ellenzéki vezető, Orbán Viktor irányítása alatt álló nacionalista Fidesz nyíltan azt az eddig sikeres elvet követi, amelynek értelmében tőle jobbra senkinek nem hagy helyet, hogy ily módon valamennyi reakciós és tekintélyelvű áramlatot saját választói potenciáljába olvaszthasson be” – írta Frank, utalva arra, hogy “Orbán Fideszében” is hallatszanak olyan hangok, amelyek szerint az agresszív jobboldali masírozókkal szembeni hiányzó állásfoglalás irritálhatja a polgári választókat.
A német újság hiányolja a politikai jobboldal egyértelmű állásfoglalását azzal a cikkel kapcsolatban is, amely a Magyar Hírlapban “példa nélkül álló módon rágalmazta a zsidó polgárokat.” A Magyar Hírlap néhány évvel ezelőtt még liberális napilap volt, egészen addig, míg Széles Gábor át nem vette. Az újság irányultsága azonban olyan drasztikusan megváltozott, hogy a magyar származású osztrák publicista, Paul Lendvai a nácik és a szovjet kommunisták egykori uszító sajtóorgánumai, “a Stürmer és a Pravda keverékének” nevezte azt.
A német lap mindennek kapcsán beszámolt Bayer Zsoltnak a közelmúltban megjelent cikkéről, hangoztatva: az írás a “budapesti zsidó újságírókat” gyalázta, mégpedig a két világháború közötti időkben Magyarországon használt hangnemben.