György Péter esztéta két, Magyar Narancsban közzétett vitacikke után egy újabbat írt az Élet és Irodalom november 27-i számában (Lehetséges egy beszélgetés). Míg korábbi két írásában Köves Slomóval, az EMIH vezető rabbijával vitatkozott, ezúttal Komoróczy Gézával, az asszíriológia és hebraisztika professor emeritusával. György Péter az utóbbi időben számos írásában tesz a zsidóság, a zsidó identitás mibenlétére, vagy az abból fakadó, általa elvárt magatartásmintára vonatkozó, nemegyszer normatívnak tűnő, netán annak is szánt kijelentéseket. Kinek van joga képviselnie a zsidóságot, mit kell képviselnie a zsidósággal kapcsolatban, hogyan kell ma a zsidóknak gondolkodniuk menekültügyről, zsidóként említhetők-e a vészkorszakban zsidóként megöltek és meghurcoltak, ha ők esetleg nem tekintették magukat annak, valamint ezzel összefüggésben miért nem kell/szabad héber feliratot vésni az ELTE egykori növendékei között zsidók és rabbik emlékét is megörökítő második világháborús és vészkorszak-emlékművére.

Három miniszter és egy államtitkár ellenzése után vajon mit tesznek a „civilek”?

Budapesten nincs szükség újabb holokausztközpontra, de az együttélés derűsebb emlékeinek felidézésére igen.

Embertársaink egy része gyermekkorában átesik a szorongás egy sajátos fázisán. Rémületes érzés keríti őket birtokába: úgy vélik, apjuk és anyjuk nem a valódi apjuk és anyjuk.

Dohos lépcsőház falai közt haladunk felfelé az egykori bérlakásba az Akácfa utcában. E környéken, ahol kiürült házakban szórakoztatóipari komplexumok jöttek létre, és élettel tele dübörögnek a romkocsmák, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy minden régi házban a múlt szelleme kísért.

„…tapasztalataimra, írói termékeimre a »nemzet« nem tart igényt: e fejlemények fényében tehát semmiféle szolidaritást nem tudok kialakítani magamban az úgynevezett »magyarsággal«, azaz nincs magyar identitásom, nem érzek, s nem gondolkodom együtt a kétségbeesett magyar ideológiával. S ez azért szomorú, mert az antiszemita prekoncepciót igazolja végül” – írja Kertész Imre: Mentés másként című, nemrég megjelent könyvében.

Ruth Fainlight 1931-ben született New Yorkban, és tizenöt éves kora óta
Angliában él. Hosszabb időt töltött Franciaországban és Spanyolországban
is, fordított is e nyelvekből. Verseken kívül színdarabokat,
novellákat, operalibrettókat ír. 

Antik görög dráma, kortárs magyar felhangokkal, sok testiséggel. Lüszisztraté, avagy a hálófülkék forradalma a Saltomor(t)ale társulat előadásában a Menta teraszon, vagy ahol éppen lehet. Eldőlt, legalábbis számomra: nem szabad, hogy a Budapesti Zsidó Színházból Saltomor(t)ale-vá lett társulat állandó játszóhelyet kapjon.
 

Hajnalban megcsörrent a telefonom. Leeresztett redőny mellett alszom, töksötét volt a hálószobában. Félálomban, riadtan nyúltam a mobilért az éjjeliszekrényen, nincs-e valakinek baja a családból. Levertem egy flakon vizet, a telefon is leesett. Négykézláb tapogatóztam utána a sötétben, s amikor végre a kezembe akadt, idegesen szóltam bele, hogy ki az. Aztán persze dühöngtem, hogy este miért nem kapcsoltam ki. Ha valami eszébe jut, reb Slojme néha nem tudja kivárni, hogy az ember felébredjen.

Az ember kisebbségben élő lény. Kisebbség attól a pillanattól fogva, hogy kibújik az anyaméhből, éles fény szökik a szemébe, hideg levegő hasít a tüdejébe, s miközben a körülötte tevékenykedő óriások riasztó hangját hallja, bőrét dörzsölő, sprőd anyagokba burkolják érzékeny testét.
 

“Aki pusztán etnikus értelemben zsidó, azaz nem veszi magára az ég igáját, miáltal szellemi értelemben zsidó lehetne, az vét a Törvény ellen – így szól a zsidó hagyomány. Ez a versbeli bűnösség gyökere is, melyből a kereszténység, Radnótié is, szárba szökken. Talán megkockáztathatjuk, … Tovább »

Bécsbe készülünk Sávuot hosszú hétvégéjén, de nem fűlik hozzá a fogam. Mintha nem esne jól idegen közegben tölteni az ünnepet. Elindulunk, de az autópálya felé menet, rövid vívódás után, végül keletnek vesszük az irányt: Debrecenbe indulunk. 

 
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület évente két díjat oszt ki, melynek átadására legutóbb decemberi Hanuka bálján került sor. A “Magyar Zsidó Kultúráért” díj 2008-as kitüntetettje Perczel Anna építész, az ÓVÁS Egyesület alapítója, a Védtelen Örökség című könyv szerzője. A  „Várhegyi György díj, a Magyar Zsidó Oktatásért” 2008-as kitüntetettje Kovács András szociológus, a Közép Európai Egyetem, Zsidó Tudományok Programjának akadémiai igazgatója, az MTA Kisebbségkutató Intézetének tudományos főmunkatársa.

Volt egy kis sértődés, és a közönséget némiképp megosztó rászervezés még az ősszel a Gólem Színház nemzetközi zsidó színházi találkozójára, melyre nem kaptak meghívást, mindenesetre repertoárjának sűrített előadásával ünnepelte ötödik születésnapját a Budapesti Zsidó Színház. Cseresznyéskert, Hunkurunk, avagy a szemérmes nem tanul, Játék a kastélyban előadásaik mellett egy stand up comedy bemutatót is tartottak a Sirályban, Janklovics Péter one man show-ját, „Sose felejtem el, avagy egy diplomás büfészínész emlékei” címmel.

Az érvényes 1956
Tíz évvel ezelőtt e ha­sábokon, részint az egy­kori események közis­mert szereplőinek sorsán keresztül, részint családtörténeti epizódokat fel­villantva próbáltam érzé­keltetni, milyen sokrétű jelentése lehet a magyar zsidók számára az 1956-os forradalomnak … Tovább »

Szántó T. Gábor
Biztonságba helyezés

Ketten voltak. Egy alacsony gyorsbeszédű, meg egy mélák. Az előbbi egy maroktelefonnal mutogatott. Folyton ez be­szélt, a másik, a nagydarab, alig szó­lalt meg. A kicsi volt a főnök, úgy is szólította a másik.
Nagy fekete autóval jöttek, … Tovább »

SZÁNTÓ T. GÁBOR

Jancsika

 
Nem tudok aludni, mondja a gyerek.
Nézegesd egy kicsit a képeket a me­sekönyvedben, simít végig homlokán az anyja, és a fiú érzi, hogy felállni ké­szül az ágy széléről, ahol addig ült. A keze után kap, de csak a pöttyös nyári ruha szegélyét … Tovább »

A jobboldali gyökerű, modern politikai antiszemitizmus a zsidó emancipáció nyomán, a XIX. században jelentkezett, amikor a zsidók, a gettóból kilépve, egyénként kezdtek érvényesülni, és be­olvadni a nyugati társadalmakba.
Az új antiszemitizmus, mely a koráb­bi előítéletek mellett … Tovább »

A remény
Mi más jelképezné jobban egy nemzet identitását saját nyelvén alkotott irodalmánál, annak is talán legérzékenyebb részénél: lírájánál? Mi más jelképezné különbül egy állam szuverenitá­sát himnuszánál? Amikor 1887-ben Naftali Herz Imber papírra rótta versét, … Tovább »