Archívum
Találatok ‘Magyar Szó’
Összesen 7 találat : Magyar Szó.
Egyszerre magyar (és) zsidó
Budapesten is bemutatták a Zsinagóga.com projektum keretében létrejött szabadkai zsinagógáról készült kisfilmek egy részét. A bemutatót a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület szervezte, a Határtalan – Egyszerre magyar (és) zsidó, kultúrák vonzásában című programsorozatuk első állomása volt ez, amelyet négy éven át szeretnének megvalósítani. A program a tervek szerint eljut majd Szabadkára, és a Felvidékre, Erdélybe, Kárpátaljára is.
Bukaresti emlékezés a vasgárdista lázadók zsidó áldozataira
A bukaresti, Giurgiului úti zsidó temetőben emlékeztek tegnap a fővárosi zsidóknak az 1941. január 21–23. közötti vasgárdista lázadás idején történt lemészárlására. Az áldozatok emlékére állított emlékmű előtt tartott gyászszertartáson Oren David, Izrael bukaresti nagykövete is részt vet.
A vészkorszak emlékezete
A Marosvásárhelyről és környékéről deportált zsidó áldozatokra emlékeztek tegnap a volt Iskola utcai (ma Aurel Filimon) zsinagógában.
Az új antiszemitizmus
A gázai háború jó alkalmat nyújtott arra, hogy világszerte felszínre törjenek az antiszemita és Izrael-ellenes megnyilvánulások. Az új antiszemitizmus veszélyesebb és szemforgatóbb a klasszikusnál. A Ku Klux Klan és az újnácik legalább nyíltan kimondják, mire gondolnak.
Újabb liberális ármány
A Széles-féle médiabirodalom rasszista ászára terhelték rá a Magyar Hírlap Obama győzelmét méltató vezércikkét. Az illető azt volt mondandó, hogy a tetves amerikai liberálisok a köztudottan zsidó kézen levő Hollywood álmát valóra váltva nem átallottak egy feketét küldeni a Fehér Házba.
A sírkövek beszéde
Az emberi lélek halhatatlan, ahhoz hogy örökké éljen a közösség emlékezetében kell maradjon, azon élők kötelékében, akik imádkoznak érte.