Archívum
Összesen 30,928 találat (19041 - 19060) .
Jól járhatnak a független okostelefonok tulajdonosai
Egy izraeli startup ötletének köszönhetően külföldi útjainkon hamarosan nem kell többé aggódnunk a váratlan, csillagászati összegekről szóló mobilszámlák miatt. A Cell Buddy ugyanis azon dolgozik, hogy bármelyik okostelefont át lehessen állítani úgy, hogy helyi készülékként … Tovább »
Lemondott, mert a református egyházban félnek a kurucinfótól
Kurucinfótól való félelmükben nem merik elítélni a szélsőjobboldali Hegedűs Lorántot a református egyházban, mondja a lelkész ellen eljárást kezdeményező jogtanácsos, aki tiltakozásul lemondott egyházi tisztségéről. Hegedűs Loránt, a Szabadság téri Hazatérés temploma lelkésze, akinek felesége jelenleg is Jobbik képviselő, november elején egy emlékező istentisztelethez kapcsolódva avatta fel Horthy Miklós mellszobrát a templom bejáratánál.
Miss Izrael lesz a Csudanő
Rengeteg kritika érte Gal Gadot színésznőt azért, mert vékony alakja és kisebb méretű keblei ellenére nem átallotta elvállalni Wonder Woman azaz Csudanő szerepét a 2015-ben mozikba kerülő Batman vs. Superman című filmben. Igen, ez az a film, amit már Ben Affleck beválogatása miatt korábban is elátkoztak a képregényrajongók.
A francia kormány betiltatna egy komikust
Háy János: A múltra nem
Efraim Zuroff: márciusban indul a Szerbiában rejtőző nácik felkutatása
Netanjahu és Liberman megállapodott a parlamenti küszöb megemeléséről
A Mikulás Izrael ellen
A „legmagyarabb” város Amerikában
Benjamin Netanjahu karácsonyi üdvözlete
„Boldog karácsonyt kívánok Jeruzsálemből keresztény barátainknak szerte a világon!
Ez itt az arany Jeruzsálem – illetve most a havas Jeruzsálem. Önökkel együtt ünnepeljük a karácsonyt, tudjuk, milyen nagyra tartják Önök közös örökségünket, Izrael Államot és Jeruzsálem … Tovább »
Netanjahu évek óta titokban kapcsolatban állt Abbasszal
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök évek óta titokban folyamatosan kapcsolatban állt Mahmúd Abbász palesztin elnökkel – állítja a Yediót Ahronót című lap Ynet című hírportálja csütörtökön, beharangozva egy a lap pénteki számában megjelenő tényfeltáró írást.
Londonon … Tovább »
Magyar zsidók hétköznapi élete 1867 és 1940 között
Hogyan éltek? címmel a magyar zsidók hétköznapi életéről 1867 és 1940 között állított össze sok korabeli fotóval illusztrált könyvet Körner András. Az albumot a Corvina Kiadó gondozta.
A 250 korabeli fotóval gazdagított 229 oldalas kötetről a szerző elmondta az MTI-nek, … Tovább »
Mahmud Abbasz: Jézus palesztin volt
A New York Times a magyarországi antiszemitizmust vizsgálja
Nem lesz karácsonyfa a Knesszet előtt
Meghalt Edgar Bronfman, a Zsidó Világkongresszus korábbi elnöke
Hatástalanítás közben robbant fel – egy tűzszerész kórházban
Hatástalanítás közben, a gyújtószerkezet eltávolítása során robbant fel egy pokolgép az izraeli Bat Yam városának egyik buszán. Az utasok vették észre a gyanús csomagot, őket leszállították a járműről. A robbanásban a a hatástalanítást végző rendőségi tűzszerész sérült meg könnyebben. A hatóságok nem zárják ki a terrortámadás lehetőségét sem.
Antiszemita toposzok a kampányban
Schweitzer főrabbi a Sorsok Házáról: A Rumbach utca lenne a megfelelő helyszín
–
Kavarognak a hírek és olykor az indulatok is mintegy 5 milliárd forintból épülő Sorsok Háza körül. A nepszava.hu most változtatás nélkül hozza Schweitzer József
nyugalmazott Országos Főrabbi levelét.
–
Noha nem kérdeztek meg, szeretném elmondani a véleményemet a Józsefvárosi … Tovább »