Archívum
Összesen 30,926 találat (18021 - 18040) .
Palesztin nagykövet: a tartós rendezés alapja az izraeli kivonulás a megszállt területekről – interjú
A közel-keleti és ezen belül a jelenlegi gázai konfliktus tartós rendezésének alapfeltétele az izraeli kivonulás a megszállt területekről és az úgynevezett kétállami megoldás, Izrael és egy független palesztin állam békés egymás mellett élése – hangsúlyozta az MTI-nek adott interjúban Marie Antoinette Sedin budapesti palesztin nagykövet.
A Jobbik nyílt levélben fordult Áder János államfőhöz Kertész Imre kitüntetése miatt
Mostantól az azonos nemű házastársak is letelepedhetnek Izraelben
Egy keddi keltezésű levélben az izraeli belügyminiszter, Gideon Sa’ar arra utasította a zsidó állam Népességügyi és Bevándorlási Hivatalát, valamint a Zsidó Ügynökséget, hogy biztosítson állampolgárságot minden letelepedni vágyó zsidó házastársának is, az adott pár szexuális orientációjától függetlenül.
Felemeljük szavunkat az emberi értékek és életek tiszteletben tartása mellett
Izrael fönnmaradása… minden tisztességes ember számára fontos
Tamás Gáspár Miklós az alábbi reflexiót küldte cikkünkre: Senkinek nem esik jól, ha félremagyarázzák, de ha írásra adta a fejét, számíthat az effélére. Itt most csak egyetlen dologra szorítkozom. Gadó János azt mondja, hogy ha megállapítom a cionista projekt kudarcát, evvel … Tovább »
A bűnön túl – szexben és háborúban
Kertész Imre lett a kormány holokausztbohóca
Kertész Imre tegnap kiszivárgott augusztus 20-i állami elismerése olyan abszurd és hihetetlen fordulat az elmúlt hónapok történelmi és emlékezetpolitikai “vitájában”, amit nemcsak felfogni, de még elhinni se könnyű. Kertész a nol.hu szerint a Magyar Szent István Rendet kapja, és az Index úgy tudja, az sem kérdés már, hogy átveszi-e a díjat: igen, eldöntötte, átveszi. Ezért jelenhetett meg egyáltalán a hír az összes protokollszabályt felrúgva a valasz.hu-n, pont ugyanakkor, amikor a nyomtatott Heti Válasz Schmidt Mária négyoldalas, Kertészt méltató írásával az utcára került.
Megfigyelik a hazatérőket
Ellentétben az uniós tagállamok többségével, nálunk a hatóságok még csak hozzávetőleges adatokat sem közölnek arról, hogy adataik szerint hány magyar állampolgár, vagy tartósan és jogszerűen Magyarországon élő külföldi vesz részt a szélsőségesek oldalán az iraki vagy a szíriai harcokban. De a térségből hazatérő gyanús magyarokat persze megfigyelik.
Sziget: a zsidók nyerték a normálisember-versenyt
Az utasok a buszon tapsoltak…
TGM megbélyegezte Izraelt…
Lázár összehívja a Zsidó Közösségi Kerekasztalt
Izraeli nagykövet: a gyűlölet vezérli az Izrael elleni támadásokat – interjú
„Akkor leszünk igazi ország, amikor már lesznek bűnözőink és kurváink”
A Klára virágos ruhája egy 14 éves korában koncentrációs táborba hurcolt, s ott a tábori bordélyba kényszerített fiatal lány története, aki évtizedek múltával, immáron szabad emberként, olykor még magára ölti egykori „munkaruháját”, hogy ezzel pénzt keressen. A könyv szerzőjével, Shiri Zsuzsával, az MTI izraeli tudósítójával beszélgettünk tragédiákról, újrakezdésről és jelenkori háborúkról.
Sztárok a szabadkai zsinagógáért: jótékonysági koncert nagy nevekkel
Aggasztó az antiszemitizmus, de nem kell összepakolni
Halovány érvecskék
Robbanószeres lövedéket operáltak ki egy izraeli katonából
Robin Williams világa: 9 vallomás az elhunyt színészóriástól
Jó reggelt Vietnám. Holt költők társasága. A halászkirály legendája. Hook. Mrs. Doubtfire. Csupán néhány filmcím, amelyeken generációk nőttek fel. Robin Williams mindannyiunknak kicsit olyan volt, mint egy távoli nagybácsi, aki ha hírt ad magáról, egyszerre nevettet meg és csal könnyeket a szemünkbe. Ám a nagybácsiért at utóbbi években sokat aggódhattunk: nyíltan beszélt drog és alkoholproblémáiról, fáradtnak, fásultnak tűnt, és láthatóan nem érezte jól magát a szerepében – mint Robin Williams. Feltételezett öngyilkossága számunkra ugyan óriási tragédia, de – tőle származó idézetekből egy csokorba szedett – szavait olvasva bizonyos vagyok benne: Dzsini végre szabad.