Eredménytelen amerikai békemisszió
Az izraeli-palesztin béketárgyalások felújítására vonatkozó megállapodás nélkül ért véget vasárnap George Mitchell amerikai különmegbízott újabb közel-keleti békemissziója – közölték amerikai tisztségviselők.
Összesen 185 találat (141 - 160) : Népszava.
Az izraeli-palesztin béketárgyalások felújítására vonatkozó megállapodás nélkül ért véget vasárnap George Mitchell amerikai különmegbízott újabb közel-keleti békemissziója – közölték amerikai tisztségviselők.
Kisvárosi zsidó napokat tartanak Tokajban és környékén október 23. és 25. között, a háromnapos rendezvény a zsidó vallás, kultúra, gasztronómia és életmód szinte valamennyi területét felölelni: előadások, koncertek, irodalmi, valamint gasztronómiai programok várják az érdeklődőket.
2005 elején történt hivatalba lépése óta először néz szembe a lemondását szorgalmazó követelésekkel és minden irányból érkező durva támadásokkal Mahmúd Abbász palesztin elnök. Hazugnak és bűnösnek tartják Rámalláhban, Ciszjordánia fővárosában, míg a Gázai övezetben élők szemében áruló lett a 74 éves politikus. A legendás Jasszer Arafat utóda ráadásul éppen a napokban szembesült egy déjá vu élménnyel: ha kenyértörésre kerül a sor Izraellel, akkor rendre a palesztinok húzzák a rövidebbet.
„Te szemét állat! Átkozott legyen az írmagod is!” „Te gázkamraszökevény! Takarodj Izraelbe!” „Büdös zsidó! Hát így kell a gazdanép gyermekeivel viselkedni?!” Ilyen és hasonló hangvételű e-maileket kap már napok óta az egyik zuglói iskola igazgatója. Egészen pontosan azóta, amióta Terrorizálja a nemzeti érzelmű diákokat a zsidó iskolaigazgató címmel megjelent a kurucinfón egy levél.
Nagy hangerővel zúgnak a harci gépek az izraeli légierő hadgyakorlatain, azt sugallván, hogy Izrael készen áll iráni atomlétesítmények megtámadására, ám eközben folyik egy jóval csöndesebb munka is, mélyen a nyugat-jeruzsálemi dombok alatt.
Távozásra szólította föl az Irakban és Afganisztánban állomásozó külföldi csapatokat kedden Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök.
Bajnai Gordon miniszterelnök szeptember 20-24., Balázs Péter külügyminiszter pedig szeptember 21-29. között tesz hivatalos látogatást New York-ban az ENSZ Közgyűlésének őszi ülésszaka alkalmából.
Új szokás terjed Jeruzsálem ultraortodox zsidó negyedében: ismeretlenek szedersziruppal öntik le a közterek padjait pénteken, a sabbat (szombat) beállta előtt.
Készültségbe helyezték az ENSZ békefenntartóit és a libanoni
hadsereget, miután pénteken rakétákat lőttek ki ismeretlen támadók
Dél-Libanonból Izrael északi részére.
Ezt írja Kölcsey: „Megbűnhödte már e nép / A múltat s jövendőt”. Az ortográfiával ne törődjünk, Kölcsey korában más volt a helyesírás, koncentráljunk a lényegre. Megbűnhődte? De hát mit követett el ez a nemzet Kölcsey koráig?
Mintegy 12 százalékra tehető a holokauszttagadók aránya Magyarországon – derült ki a Holokauszt Emlékközpont és a Szonda Ipsos közös közvélemény-kutatásából. Az utóbbi másfél évtizedben szociológiai kutatások sora vizsgálta az antiszemita előítéletességet és a holokausztról alkotott véleményeket.
Száznegyven éve, 1869. szeptember 6-án született Felix Salten osztrák író, akinek nevét Bambi című regénye tette közismertté.
Az MSZP vasárnap felszólította a Fideszt, hogy hívja vissza képviselőjét, Ékes Ilonát a parlament emberi jogi bizottságából. “A minap Ékes Ilona, a Fidesz országgyűlési képviselője a homoszexuálisok felvonulásával kapcsolatban olyan kijelentésekre ragadtatta magát, ami alapján megkérdőjelezhető, hogy a továbbiakban részt vehet-e az emberi jogi bizottság munkájában” – mondta Török Zsolt szocialista képviselő.
Százharminc éve, 1879. augusztus 17-én született Samuel Goldwyn, a Metro-Goldwyn-Mayer amerikai filmgyár “középső” tagja, Hollywood egyik legsikeresebb független producere.
Olyan országban élünk, ahol sorozatban aljas gyilkosságokat követnek el ártatlan cigány emberekkel szemben, ahol a társadalom nem csekély része deviánsoknak tekinti a melegeket, alacsonyabb rendűeknek a nőket, elítélendőknek a “csonka családokat”, nemzetközi összeesküvőknek a zsidókat, és ahol a legnézettebb tévé csatorna vezető riporterét Izraelbe küldheti egy szélsőjobboldali politikus, ha éppen ahhoz van kedve. Agresszív és kioktató hangú küzdelem a parlamentben és a médiában, szitokáradat az utcán, az üzletben, a játszótéren. Permanens adok-kapok. De ki harcol ki ellen? Ki az ellenség?
A több mint 30 éves múltra visszatekintő angol Rock Against Racism (RAR) mozgalom megkeresésére a Sziget szervezői a RAR-el valamint a Love Music Hate Racismmel és a Brit Nagykövetséggel közösen monstre koncertsorozatot szerveznek a Sziget nulladik napján, azaz augusztus 11-én, ZENE A RASSZIZMUS ELLEN címmel.
“A demokrácia lényegéhez tartozó közrendet és köznyugalmat támadják”, “jogállamban nem lehet megtörni az erőszak alkalmazásának állami monopóliumát”, “félkatonai jellegű erődemonstráció keretében a saját véleményét deklarálta” – ilyen és ehhez hasonló mondatok szerepelnek a Magyar Gárda feloszlatásáról szóló – a Fővárosi Ítélőtábla által meghozott – ítéletben, amelynek szövegezett változata tegnap került fel az internetre. A lapunk által megkérdezett szakértő könnyebb hatósági eligazodást vár a verdikttől, amely szerinte nemzetközi példák irányába mutat.
Feljelentették Románia főügyészénél Radu Mazarét, a Fekete-tenger parti Konstanca (Constanta) kikötőváros polgármesterét, aki egy divatbemutatón német tábornoki ruhában jelent meg.
Meggyaláztak egy zsidó temetőt a norvég fővárosban – jelentette pénteken az NRK norvég rádió.
Hét fogoly – hat lengyel és egy francia zsidó – egymást segítő kapcsolatának emlékét idézi fel az a sajátos, hét nevet tartalmazó palackposta, amelyre egy kollégium alapozási munkái közben építőmunkások bukkantak rá a lengyelországi Oswiecimben, az auschwitzi náci haláltábor egykori színhelyén. A hétfői bejelentés óta újabb részletek váltak ismeretessé a hét ember sorsáról.