Archívum
Összesen 30,928 találat (17901 - 17920) .
Az EMIH a tegnapi kerekasztalról
Az izraeli külügyminisztérium békefenntartó missziót szervez a Gázai övezetbe
Egy nemzetközi békefenntartó alakulat Gázai övezetbe való küldése, amely felügyelné az újjáépítést, már régóta téma a nemzetközi közösségben. Ugyanakkor ezt az elképzelést Izrael sokáig nem támogatta, de úgy tűnik, hogy most felülbírálja a korábbi álláspontját. Az izraeli sajtó szerint azért is szükség lenne egy ilyen misszióra, mivel a Hamász már készül az újabb összecsapásra.
Lieberman: minden katonai akció a Hamaszt erősíti
Köves Slomó írásának ellentmondásai
Egy katalán-magyar-zsidó polihisztor
Lázár: a kormány konszenzusra törekszik a Sorsok Háza ügyében. Heisler: Folytatni tudtuk a párbeszédet
Emlékborítékot mutattak be a magyar-izraeli kapcsolatok újrafelvételének évfordulójára
13 éves a legfiatalabb jazidi szexrabszolga
Egy 17 éves lány beszámolt arról, hogy milyen körülmények között tartják fogságban a jazidi nőket az Iszlám Állam (IS, korábbi nevén ISIS) szélsőségesei – írja a Telegraph. A lányt augusztus 3-án rabolták el Észak-Irakban, mobilon adott interjút a La Repubblica tudósítójának, aki a szüleitől kapta meg a számát.
Gertruda esküje
Ram Oren valószínűleg az egyik legnépszerűbb izraeli író, akinek könyveiből csak Izraelben egymillió példány fogyott eddig. A könyvet Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövete és Bokor Pál, az Atlantic Press Kiadó főszerkesztője mutatja be szeptember 11-én 17 órakor a Bálint Házban a magyar közönségnek.
Részlet a regényből:
Tordai Péter: nincs más lehetőségem, mint együtt dolgozni Schwezoff Dáviddal
A brüsszeli merénylet francia gyanúsítottja a párizsi díszszemlén tervezett merényletet
A brüsszeli zsidó múzeumnál május 24-én elkövetett, négy halálos áldozatot szedő merénylet francia gyanúsítottja, Mehdi Nemmouche a francia nemzeti ünnepen Párizsban tervezett merényletet végrehajtani – derül ki a Libération című napilapban hétfőn nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jegyzőkönyvekből. A belügyminiszter cáfolta a hírt.
Zoltai Gusztáv lett Lázár János tanácsadója
Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének volt ügyvezetője Lázár János tanácsadója lett a Magyar Hírlap szerint.
A Magyar Hírlap értesülése szerint szeptembertől a kormány munkáját segíti Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz volt ügyvezető igazgatója. A lap … Tovább »
Így tombol az Iszlám Állam – Helyszíni beszámoló Irakból
Európai ésszel teljes egészében felfoghatatlan, hogy mi történik jelenleg Irakban. Az ország hivatalos hadserege már a múlté, megsemmisült az Iszlám Állam offenzívájában, melyet egészen Bagdad belvárosáig nem sikerült megállítani. A kalifátus Moszulig húzódó területén minden pénteken nyilvános kivégzések zajlanak, intézményesített rabszolga-kereskedelem és az iszlám történetében is ismeretlen szintű kegyetlenség. A Hetek tudósítója a helyszínről jelentkezik.
Búcsúzunk Tőled, Tibi Bácsi!
Heisler András: „Elvtelen kompromisszumokkal politizáltok” – válasz Bodnár Dánielnek (EMIH)
Két napon belül a MAZSIHISZ-szel kapcsolatban három egész oldalas cikk bukkant fel a sajtóban. Köves Slomó írásai a Magyar Nemzetben, majd a Népszabadságban, valamint a Te nekem címzett leveled a Szombatban. Megszólítottál, ezért válaszolok.
Kedves Dániel!
Tulajdonképpen megtiszteltetés … Tovább »
Mazsihisz Elnökök Tanácsa: mondjon le tisztségéről a BZSH ügyvezető igazgatója
A Mazsihisz Elnökök Tanácsa felkéri a BZSH közösségét, hogy a taghitközség hívja vissza ügyvezető igazgatóját, annak érdekében, hogy a magyarországi zsidóság presztízsét a közéletben vissza lehessen szerezni. Egyúttal felszólítja Schwezoff Dávid ügyvezetőt, hogy tisztségéről … Tovább »
Puzsér Róbert: Pozsonyi Piknik, Élet menete, Beszélgess túlélővel!
A közismert médiakritikus facebook oldalán beszólt az Élet Menetének:
Tegnap meglátogattam a Pozsonyi Piknik nevű rendezvényt. Amolyan kulturális vurstli színpadi műsorral, kiadókkal, újságok standjaival, aloe vera készítményekkel, sörpultokkal meg kürtős kaláccsal. Zenés szórakozás, vásári eszem-iszom. Még az Élet Menetének is volt standja. Ledermedtem előtte, úgyhogy muszáj volt lefotóznom.
Elege lett: Abbász szakíthat a Hamásszal
A Hamász nem tiszteli a palesztin egységkormány létrejöttekor kötött megállapodásokat, s az iszlamista szervezet továbbra is önkényuralmat gyakorol a Gázai övezetben – jelentette ki Mahmúd Abbász palesztin elnök a vasárnapra virradó éjjel Kairóban, s kilátásba helyezte az együttműködés beszüntetését, amennyiben a Hamász nem változtat a helyzeten.