Archívum


Találatok ‘y’

Összesen 2,201 találat (1621 - 1640) : y.

Durban II – vészjelzések

Írta: Varsányi Erika - Rovat: Politika

Hét évvel ezelőtt a dél-afrikai Durban-ban rendezték meg az ENSZ Rasszizmus elleni Világkonferenciáját, amelynek deklarált célja a rabszolgaság és a gyarmatosítás bűncselekményként történő elítélése volt. A rendezvény azonban Izrael Állam elleni bírósággá és a legsötétebb diktatúrák szócsövévé változott. 

Vallástörténeti észrevételek a zsidóság és a pszichoanalízis kapcsolatáról

Írta: Schmelowszky Ágoston - Rovat: Politika

A pszichoanalízis alapötlete, az elfojtott, elutasított lelki tartalom vizsgálata tehát a maga természetes módján találta meg helyét az elutasítottság ellen folyamatosan küzdő, azt mégis újra és újra átélni kényszerülő közegben. Asszociatív ugrás, mégsem teljesen alaptalan: Szent Ágoston óta a zsidóság a keresztény kultúra számára valami tudattalan…

„A várandóság is harmónikusabban alakul…”

Írta: Dr. Hidas György (Fotó: Tóth Csilla) - Rovat: Politika

 

Szakmai pályájára tekintve eddig három fontos kristályosodási pontot láthatunk. Időrendi sorrendben visszafelé: a kapcsolatanalízis megalkotása, a Ferenczi Egyesület életre hívása és a Tündérhegyi Pszichoterápiás Osztály megalapítása. Mivel a kapcsolatanalízis a legújabb fejlemény, ezért kezdjük ezzel a beszélgetést!

Pszichoterápia és pszichoanalízis

Írta: Schmelowszky Ágoston - Rovat: Politika

A pszichoanalízis létrejöttét az 1900-as évhez, Sigmund Freud (1856-1939) Álomfejtés című munkájának megjelenéséhez köthetjük. Az eredetileg hipnózissal gyógyító neurológus Freud azt vette észre, hogyha hagyja betegeit hipnózisban szabadon beszélni, akkor olyan fantáziákról számolnak be, melyek közvetlenül okai lehetnek azoknak a „megfoghatatlan” bajoknak – fizikai háttérrel nem magyarázható tüneteknek –, melyekben betegei szenvednek.

„Volt némi Casablanca-fíling” – A rendező, az újságíró és a költő a háborús Izraelben

Írta: Panyi Szabolcs - Rovat: Kultúra-Művészetek

Török Ferenc filmrendező, Vágvölgyi B. András újságíró és Térey János költő, író is Izraelbe látogatott a háború alatt, után. Milyen érzésekkel indultak útnak? Milyen élmények érték őket Izraelben? Hogyan érzékelték az háborús izraeli hétköznapok hangulatát? Milyen … Tovább »

„Fatalista vagyok”

Írta: Dragomán György (Fotó: Szabó T. Anna)  - Rovat: Politika

A pusztítás könyvét még titokban írta. Eddig huszonhét nyelvre lefordított, A fehér király című regényével pedig az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb magyar könyvsikerét produkálta, melyet nemcsak a magyar irodalomra hagyományosan fogékony Németországban, de az Egyesült Államokban is elismerően fogadott a kritika. Dragomán György 1973-ban született Marosvásárhelyen, 1988 óta Magyarországon él.

Nyelvleckék

Írta: Szilágyi-Gál Mihály - Rovat: Politika

 Gyerekkoromban csak öreg zsidókat ismertem. Valahogy úgy gondoltam, hogy az öregemberek egy része egyszerűen zsidó. De a zsidó mint fogalom, véletlenül sem társult azzal, hogy valaki fiatal is lehet. Anyám szüleinek nemzedékével, az ő testvéreik és barátaik nemzedékével azonosítottam … Tovább »

A Tel-Aviv-i megváltó 32 felesége

Írta: Yehuda Lahav - Rovat: Politika

Az önmaga által kinevezett új Világmegváltó Tel-Avivban él. 55-éves, Goel Racon a neve, 32 felesége és 89 gyereke van. Hívei szerint Racon földöntúli képességekkel van megáldva. Minden felesége önkéntesen él vele, egyiküknek sincs oka inségre panaszkodni, mindegyiknek saját külön lakása van.
 

Tudatlanság vagy tudatos rosszakarat?

Írta: Malfatti Esterházy Alice - Rovat: Politika

Levelet kaptunk Malfatti Esterházy Alice-tól, Esterházy János Olaszországban élő lányától. Örömmel eleget teszünk a közlést kérő levelének, de meg kívánjuk jegyezni, hogy lapunkban nem Yehuda Lahav cikkével kezdődött az Esterházy János zsidómentő tevékenységét elemző vita, hanem Németh Zsoltnak, a magyar parlament külügyi bizottsága elnökének Esterházy érdemeit méltató írásával, erre következett Lahav válasza…

Nyugati frontra várva

Írta: Vajda Károly - Rovat: Politika

„Az önmagát a hígság és töménység dichotómiája mentén értelmező újneológia mindeközben csöppnyit sem büszke neológiájára, épp ellenkezőleg, azt tartja hígulása okának, kínos mosollyal jelzi: voltaképpen szégyelli, nem tehet róla, ezt örökölte, ez maradt rá, ha rajta múlt volna, ki sem alakul a neológia. Paradox módon saját önfölszámolásában érdekelt identitás ez.”

[popup][/popup]