Archívum
Találatok ‘ ’
Összesen 9,970 találat (7081 - 7100) : .
Klezmerfejedelem a királyok között
A félkörívben álló magyar történelmi személyiségek lábához is felkuporogtak a nézők-hallgatók vasárnap a Budapesti Búcsú alkalmával megrendezett ingyenes koncerten, ahol este fél héttől a Fesztiválzenekar, Fischer Iván vezényletével a – jó szokássá érlelt – papírszékes mulatságot szolgáltatta a még vakítóan erős napsütésben.
Elhunyt Tomi Lapid
![](https://www.szombat.org/files/2008/07/tomylapid200-120x90.jpg)
„Magyarország sajátos módon annyira félti demokráciáját, hogy megenged olyan antidemokratikus tevékenységet is, amelyet ősi demokráciák, mint Anglia, betiltanak, és közben nem félnek, hogy elvesztik demokratikus jellegüket. Sok magyar az alkotmányból a szólásszabadságot emeli ki, mint a legszentebb jogot mind között” – fogalmazott Tomi Lapid, Izrael volt miniszterelnök-helyettese a Szombatnak adott interjújában a tavasszal.
Orbán és a Magyar Gárda
![](https://www.szombat.org/files/2008/07/orbanviktor_200-120x90.jpg)
Orbán Viktor úgy bánna a Magyar Gárdával, mint Horthy a nyilasokkal – idézte az Index a minap forrásaira hivatkozva a Fidesz elnökének hasonlatát. A tudósítás szerint azt mondta, „ha kormányra kerül (…) kioszt nekik két pofont, és hazazavarja őket.” Egy politikai háttérbeszélgetésen fogalmazta meg történelmi párhuzamát a Magyar Köztársaság volt, és a pillanatnyi esélyek szerint minden bizonnyal következő miniszterelnöke.
Náci egyenruhás tanárból igazgató?
![](https://www.szombat.org/files/2008/07/kosaras_200-120x90.jpg)
Iskolaigazgató lehet-e a wiw-en – azóta eltávolított fotón “Jószívű SS-tiszt” aláírással – náci egyenruhában pózoló történelemtanárból, aki „Magyarok a Waffen-SS kötelékében” című könyvében állított emléket a 2. világháború idején e testületben szolgált nagyapjának, s akinek emiatt meg kellett válnia a budakeszi Prohászka Ottokár Gimnázium igazgatóhelyettesi tisztjétől, s magától az iskolától.
Ki képviselje a zsidókat?
„Egész életemben ismerkedtem”
„… a magyarországi zsidóságnak saját magát kellene eltartania.”
![](https://www.szombat.org/files/2008/07/feldmajerelnok200-120x90.jpg)
Tisztelt Szerkesztőség! Érdekes összeállítást közölt a Szombat januári számában Gadó János „1+1% zsidó szemmel” címmel a felajánlásokról és ehhez kapcsolódóan a magyarországi zsidóság adakozó kedvéről. A magyarországi zsidóság a rendszerváltás után szembesült azzal a ténnyel, hogy elvileg saját magát kellene eltartania.
Yeshayahu Leibowitz: „A közös zsidó–keresztény örökség”
![](https://www.szombat.org/files/2008/07/leibowitz-120x90.jpg)
A Szombat Yeshayahu Leibowitz (1903-1994) izraeli ortodox zsidó vallásfilozófusnak a zsidó–keresztény párbeszéd lehetetlenségéről szóló provokatív írásával szeretne teret adni épp e párbeszédnek. A Leibowitzét kísérő szöveg Vári György irodalomtörténész (a szöveg egyik fordítója) megjegyzéseit tartalmazza.
Egydimenziós holokauszt-kiállítás
![](https://www.szombat.org/files/2008/07/jogfosztastol1-120x90.jpg)
A Páva utcai Holokauszt Emlékközpont 2006 februárjában megnyílt állandó kiállítása több szempontból is ambivalenciáról árulkodik. Egyrészt, nagyon részletesen és kimerítően ábrázolja a magyarországi holokauszt nap-napi történéseit, ugyanakkor nem ágyazza be ezeket a szikár tényeket egy szélesebb összefüggésbe, nem ad részletes és kimerítő választ a miért kérdésére, ezért elbizonytalanítja a látogatókat is.
Újlipótvárosi csata 2.
![](https://www.szombat.org/files/2008/07/tuntetes200-120x90.jpg)
Melyik az egyetlen hely ma Budapesten, ahol a szélsőjobboldali üvöltözők – köztéren – számottevő civil ellenállásba ütköznek, ahol a miniszterelnök nem ordításra hanem tapsra számíthat? Ez bizony az Újlipótváros, ahol a napokban kétszer néztek farkasszemet a fenyítő expedícióra érkező szélsőjobb hívei és az ellenükben felvonult antifasiszták. Már a legutóbbi népszavazás idején is az egész országban egyedül itt múlta felül a nemek száma az igenekét néhány választókörzetben.
Egy váratlanul jött megállapodás
![](https://www.szombat.org/files/2008/07/feldm-zolt-120x90.jpg)
„A Magyar Köztársaság kormánya az örökös nélkül elhalt, zsidó származású vallású, sérelmet szenvedett személyek után a zsidó közösségi vagyoni igények rendezését koordináló Tárcaközi Bizottság létrehozásáról szóló 1091/2007. (I. 27.) Korm. hat. alapján létrehozta a zsidó közösségi vagyoni igények feltárását és rendezését koordináló Tárcaközi Bizottságot. A Kormány a vonatkozó határozat alapjain, 2007. december 10-én döntött egyrészt arról, hogy biztosítja a még élő rászoruló holocaust túlélők további anyagi támogatását, másrészt segíti a zsidó közösségek által nyitottnak tekintett igények végleges lezárását célzó kompromisszumos megoldás elfogadását.
Mazsök – új kuratórium, régi állapotok
![](https://www.szombat.org/files/2008/07/gadojanos_200x200-120x90.jpg)
A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány jelenleg – összetétele szerint legalábbis – a honi zsidóság egyfajta mini-parlamentjeként funkcionál. Kuratóriuma, mely több mint fél éve nem tudott határozatképes ülést tartani, március 27-én végre működőképesnek bizonyult.
Az előző határozatképes ülést 2007 szeptemberében tartották, utána két ízben hiábavalóan jöttek össze a kötelességtudó kurátorok. A testület egy – magát megnevezni nem kívánó – tagja szerint a húsz kurátorból 9-10 jár rendszeresen az ülésekre, a többi alkalmanként vagy egyáltalán nem jelenik meg, így a szavazóképesség örökké bizonytalan.
Az emberi szív súlya
![](https://www.szombat.org/files/2008/07/josephroth200x200-120x90.jpg)
Akad olyan elemző is – Báthori Csaba –, aki lamedvovnyiknak, a harminchat igaz ember egyikének tekinti Joseph Rothot, ezt a tarhás alkoholistát, ezt a hontalan, leharcolt slemilt. De nem arra tanítanak-e minket az álruhás királyok és a haszid mesterek, amit – az igazak legendáját elemző tanulmányában – Gershom Scholem mond, vagyis hogy „ne mondjunk senkiről erkölcsi ítéletet”, mert „ezek az emberek többé-kevésbé paradox módon rejtve, álcázva gyakorolják az erényeket”?
Levél zsidó és nem zsidó barátaimnak!
![](https://www.szombat.org/files/2008/07/david_ibolya_level_nem_zsido_-120x90.jpg)
A magyar közéletet egy-két évente ismétlődő rendszerességgel rázza meg valamilyen antiszemita megnyilvánulás, s az azt követő felzúdulás. Az efféle megnyilvánulások értelmi szerzője ezzel rendszerint ki is iratkozik a mainstream nyilvánosságból. Ezúttal Bayer Zsoltnak a Magyar Hírlap március 19-i számában megjelent, útszéli hangú írása vágta ki a biztosítékot.
Fitna, avagy a védett kisebbségekről
![](https://www.szombat.org/files/2021/12/Geert-Wilders-rendezo_-foto_fitnahoz-197x300.jpg)
A „Civilizációk összecsapása” című összeurópai koprodukciós sorozat újabb részéhez érkeztünk Geert Wilders Fitna című kisfilmjével.
Zárójelben jegyzem meg, hogy az elhíresült „clash of the civilizations” kifejezés egyébként nem Samuel P. Huntingtontól, hanem … Tovább »
Yona Wallach verse
![](https://www.szombat.org/files/2021/12/yona.jpg)
Fekete Kéz
Olykor egy-egy testrész függetleníti magát a személyiség jogán.
Eltorzul felugrik vagy megremeg. Ilyen testrész
egy zongoristának a keze, egy fojtogatóé
és ez a testrész Fekete Kéz. Engedd egy bizonyos testrésznek, hogy képviseljen téged vagy felelõs lehessen,
te … Tovább »
Dányi Dániel: Dolcevatta, Kislelkem
DOLCEVATTA
egyszerű ez mint egy vattacukor, ide teszek még egy kis piroscukrot, vörös
mint a vörös rák, rákot kelt a ciklamát a szacharinát, édes hazafiak, ti nekem csak hízzatok, a szeretet édes íz, aldehid, ezt megfogod angyalom. receptor
az agyban, ha mármost az nincs, … Tovább »
Antiglobalizációs mozgalmak Budapesten
![](https://www.szombat.org/files/2021/12/Bogar-Laszlo-_Antiglob-225x300.jpg)
Magyarországon az erőszakos antiglobalizációs mozgalmak eddig még nem jelentek meg, de maga az eszme már ismert.
E mozgalmak működésének egyik fő magyarországi megjelenési helye a Sirály, a Marom székhelye, egy explicite zsidó alternatív klub és kávéház. Május 1-én … Tovább »
Margit Patrícia Eszter: Shantipi fesztivál, Ábrahám sátra (regényrészlet)
Másnap reggel ébredésem után Báruch nem volt a sátorban. Az ünnep miatt nem hagyhatott üzenetet, de valószínűleg amúgy sem szólt volna arról, hogy merre jár. Fél-kómában kóvályogtam a táborban, és lementem egyet fürödni a tengerbe, mire végre rájöttem, hogy biztos most tartja … Tovább »