Izrael nemzetközi sajtókampányt indított a Hezbollah ellen, hogy hangsúlyozza a libanoni síita fegyveres szervezet “terrorista” jellegét.
 
 

Az izraeli kormány kedden jóváhagyta a Hezbollahhal tervezett fogolycserét, a libanoni síita szervezet máris azt állítja, hogy a csere a zsidó állam vereségének beismerése.
 
 

Feljelentést nem teszek. Sérülésem – büntetőjogilag – nyolc napon belül gyógyul. Hosszú hetekbe kerülne, mire végigjárnám az összes rendőrt feljelentésemmel, a támadókról nem tudok semmit – sok bepörgött, valószínűleg bespeedezett, 18-20 év körüli fiatalember van az országban, aki csak útitársain tudja levezetni a feszültségét.
 
 

Már több mint egy hét eltelt azóta, hogy az MSZP-s Suchman Tamás sokakat meglepő bejelentést tett, amely szerint szeretne egy nyilvános vitában érvelni Vona Gáborral szemben a Magyar Gárda ügyében.
 
 

Közismert tény hogy az antiglobalizációs mozgalom korunk egyik rendkívül összetett, sokszínű jelensége. Politikai pártok, mozgalmak, civil szervezetek (ún. „non-governmental organizations”, NGO-k), egy-egy meghatározott probléma megoldása céljából kampányoló civil kezdeményezések tarka egyvelege…

Ha elolvassuk a Házassággal végződik című Zsolt Béla regényt, képet kapunk arról, milyen is volt a magyar prózában a húszas-harmincas években az úgynevezett harmadik vonal. Ezzel nem Zsolt Béla valóban meglévő és jelentékeny írói érdemeit vonjuk kétségbe, csupán arról van szó, hogy akkor, akár csak a fociban, mások voltak a dimenziók.  

A mai zsidó népiség és vallás összefüggéseiről komoly vita bontakozott ki az Élet és Irodalom, illetve a www.zsido.com hasábjain. A különféle álláspontokat erőteljesen színezte a szerzők világnézeti elkötelezettsége, hozzáállása. Novák Attila írására Köves Slomó, a Chabad-EMIH rabbija reagált, majd erre viszontválaszolt „Montefiore” és ismét Novák Attila. A vita lényege akörül forog, hogy a zsidóság mennyiben azonos magával a vallással, illetve milyen egyéb tartalmai vannak, lehetnek. Az alábbiakban csokorba gyűjtve, időrendben közöljük a vita dokumentumait.
 

Chilébe érkezett a náci háborús bűnösöket üldöző Simon Wiesenthal Központ küldöttsége, hogy felkutassa “a mauthauseni mészárosként” ismert Aribert Heimet, aki állítólag Chile vagy a szomszédos Argentína déli részén rejtőzik. 

Már megint a szélsőjobb randalírozásával sikerült bekerülnünk a nyugati médiába. Több nyugat-európai médium is beszámolót közölt a tegnapi, erőszakba fulladt melegfelvonulásról. 

Rendkívüli incidens zavarta meg a berlini Tussaud-panoptikum óriási érdeklődéssel várt hivatalos megnyitóját szombaton: a kora délelőtt megnyílt viaszmúzeum második látogatója egyszerűen “lefejezte” Adolf Hitlert. 

Izrael 1973 óta vesz részt, a több mint ötven tagországot tömörítő Európai Műsorszolgáltatók Egyesülete (EBU) által 1956-ban életre hívott Eurovíziós Dalfesztiválon. A zsidó államot képviselő előadók két második és egy harmadik hely megszerzése mellett eddig háromszor győzedelmeskedtek a vetélkedőn, azt a nem kis teljesítményt is maguk mögött tudva, hogy két egymást követő évben első helyezést értek el.
 
 

„A szerény szertartásra / kiküldött tisztviselő / átadta a papírokat. / Te, akinek soha nem volt bizonyítványa / egyszerre halotti bizonyítványod lett, / igazi, címeres, / mint azok, kik mindenből / kitüntetéssel vizsgáznak. / Azt is megkérdezték, vajon szeretném-e / ha átírnák apám halotti bizonyítványát. / Aztán magára hagyta a sírkő ikreket, / egymás mellett,/ és csengetett.”

„Azért jöttünk, hogy ébresztőt fújjunk. Ha Irán atomfegyverhez jut, az nemcsak Izraelt veszélyezteti. Az iszlámista rezsim rakétái már Párizst is elérik” – kezdte a közelmúltban Budapesten járt Yuval Steinitz (Likud), a Kneszet Kül- és Védelmi Bizottságának tagja sajtótájékoztatóját.
 

„Ezt a játékot akkor találták ki, amikor tudomásukra jutott, hogy semmi kilátásuk ezt a háborút túlélni. Akkor még nem is sejtették, milyen meglepetést tart számukra az emberi gonoszság. A függönyök mögött kellemes meleg volt, előkerültek a karcsú kristálypoharak, a még régi időkből megmaradt francia likőr a bárszekrényből, szólt a zene…”
 

Pénteken este mutatják be Budapesten azt az antiszemita propagandafilmet, amely az európai zsidóság kiírtására tett kísérlet egyik legfontosabb ideológia alapját jelentette a náci Németországban. A jegytulajdonosokat SMS-ben tájékoztatták a titkos találkozó helyszínéről, hogy a „zsidók ne tudják megfúrni a vetítést”.

Torzításoktól és valótlan állításoktól hemzsegő írás jelent meg a Magyar Nemzet június 7-i számában. „Botrányos terv a zsidók kárpótlására” – ordít a cím az első oldalon, s a hangulatkeltő illetve valótlan állítások mindjárt a kétmondatos bevezetőben elkezdődnek. „Külföldre juttatnák a magyar adófizetők pénzéből a kormány által felajánlott legújabb holokauszt-kárpótlás nagy részét” – indul az írás.
 
 

A Szombat nemrégen közölte Yeshayahu Leibowitz (1903-1994) izraeli ortodox zsidó vallásfilozófusnak a zsidó–keresztény párbeszéd lehetetlenségéről szóló provokatív írását, mellyel érdemi indíttatást kívánunk nyújtani épp e párbeszédnek. Mostantól egy-egy zsidó, illetve keresztény gondolkodó kommentárja jelenik majd meg, s járja körbe Leibowitz kritikai állításait a zsidó-keresztény kultúra fogalmának használhatóságáról és a párbeszéd lehetőségéről. 
 

Leibowitz kiindulópontja rossz; Goethét idézi – akit gondolkodóként becsülök, költőként bálványozok, vallási kérdésekben viszont teljesen inkompetensnek tartok. Vajon melyik vallásra mondott igent Goethe? Aki úgy nyilatkozik, hogy „akinek tudománya és művészete van, annak már van vallása is, akinek viszont se tudománya, se művészete, annak legyen vallása”(1) – nos, az elárulta, hogy a vallás lényegéből semmit se értett meg!
 
 

A kilencvenes években két magyarországi zsidó fiatalember egymástól függetlenül, de szinte egyszerre alijázott, szolgált az izraeli hadseregben, civil életet élt, majd hazatért Magyarországra. Most mindkettőjük Pesten lakik. Betic Róbert egy meglehetősen eklektikus származású családban született 1973-ban, Chicagóban. Édesanyja a hatvanas évek végén Magyarországról emigrált zsidó, míg sem zsidó, sem magyar gyökerekkel nem bíró édesapja 1956-ban Olaszországból választott magának új hazát a tengerentúlon.
 

„Az igazság viszont az, hogy A Portnoy-kórt, miután óvatlanul hetekig lelkendeztem róla, soha nem mertem anyám kezébe adni, holott felért volna egy terápiával – bár az ellenkezőjét jobban el tudtam képzelni (…) A lényeg az, hogy a mi családunk sokkal rendesebb, mint amilyennek ábrázolod. Mondd csak, drága fiam, te tényleg antiszemita vagy (…) Mint az az aberrált pinabubus Portnoy? Na ne bosszants…”