Az 1956-os forradalom szellemi előkészítői, reformkommunistái között
szép számmal találunk zsidó származásúakat. A holokauszt borzalmai után
válaszút elé került a magyar zsidóság, voltak, akik az emigrációt, mások
a maradást választották. Az utóbbiak közül számosan helyreállították
polgári egzisztenciájukat, fenntartották polgári mentalitásukat,
érdekeltek voltak a tőkés berendezkedés és a többpárti demokrácia
fenntartásában. Mások csatlakoztak a kommunistákhoz, identitást
váltottak, s azonosultak a párt szabadságot, egyenlőséget és
előítélet-mentességet ígérő antikapitalista programjával.

 Mindkét darab központi kérdése a társadalmi együttélés és az identitás mibenléte. Vajon miképpen tud békében együtt élni cigány és magyar, muzulmán, keresztény és zsidó a kicsiny, de történelmileg annál terheltebb Magyarországon. És a válasz keresése során mindkét … Tovább »

A Pressburger fivérek kalandos életéről, a pesti nyolcadik kerülethez fűződő kapcsolatáról, valamint nemzetközi színházi karrierjéről is mesélt nemrég Giorgio Pressburger a Szombatnak. Most új regényéből közlünk részletet.

A két évvel ezelőtti sikerszéria után ismét műsorra tűzték Párizsban
Michel Jonasz közkedvelt sanzonékes Abraham című zenés darabját,
amelyben Lengyelországból Magyarországra emigrált, később a
holokausztban elpusztult zsidó nagyapjának állít emléket. A címszerepet
maga a szerző alakítja, s rendezőként is ő jegyzi az egyszemélyes
darabot. 

Életének 80. évében, 2017. október 5-én elhunyt Giorgio Pressburger, magyar zsidó származású olasz író. Korábbi riportunkkal emlékezünk rá, melyben nyilatkozva felidézte saját és ikertestvére-írótársa, Nicola élettörténetét és pályaképét.

Johanna művészetének alapmotívuma, grafikáinak és festményeinek hőse régóta
az emberi test. Ám az ő felfogásában és ábrázolásában a test mindig
valami más – ahogy régebben írtam ezekről az egyszerre szürreális,
egyszerre expresszív alakokról, a testek itt levedlik magukról a köznapi
hasonlóság bőrét, hol középkori lovagokra, csillagközi szörny-utazókra,
ősvilági rémlényekre emlékeztetnek bennünket

„Két nagy titok él a magyar társadalomban: a levéltárak meg a zsidók. Mindkét témában egyszerre nyitunk a nyáron” – mondja a Magyar Zsidó Levéltár (Milev) vezetője. Toronyi Zsuzsanna a Dohány utcai látványraktár mellett azt is ígéri, hogy tanítványaival „benépesítik” Budapest első, zsidók lakta épületét, a legendás Orczy-házat.

Olyan pillanatban kéne visszaszereznünk autonómiánkat, amikor a demokrácia kulcsintézményeinek sora veszíti el azt. De jó, ha nem felejtjük, az autonómia (jó esetben) nem pusztán intézményes állapot, hanem belső hangoltság is, ezt pedig nehezebb kívülről „felszámolni”, mint az intézmények önállóságát. Vagyis, akár élhetnénk is az alkalommal.

Elhalasztották annak a két iráni hadihajónak az áthaladását a Szuezi-csatornán, amelyek hétfőre kértek engedélyt az egyiptomi hatóságoktól az átkelésre a Vörös-tengerről a Földközi-tengerre – közölte egy magát megnevezni nem kívánó iráni illetékes, de a halasztás okáról nem tett említést.
 

Az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor felszabadításának évfordulója alkalmából a holokausztról emlékeztek meg kedd este az Európai Parlament (MTI) brüsszeli székházában tartott ünnepségen.
 

Az ellenzéki képviselők szerint az új médiatörvény a sajtószabadság
végét jelentené, a központosított állami hírgyár pedig tömeges
elbocsátással jár

Konferencia az Amerikai Alapítványi Iskolában (Budapest VII. ker., Wesselényi utca 44.)

Andrei Oişteanu: A képzeletbeli zsidó. Kriterion, 2005, Kolozsvár. 466 oldal. Fordította: Hadházy Zsuzsa

 „Egy bojár elvesztette, egy nem zsidó megtalálta, és mindketten a zsidóba kötnek bele.” (moldvai közmondás)

A kiváló román antropológus … Tovább »

A Bauhaus fogta a műtermében magában búslakodó embert és feladatot adott neki: élhetőbb világot kell teremteni a művészet segítségével. A 20. század egyik fontos művészeti irányzatában kiemelkedő szerepet kaptak a magyarok. Az Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat legnagyobb durranásához nem készült el az épület, de a kiállítás anyaga kiemelkedő. Új, eddig kevéssé artikulált történetet kapott Pécs.
 

Kár lett volna örökre titokban tartani, hogyan menekült meg1944. március 19-én egy Budapesten született zsidó csecsemő a biztos haláltól. A Holokauszt Emlékközpont (HDKE) gyűjteménygyarapító felhívására jelentkezett az a két tisztes korú hölgy, aki mindezt elmesélte.
 

A család az I Will Survive-ra táncolt, sokan nem örülnek a performansznak.
 

A Soá és a Nakba emlékezetével való foglalkozás értelme a közös megbeszélés, az együttes elmélyedés volt, két alcsoportban. A két alcsoport számára a Soá, illetve a Nakba, identitásukat nagy részben definiáló, jelentőségteljes kollektív emlékezet, mely kihat mindannyiunk életére. Ez a kollektív emlékezet újra és újra konstruálódik, s így nekünk egyedülálló lehetőségünk nyílt szemlélni-vizsgálni ezt a – mindkét csoportban zajló – emlékezet-építő folyamatot.
 

Hatvan évvel azután hogy kikiáltotta függetlenségét, Izrael az egyetlen állam a világon, mely a legvadabb konspirációs elméletek és a vérvádak állandó céltáblája; melynek politikáját és cselekedeteit folyamatosan elítéli a nemzetközi közösség, melynek létezéshez való jogát szüntelenül vitatják és megkérdőjelezik, nem csupán arab ellenségei, de a fejlett Nyugat egy része is.
 

A palesztinok mindig tartottak a washingtoni zsidó lobbitól, ám a legújabb jelek szerint most megpróbálnak inkább közeledni felé. Mahmúd Abbász palesztin elnök június eleji washingtoni látogatásán együtt vacsorázott mintegy harminc befolyásos amerikai zsidó vezetővel.
 

Bár a Republikon Intézet tanácskozásán nagyon nem szerették az államfőt, mégis őt tartják az alkotmányos rend garanciájának.