Április 15-én a Budapesti Zsidó Hitközség közgyűlésén újraválasztották elnöknek Streit Sándort, és ügyvezető igazgatónak Zoltai Gusztávot. Nem választották meg Mazsihisz-küldöttnek Breuer Pétert, Tordai Pétert és Heisler Andrást, s az első kettő a BZSH Elöljáróságába sem … Tovább »

Grecsó Krisztián (1976) író, költő, a Bárka című folyóirat szerkesztője. Legismertebb műve, a Pletykaanyu tágabb környezetében nagy botrányt kavart, hisz nem egy olvasója magára ismert. Legutóbbi könyvének – amit nemrég németre is lefordítottak –, az Isten hozottnak egyik központi … Tovább »

Szipál Márton, a legendás fényképész, életének 92. évében elhunyt. A fotóművészt 2016. április 26-án délután otthonában érte a halál.

Ungváry Rudolffal beszélget Várnai Pál

Megjelent művei: Tezaurusz technológia (1979), Az osztályozás alapjai (1989), A gépfegyver szálkeresztje (1991), Utána néma csönd (1991), Ostromnapló (tévéfilm, 1995), Könyvtári információkeresés (Vajda Erikkel, 2000).

– Sokféle … Tovább »

Április elsején tartotta rendkívüli közgyűlését a Magyarországi Cionista Szövetség (MCSZ). A határozatképességhez szükséges többség ugyan épp hogy csak összejött, a napirendi pontokban szereplő kérdésekre azonban egyhangú válaszok születtek. Mint arról már beszámoltunk, … Tovább »

Kezdjük azzal: jóval többről van szó, mint amit írásom címe üzen, ti. hogy Izraelről, illetve a Közel-Keletről mi jelenik meg a baloldali, bal-liberális sajtóban, akár Magyarországon, akár Európában. A szavaknak következményeik vannak: ami a sajtóban napvilágot lát, az sokszor parlamenti pártok és parlamenten kívüli, úgynevezett civil mozgalmak politikájaként jelenik meg.

Isaac Bashevis Singer és Arthur Koestler. Két totálisan eltérő személyiség, életút, írói világ. Egy jógi és egy komisszár. Ha még idejében el nem menekülnek a kontinensről, valószínűleg csak egy helyen találkozhattak volna: valamelyik haláltáborban. Eltekintve attól, hogy zsidók voltak, nehéz lenne bármilyen megfontolás alapján egy mondatban említeni őket. Az apropót az adta, hogy egyszerre jelent meg róluk egy-egy monográfia, és ezek párhuzamos olvasása árnyalhatja előbbi ítéletünket.

Iró, fílmforgatókönyv író. Dolgozott a Napi Világgazdaságnál, szerkesztette a Magyar Naplót és a Jak Füzeteket. Szerkesztő-műsorvezető a Magyar Rádió Művészeti Főszerkesztőségében, a Litera nevű internetes portál főszerkesztője, forgatókönyvírókat tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.  József Attila, Márai Sándor, a Szépírók Társasága, valamint az 1998-as Filmszemle díjak kitüntettje. Művei: Angyal és bábu (1990), A semmi könyvéből (1992), Eleven hal (1994), A huron tó (1998), Kész regény (2000 Szilasi Lászlóval), Elnézhető látkép (2002), Zsidó vagy? (2004)

Dr. Harmai Gábor, az Érseki Papnevelő Intézet tanára, prefektus levelet írt a szerkesztőségünk által működtetett
www.antiszemitizmus.hu címére, melyben kritikai észrevételeket fogalmazott meg lapunk honlapjával kapcsolatosan. Termékeny eszmecsere alakult ki közöttünk, melynek lényegét az alábbi két cikk tartalmazza

Rövid betegség után elhunyt Székely Magda költő.Székely Magda, ez a nálam negyvenhárom évvel idősebb asszony– furcsa módon, távolról, de valami sajátos, bizalmas távolságban – a barátom volt, azt hiszem. Mindenesetre volt valami felszabadítóan bizalmas, pontosabban kitüntetően bizalmas távoli kapcsolatunkban. Ez nem nekem szólt, mindenkivel így volt, akit szeretett. A nagyság minden jele nélkül volt nagy költő és nagy ember. Számára hatvanhárom évvel ezelőtt valóban felfüggesztődött az idő, akkor, amikor az édesanyját elvitték mellőle meggyilkolni.

Április 22-én Franciaországban elnökválasztást tartanak. Ha a választás első fordulója nem lesz eredményes – és erre minden esély megvan –, akkor május 6-án második fordulóra kerül sor. Ketten pályáznak reális eséllyel arra, hogy az Élysée-palotába költözzenek: Nicolas Sárközy belügyminiszter, a jobboldali kormánypárt, az Unió egy Népmozgalomért jelöltje, illetve Ségolène Royal, akit a baloldali ellenzék fő ereje, a Szocialista Párt kíván elnökké emelni.

„Én úgy vagyok a hitközséggel, mint a magyar futballal: már egyáltalán nem érdekel.” Zsidó ismerősöm válaszolt ekképp érdeklődésemre: értesült-e az áprilisban esedékes hitközségi választásokról. Fogalmam sincs róla; nem érdekel; tudod, mi a véleményem róluk – így reflektálnak a fenti kérdésre (magukat a zsidó közösségben exponáló) értelmiségiek.

– Vár-e valamit akár a Mazsihisz, akár a BZSH új vezetésétől? – Ez függ a választások kimenetelétől, amit nem lehet előre tudni. Nagyon sok pletyka kering, köztük számos irracionális. – A jelölések, választások menete mennyire követhető?

Egy halott tragédia, tíz halott hatalmas tragédia, hatmillió halott statisztikai adat. Ez ellen a téves közhiedelem ellen kíván küzdeni immár Magyarországon is a német-magyar Stolpersteine (körülbelül: kőakadályok)-projekt. Európa-szerte egyre több városban lehet találkozni Günter Demnig alkotásaival.
 

– Szülei egy diktatúra kiszolgálói voltak, egyben annak a rendszernek a bürokratái, amelyik önt és társait megfosztotta állampolgárságuktól. Melyiket volt nehezebb feldolgozni? – Igazán azzal volt szörnyű szembesülni, hogy azok a szülők, akiket én ismertem, 1945 és 1953 között az ÁVH-nál dolgoztak.

A második holokauszt nem olyan lesz, mint az első. A nácik valóban ipari méretekben űzték a tömeggyilkosságot. Az elkövetőknek azonban még egyenként kellett érintkezniük áldozatokkal. Mielőtt ténylegesen megölték őket, megfoszthatták őket emberi mivoltuktól, mind gondolatban, mind a szörnyű lealacsonyítás hónapjai és évei során. De még akkor is látó- és hallótávolságban voltak áldozataiktól, esetleg megérinthették őket.

„Hisztérikus békevágyunk ellenünk dolgozik” – figyelmeztetett a közgazdasági Nobel-díjas jeruzsálemi professzor, Robert Aumann, egy 2007 januárjában zajló konferencián. A zsidó államot fenyegető hármas veszélyről beszélt. A tudós szerint nem az iráni atomtervek jelentik a legnagyobb veszedelmet, hanem az, ha Izrael elveszti a saját, cionista identitását, ősi ígéretét Erec Jiszraelre.

Magyarországon az antiszemitizmus hagyományosan a jobboldalhoz kötődik. Persze a baloldalon nálunk is számosan voltak antiszemiták, de anélkül, hogy a baloldali antiszemitizmus irányzatának sajátos vonásai pregnánsan megjelentek volna. Így volt ez a magyar szociáldemokrácia és liberalizmus virágkorában, s lényegében így folytatódott a Rákosi és a Kádár korszakokban is.

Zsidókat fényképezni – ez már-már valamiféle külön műfajjá nőtte ki magát. Merthogy fényképalbumról van itt szó, Villányi András fotóiról, melyekhez Lichtmann Tamás írt kísérőszöveget. Persze a „műfaj” szót – annak ellenére, hogy minden kisebbség életének dokumentálása, különösen a fényképészet területén, hálás téma – nem rossz értelemben használom.
 
 

A rendszerváltás idején úgy tűnt, hogy az ifjúság a társadalmi progresszió, a demokratikus alapértékek letéteményese. A százezres tömegrendezvényeken – például 1988. június 27-én, 1989. március 15-én vagy éppen június 16-án – a fiatalság erőteljesen felülreprezentáltan képviseltette magát. 1993-ban az ELTE-n, arra gondolván, hogy tudják rólam, hogy zsidó vagyok, tehát nem néznek antiszemitának, elsütöttem egy enyhén antiszemitának is fölfogható – egyébként nagyszerű – poént, mire úgy tekintettek rám, mintha leprás lennék.