Megsemmisítés munka által a Holokauszt Emlékközpontban
A munkaszolgálatról és a halálmenetekről szól a fővárosi Páva utcai Holokauszt Emlékközpont novemberi tematikus tárlatvezetése.
Összesen 7,707 találat (5261 - 5280) : r.
A munkaszolgálatról és a halálmenetekről szól a fővárosi Páva utcai Holokauszt Emlékközpont novemberi tematikus tárlatvezetése.
Egymás felszólításával, lemondásával, szapulásával telt néhány MSZP-s és Fideszes politikus szombatja. Ma megtudhattuk, hogy kedden fellebbentik a fátylat a szocialisták kormányfőjelöltjükről, hogy az MSZP és a Fidesz is a fiatalokért aggódik, illetve még arra is volt idejük, hogy egy fehér lóról vitatkozzanak.
“Fekete öltönyében, fehér ingében, füle mögé simított kis pajeszával és lelkesültségével egy e tájon kihaló fajta utolsó példánya, aki nem követte sokak útját, nem akart, vagy nem tudott élni a lehetőséggel, és nem ment el a zsidó világ nagy központjaiba, hanem utolsóként és egyedüliként őrzi a Jeruzsálem felé néző tokaji köveket: zsidó köveket magyar tájban.”
Bár Dömsödön a polgármester szerint elszabadult a pokol, és a helyiek szerint jellemzően cigány betörők megfékezésére a Magyar Gárda segítségét is kérte, a Jobbik lakossági fórumát a klasszikus antiszemitizmus uralta. Ezért a legtöbbet ifj. Hegedűs Loránt tette, aki Solymosi Eszter meggyilkolásától a haza felvásárlásán át a magyarság tudatos kiirtásáig mindennel megvádolta a zsidóságot. A lakossági fórumon bemutatkozott a Jobbik képviselőjelöltje is.
Antirasszista filmklub indul szerdán a fővárosi Politikatörténeti Intézetben Légy toleráns! címmel a Politikatörténeti Alapítvány és a Magyar Antirasszista Alapítvány (MAA) rendezésében.
A cím Máthé Áron írásából való. Érdemes átolvasni szerinte, mit ír Kertészről, a bolsevizmusról és az ÉS üvöltő derviseiről Schmidt Mária egy régi Magyar Nemzetben. Részben igaza van. Valóban érdemes átolvasni egy vita anyagait, mielőtt írunk róla. A módszertan tudorai azt mondják, az ilyesmi szerencsét hoz a vélemény-újságírónak. Máthé posztjában felteszi a kérdést, emlékszünk-e az ÉS üvöltő derviseire, akik habzó szájjal őrjöngtek egy Rádai Eszternek adott interjú után, amiben Kertész azt nyilatkozta – ez volt a cím is -, hogy a Sorstalanságot a Kádár-rendszerről írta. Ő mindenesetre nem vagy igen rosszul emlékszik.
Az elhíresült Kertész Imre-interjú kapcsán a Litera körkérdést intézett írókhoz, irodalmárokhoz, történészekhez. Ez alkalommal Bán Zoltán András, Szántó T. Gábor és Tamás Gáspár Miklós reagálását olvashatják. A beérkező válaszokat folyamatosan közöljük.
Simon Wiesenthal Központ igazgatója szerint a háborús bűnökkel vádolt Zentai elleni eljárásban nem jelent majd akadályt, hogy nincs élő tanú.
A szélsőjobboldali nézeteket valló ultraortodox zsidó férfi egy taxisofőrt és egy pásztort ölt meg
Minden, minden ideálunk / Másutt megunt ócskaság már, / Harcba szállunk
S már tudjuk, hogy kár a harcért. // Csak cammogva fonjuk éltünk / Mások elhányt guzsalyáról / S nem kár értünk, / Ha elvágják fonalunkat.
A ciszjordániai zsidó telepek bővítésének teljes leállítását követelte a palesztin elnök szerdán Rámalláhban.
Kiállítással és tudományos konferenciával idézik fel november végétől a Holokauszt Emlékközpontban az irredenta, nacionalista és antiszemita mozgalmak, pártok 20. és 21. századi világát.
A ciszjordániai zsidó telepépítés kérdését illetően “komoly politikai nézeteltérés” feszül Izrael és Franciaország között – jelentette ki kedden Bernard Kouchner.
Van valami elementáris közvetlenség Etgar Keret novellanyitányaiban. Úgy szólít meg az első mondat, mintha a haverod hívna fel és kezdene panaszkodni, hogy aztán nem tudod letenni a telefont. Ahogy a könyvet sem.
Iróniával ellensúlyozott melankólia lengi be a történeteket. A kisfiúét, … Tovább »
Ahogy tanultuk:
Nem szabad gyakorolni a törvényt, amíg nem ismerjük a szellemét. Ha az állat megpillantja a sakter kezében a kést, a vágás nem szabályos, a levágott állat húsa nem fogyasztható. A tenyerembe hajtom a fejemet, koszorúba helyezem a lila és sárga emlékezetet. Kevés gyöngy … Tovább »
A SZÍVEDRE, NYITOTT
Városban, melynek mennyboltozata nincs, csendje menedék
halotti ruhának látom életem
minden patak siet, minden
patak a szívhez siet
patak és körülötte hegyek
a patak forrásából jő a patak,
és én? mihaszna
a vízből vettem a kosárba,
kevés … Tovább »
Bükk
A felhős semmi-fényben
monokróm tompasággal
ragyog a meredek, havas völgyoldal, mintha mélysége
nem lenne,
mélysége-nincs függőleges felületén
sötéten feszülnek sorban egymás mellett a bükkfák
hosszabb-rövidebb törzsei.
Mint egyetlen öreg bükk,
az oldal,
az … Tovább »
Jordi Savall különleges szín korunk régi zenei palettáján. Pályájának eddigi négy évtizedében több olyan területet térképezett fel és tett ismertté, amelyet őelőtte senki más. Ez szorosan összefügg származásával: Európa kulturálisan egyik legizgalmasabb területén, az Ibériai-félszigeten született.