A zsinagóga kifüstölésére buzdított a képviselő – nyomoz a rendőrség
A Mazsihisz feljelentése alapján elrendelte a nyomozást a rendőrség egy rajkai képviselő antiszemita kijelentésével kapcsolatban, ismeretlen tettes ellen.
Összesen 30,930 találat (23521 - 23540) .
A Mazsihisz feljelentése alapján elrendelte a nyomozást a rendőrség egy rajkai képviselő antiszemita kijelentésével kapcsolatban, ismeretlen tettes ellen.
A Magyar Gárda feloszlatását sürgeti a Magyar Demokratikus Charta az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnökhelyettesének írott levelében.
A miniszteri tárcákra igényt tartó Nemzeti Unió-Házunk Izrael és Zsidó Haza nélkül nem lesz többsége Netanjahu kormányának a törvényhozásban.
A Hamász elhatárolódik a rakétáktól.
A szentély folyamatos működéséhez a nép adományaira van szükség. „És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván, mikor megszámlálod Izrael fiait, akkor adja ki-ki lelke váltságát az Örökkévalónak, midőn megszámlálják őket; hogy ne legyen rajtuk csapás, midőn megszámlálják őket.
Hogyan lesz az egykori viccből kordokumentum, és a galád feljelentés hogyan alakul át kacagtató írássá, arról árulkodik két cikk az e havi folyóirattermésből. A múltat végképp szétröhögni persze így sem lehet, de a korfestőnek szánt szövegek egyszerre „tanítanak és szórakoztatnak”.
XVI. Benedek a holokauszttagadó püspökkel kapcsolatban úgy véli, nem magyarázták meg kellő alapossággal a kiközösítés visszavonásának okait.
Benjamin Netanjahunak még három hete van, hogy összerakjon egy kormánykoalíciót Izraelben. Úgy tűnik, közel a megállapodás a szélsőjobboldali Jiszrael Beitejnuval, a nekik ígért miniszteri posztokkal a pártvezér és a külügyminiszteri poszt várományosán, Avigdor Liebermanon kívül azonban nem sokan elégedettek. A kérdés, hogy Bibi kinek akar megfelelni: a választóknak, az Egyesült Államoknak, párttársainak, kormányalakítási megbízatásának, vagy mégis békét akar?
A müncheni városi bíróság letartóztatási parancsot adott ki Iván Demjanyuk, egykor koncentrációs tábori felügyelő ellen, akit 29 ezer zsidó meggyilkolásában való részvétellel vádolnak. A Rettenetes Iván néven lehíresült 88 éves pribék az Egyesült Államokban él hontalanként.
Szétbombázott két csempészalagutat az izraeli légierő szerdán a Gázai övezetben. A légitámadást az egyiptomi határon fekvő Rafah határátkelőnél hajtották végre. A határon kiépített alagútrendszeren keresztül Izrael szerint fegyvert és különféle árucikkeket csempésznek a zsidó állam által blokád alá vont Gázai övezetbe.
A pszichoanalízis létrejöttét az 1900-as évhez, Sigmund Freud (1856-1939) Álomfejtés című munkájának megjelenéséhez köthetjük. Az eredetileg hipnózissal gyógyító neurológus Freud azt vette észre, hogyha hagyja betegeit hipnózisban szabadon beszélni, akkor olyan fantáziákról számolnak be, melyek közvetlenül okai lehetnek azoknak a „megfoghatatlan” bajoknak – fizikai háttérrel nem magyarázható tüneteknek –, melyekben betegei szenvednek.
A KONFERENCIA PROGRAMJA
8.45 – 9.30
Regisztráció
9.30 – 9.45
Köszöntő
Szőnyi Andrea kuratóriumi elnök,
Zachor Alapítvány
A konferencia hivatalos megnyitója
Arató Gergely Oktatásért Felelős Államtitkár,
Oktatási és Kulturális Minisztérium
9.45 – 10.30
Az előítéletek … Tovább »
Forradalmak és zsidók:
márciusi számunk tartalmából
Szalai Miklós: Zsidóság és forradalmak az idők folyamán
„Ezeknek a forradalmaknak, s a törvénnyel szentesített királygyilkosságoknak, amelyekben kulmináltak, a mélyebb jelentése a politikai hatalom deszakralizálása, amely … Tovább »
Uri Asaf januári, Tátra utcai kiállításán[1] egy ízig-vérig festőt, és ízig-vérig zsidó festőt ismerhettünk meg. Nála a zsidóság nem csupán annyit jelent, hogy képeinek olykor zsidó tárgya van, a zsidósága mélyebben gyökerezik. Egy ritka, mert úgy elkötelezetten zsidó, hogy … Tovább »
RUTH FAINLIGHT
Lilit
Lilit, Ádám első társa
Feltételezte egyenjogúságát
Ezért elátkoztatott.
Isten ugyanabból a földből
Teremtette őt, mint Ádámot.
Lilit helytállt, ámulva
A különbség ötletén.
Ádám és Isten zavarban,
Megalázva. Igaza volt –
Egy … Tovább »
Török Ferenc filmrendező, Vágvölgyi B. András újságíró és Térey János költő, író is Izraelbe látogatott a háború alatt, után. Milyen érzésekkel indultak útnak? Milyen élmények érték őket Izraelben? Hogyan érzékelték az háborús izraeli hétköznapok hangulatát? Milyen … Tovább »
A gázai háború természetesen Izraelben is indulatokat kavart, de ezt nem kísérték az Európában jól ismert, szélsőségesen elragadtatott hangok. Az izraeliek igen érzékenyek a különböző népek szenvedéseire, a több ezer éves történelmi számkivetettség ebben is érezteti hatását: … Tovább »
A 2006-os izraeli választások után nem sokkal világossá vált, hogy új választásokat kell kiírni Izraelben, ahol a libanoni fiaskó, de főleg Ehud Olmert volt miniszterelnök Moshe Talansky amerikai zsidó üzletemberhez fűződő anyagi „viszonya” után, majd Olmert lemondása után Cipi … Tovább »
Izrael minden országot arra kér, hogy bojkottálják a Durban II-nek is nevezett áprilisi konferenciát.
Vajon mi köti össze az 1930-as években betiltott zsidó zeneszerzőket és Britney Spears amerikai énekesnőt? A válasz egyszerű: Max Raabe és a Palast Orchester. A zenekar elsősorban az 1920-30-as évek dalait játssza, ám viccből feldolgozta napjaink néhány popslágerét is.