Archívum
Összesen 30,930 találat (23121 - 23140) .
‘Richter Gedeont is a Dunába lőtték, tudtátok?’
Ismeretlenek néhány napja disznólábakat tettek a pesti rakparton található holokauszt-emlékmű cipőibe. A kegyeletsértés ellen szerdán és csütörtökön is tiltakoztak.
Zavarta a holokauszt-emléknap zenéje: megdobott egy lányt
Elfogták a férfit, aki a kalocsai holokauszt-emléknapon megdobott egy amerikai állampolgárságú lányt. A rendőrségen azt mondta: „zavarta a hangos zene”.
Levél a jobboldalnak
Ezt a levelet nem azért írom, hogy békét kössek a magyarországi jobboldallal. Nem azért, hogy rokonszenvet ébresszek magam iránt, hogy „jó pontokat szerezzek” a küszöbönálló hatalomváltás előtt. Nem azért, hogy összefogásra buzdítsak, hogy kiegyezésre törekedjem, még csak azért is csak kevéssé, hogy meggyőzzem a jobboldalt erről vagy arról, és nem azért, hogy kerülő úton érveket hozzak föl ellene, vagy szelídebb retorikával megismételjem a szokásos hadüzeneteket és harci riadókat.
Lemosták a gyalázatot
„Fejezzük ki együtt tiltakozásunkat az újjáéledő gyilkos eszmék mai képviselői és tettei ellen!” – Suchman Tamás szocialista politikus felhívásban kérte a közjogi méltóságokat, a pártok és a civil szervezetek képviselőit, hogy jöjjenek el a pesti alsó rakpartra, a Dunába lőtt áldozatoknak emléket állító vascipőkhöz.
A tolerancia fesztiválja – egy hét zsidó kultúra
Az Izraeli Filharmonikus Zenekar Riccardo Muti karmesterrel koncertezik Budapesten az idei Zsidó Nyári Fesztiválon, melyet augusztus 30. és szeptember 7. között rendeznek meg a tolerancia jegyében. Több művész a különböző kultúrák találkozásából született alkotásokkal lép színpadra.
Most igazán elég!
Miért csak kis kört érintő e-mailekben, szemérmes közleményekben szerveződik a tiltakozás, miért nem szólal meg a katolikus egyház, vagy a köztársasági elnök?
A Jobbik fizet a Fidesz vezérkarának
Orbán Viktor, Áder János és Pokorni Zoltán első fokon fejenként 200 ezer forintot nyert a Jobbik Magyarországért Mozgalomtól jó hírnévhez való joguk megsértése miatt.
Tiltakozzunk közösen a meggyalázott emlékműnél
Mint ismeretes ismeretlenek disznólábakat tettek az emlékmű több cipőjébe. Az eset miatt Suchman Tamás felhívással fordul az ország közvéleményéhez, társadalmi szervezetekhez, egyesületekhez, és politikai pártokhoz annak érdekében, hogy csütörtökön közösen tiltakozzanak … Tovább »
Itt is volt gettó?
Egy fiatal történelemtanár, Magóné Tóth Gyöngyi összegyűjtötte az egykori kalocsai zsidó családok történetét, és elhurcolásuk 65. évfordulójára emléknapokat szervezett a kisvárosban, amelyre túlélőket is meghívtak.
„Fontos a múltunk, de jövőnk Európában és a világban még fontosabb”
Június 14-én a brüsszeli nagyzsinagógában zsidó-keresztény találkozóra került sor, amelyen Godfried Danneels bíboros, Malines-Bruxelles-i érsek is beszédet mondott.
Virágok a Vascipőkbe: tiltakoztak a nácizmus ellen
Több demonstráció is válaszolt szerdán a Duna-parton található holokauszt-emlékművet ért szélsőséges provokációra. A “Magyarok a nácik ellen” civil szerveződés flashmob akcióján harminc-negyven ember vett részt, a Magyar Demokratikus Charta esti tüntetésén több százan jelentek meg.
Izraeli követ: A holokauszttagadást nem szabad eltűrni
Aliza Bin-Noun részt vett a ma délutáni antifasiszta demonstráción.
„egy fehér papírlapnál itt már nincs nagyobb otthonom”
Heti Midrás: küldjél magadnak embereket
„Küldjél magadnak embereket, hogy kikémleljék Kánaán földjét, melyet Izrael fiainak szántam” (4Mózes 13, 1). Rási, magyarázatában a Midrás Tánhumát idézi: „miért kapcsolódik Mirjám esete a „kémek” fejezetéhez? Azért, mert Mirjámot, testvére (Mózes) rágalmazásáért (leprával) büntették, és azok a gonosz emberek, akik ennek tanúi voltak, ebből semmit nem tanultak”.
Robert Capa olvasása közben
Capa egyetlen inváziót sem szalasztott el.
Vérbeli haditudósító volt, aki 1936 és 1954 között öt különböző háborút fényképezett végig, öt különböző hadszíntérről tudósított: a spanyol polgárháborúból, a japán-kínai háborúból, a második világháborúból, … Tovább »
Meggyalázott holokauszt-emlékmű: mi áll a háttérben?
Nagy valószínűség szerint egy londoni művész előző heti akciója miatt gyalázták meg a pesti alsó rakparton található holokauszt-emlékművet. Liane Lang egy gumikézzel a szájában fotózta le a XII. kerületi Turul-szobrot, az akció a szélsőjobboldallal szimpatizálóknál kiverte a biztosítékot.
John Lukacs: A nacionalizmus nem fog ismét diktatúrákhoz vezetni
A történelem sosem ismétli önmagát, mondta John Lukacs történész professzor, utalva arra, hogy a most tapasztalható nacionalista és populista nézetek térnyerése nem fog megint diktatúrákhoz vezetni. Hozzátette: nincs veszélyes hatása a demokráciára a multinacionális cégek hatalmi térnyerésének. Szerinte a demokrácia nagy problémái nem anyagi, hanem szellemi és politikai jellegűek.
Apjának kellett volna meghalnia a Holokauszt Múzeum támadójának fia szerint
“Az apámnak kellett volna meghalnia”. Ezt a washingtoni Holokauszt Múzeum elleni szerdai támadás tettesének fia, Erik von Brunn mondta az ABC tévé pénteki híradójának.
Egy napra írók vették át a Haaretz izraeli lap szerkesztését
Június 10-én a Héber Könyvhét alkalmából felborult a megszokott rend Izrael legrégibb liberális napilapjánál, a Haaretznál: az újságírók helyett 31 ismert író és költő tudósította az olvasókat a nap történéseiről.