Archívum


Találatok ‘Gadó János’

Összesen 347 találat (181 - 200) : Gadó János.

„Csodálkozom, hogy a zsidó szervezetek ennyire közömbösek a zsidónegyed iránt”

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

Ez egy közép-európai város zsidónegyede, ahol sokkal asszimilánsabb zsidó népesség élt, mint Kelet-Európában. Itt a házak túlnyomó részét nem zsidók építették, hiszen 1840 előtt nem is szerezhettek tulajdont. Itt a zsidó etnikai szegregáció klasszikus példája – lásd: New York – sem érvényesül…

Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság II.

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

Zsidó civil szervezeteknek felajánlott egy százalékos támogatás 2003-2007. Az egy százalékokról szóló összeállítás második részében a zsidó alapítványoknak és civil szervezeteknek juttatott felajánlást vizsgáljuk meg közelebbről. Az alábbi táblázatban láthatók mindazon – zsidó kötődésű – alapítványok adatai, amelyek 2003-2007 között legalább egyszer részesültek ebből a felajánlásból.

Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

Az egyházak illetve a civil szervezetek számára felajánlott egy százalékok terén a már tavaly is észlelt tendenciák folytatódtak. Idén is négy zsidó felekezet várta az adózók felajánlásait. A Mazsihisz javára adakozók száma továbbra is fogyatkozó tendenciát mutat (tavaly néhány fős emelkedés, idén néhány fős csökkenés), a Chabad Lubavics mozgalom által alapított EMIH támogatói viszont gyarapodnak.

Obama, a zsidók és Izrael

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

„B… meg a zsidókat, úgy sem szavaznak ránk!” – e szavakkal kommentálta 1990-ben James Baker, republikánus külügyminiszter a zsidó szavazókkal kapcsolatos várakozásait. Igen, az amerikai zsidók is zsigerből balra szavaznak – ezt a magyar olvasóknak nem kell magyarázni.

A múltat be kell vallani

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

Jó lenne új fényben bemutatni Lengyelországot, s megszabadítani a rátapadt (elő)ítéletektől – bizonnyal ez is motiválta a lengyel külügyminisztériumot, amikor magyar újságírókat – köztük a Szombat szerkesztőjét –, hívta tanulmányútra: ismerjék meg, miként kezeli a XXI. századi Lengyelország a zsidóság ügyeit.

Két, csak két legény van…

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

A november 16-án tartott Magyar Zsidó Kongresszus új helyzetet teremtett: kirajzolódtak az új erőviszonyok a honi zsidóság térképén. A Mazsihisz magához szippantotta a zsidó civil szervezetek túlnyomó részét; a Chabad/EMIH, mint másik nagy játékos, egyedül lépett a színre; míg a kongresszust bíráló másik három vallási közösség (Bét Orim, Marom, Szim Salom) hangját az országos médiában meg sem hallották.
 

Obama, a messiás?

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

 „Yes, we can”, „a change we need” – ezek a jelszavak nem sokat mondnak Barack Obama konkrét elképzeléseiről, majdani politikájáról, annál többet az őt övező érzésekről, várakozásokról Amerikában és azon kívül. Meg arról, hogy George W. Bush utolsó éveiben az egyik legnépszerűtlenebb elnök volt fél évszázadra visszamenőleg – amúgy méltánytalanul, szerintem.

„Zsidó világ-összeesküvés”

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

A zsidó világ-összeesküvés hívei mostanában valamiért a 4-es számot kedvelik. A szeptember 11-hez kapcsolódó alapmítosz szerint a merénylet napján mintegy négyezer zsidó nem jelent meg az ikertornyokban lévő munkahelyén. Értsd: előre tudtak a merényletről, amelyet nyilvánvalóan a Mosszad tudtával (vagy épp közreműködésével) szerveztek. 

Grúzia izraeli fegyverei

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

Izrael elit kiképzési felszerelést és fegyvereket szállított Grúziának – közölte egy orosz katonai csúcsvezető kedden, mikor a két hadban álló ország – békés szándékai jeléül – kicserélte a hadifoglyok egy részét. Lehetséges, hogy az Oroszország és Grúzia közötti háborúnak világpolitikai és gazdasági kihatásai is lesznek – erről a magyar sajtó is sokat írt a napokban.

Romaügyi illúziók ellen

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

Ez év júliusában a Magyar Gárda szokásos vidéki vendégszerepléseinek egyikén, Szikszón roma ellentüntetőkkel találkozott. Utóbbiak, nagy számbeli fölényben, immár figyelmeztető erődemonstrációt tartottak. A romák és a többségi társadalom közti feszültségek eszkalálódni látszanak.  

„Európa alszik”

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

„Azért jöttünk, hogy ébresztőt fújjunk. Ha Irán atomfegyverhez jut, az nemcsak Izraelt veszélyezteti. Az iszlámista rezsim rakétái már Párizst is elérik” – kezdte a közelmúltban Budapesten járt Yuval Steinitz (Likud), a Kneszet Kül- és Védelmi Bizottságának tagja sajtótájékoztatóját.
 

Magyar Nemzet: Hangulatkeltés a zsidó kárpótlás ellen

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

Torzításoktól és valótlan állításoktól hemzsegő írás jelent meg a Magyar Nemzet június 7-i számában. „Botrányos terv a zsidók kárpótlására” – ordít a cím az első oldalon, s a hangulatkeltő illetve valótlan állítások mindjárt a kétmondatos bevezetőben elkezdődnek. „Külföldre juttatnák a magyar adófizetők pénzéből a kormány által felajánlott legújabb holokauszt-kárpótlás nagy részét” – indul az írás.
 
 

Ki képviselje a zsidókat?

Írta: Szegő Péter, Gadó János - Rovat: Politika

Bár a szimpóziumra meghívott vendégek között komoly nézetkülönbségek voltak, a Mazsihisz – melynek képviselői nem fogadták el a meghívást – szinte mindenkitől megkapta a magáét. A zsidó érdekképviseletről szóló, lapunk által szervezett eszmecserére május 11-én vasárnap került sor a Bálint Házban.
 
 

Újlipótvárosi csata 2.

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

Melyik az egyetlen hely ma Budapesten, ahol a szélsőjobboldali üvöltözők – köztéren – számottevő civil ellenállásba ütköznek, ahol a miniszterelnök nem ordításra hanem tapsra számíthat? Ez bizony az Újlipótváros, ahol a napokban kétszer néztek farkasszemet a fenyítő expedícióra érkező szélsőjobb hívei és az ellenükben felvonult antifasiszták.  Már a legutóbbi népszavazás idején is az egész országban egyedül itt múlta felül a nemek száma az igenekét néhány választókörzetben.
 

Egy váratlanul jött megállapodás

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

„A Magyar Köztársaság kormánya az örökös nélkül elhalt, zsidó származású vallású, sérelmet szenvedett személyek után a zsidó közösségi vagyoni igények rendezését koordináló Tárcaközi Bizottság létrehozásáról szóló 1091/2007. (I. 27.) Korm. hat. alapján létrehozta a zsidó közösségi vagyoni igények feltárását és rendezését koordináló Tárcaközi Bizottságot. A Kormány a vonatkozó határozat alapjain, 2007. december 10-én döntött egyrészt arról, hogy biztosítja a még élő rászoruló holocaust túlélők további anyagi támogatását, másrészt segíti a zsidó közösségek által nyitottnak tekintett igények végleges lezárását célzó kompromisszumos megoldás elfogadását.