Letöltendő börtönbüntetés a volt izraeli elnöknek
„Komoly hibát vétettek, ez ki fog derülni” – mondta az ítélet kihirdetése után könnyekben kitörő Moshe Kacav, aki 2000 és 2007 között töltötte be Izrael legfontosabb közjogi méltóságának tisztjét.
Összesen 30,928 találat (21581 - 21600) .
„Komoly hibát vétettek, ez ki fog derülni” – mondta az ítélet kihirdetése után könnyekben kitörő Moshe Kacav, aki 2000 és 2007 között töltötte be Izrael legfontosabb közjogi méltóságának tisztjét.
A szlovák népnek nem egyedül kell szembenéznie a múlttal, mert a magyarok partnerek ebben – mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium államtitkára a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának megemlékezésen, amelyet Esterházy János születésének 110. évfordulóján tartottak pénteken Budapesten.
Ez év március 13-án két terrorista besurrant a Nablusz közelében lévő Itamár településre, behatoltak a sabati vacsora után korán nyugovóra tért Fogel család házába, és késekkel lemészárolták a szülőket, valamint három gyermeküket, akik közül a legfiatalabb mindössze három hónapos volt. Az esemény alig vetett visszhangot a magyar médiában, amely – akárcsak az egész világ – két súlyos témára fókuszált: a líbiai polgárháborúra és a japán földrengésre.
Várnai Pált van, aki Paul Várnaiként ismeri, minthogy az ’56-os forradalom után Kanadába emigrált, s ott lett irodalomprofesszor. Számos írását, főként írókkal, tudósokkal készült interjúit a Szombatban is közöltük. Életeim című memoárkötetét, mely a Zachor Alapítvány gondozásában jelent meg, március 24-én, csütörtökön, 18.00-kor mutatják be a Bálint Házban. A szerzővel a bemutatón lapunk főszerkesztője, Szántó T. Gábor beszélget. Alább részletet olvashatnak a könyvből.
A bécsi Szépművészeti Múzeumban maradhat Jan Vermeer egyik leghíresebb festménye, miután egy szakértői bizottság nem találta bizonyítottnak, hogy kényszer hatására adta el Hitlernek előző gazdája a képet – jelentették be az osztrák fővárosban.
Először mutatták be német nyelven a “lengyel Anne Frank”, vagyis Rutka Laskier naplóját a lipcsei könyvvásáron. A berlini Aufbau kiadónál megjelent kötet mellett az MDR közép-németországi rádió- és tévéállomás a könyvvásáron a napló hangjátékváltozatát is bemutatta.
Mi köti össze Purim ünnepét Chagallal? Közvetlenül valószínűleg szinte semmi. De ha figyelembe vesszük, hogy a színjátszásra vonatkozó, évszázadokon át szigorúan érvényben lévő tórai tilalom alól kizárólag a purimspíl (i) tradíciója képezett kivételt, amely más, jelentős hagyomány hiányában a 20. század elején Kelet-Európában kialakult zsidó-jiddis színjátszás egyik legmeghatározóbb forrásává vált…
2011 MÁRCIUSI SZÁM
Mihály Amichay Éva: Eszter, a rejtőzködő feminista
Németh Ványi Klári: „Uram! Miért teremtettél nőnek?”
„Öreg koromra kibújt belőlem a zsidó” – Marianna D. Birnbaum portréja (Németh Ványi Klári)
„A szegényekkel szembeni előítélet a legsúlyosabb … Tovább »
Lajtai Langer Péter író, költő, képzőművész. 1972-ig élt Budapesten, Halász Péter lakásszínházának aktív résztvevője volt, majd következtek a párizsi, antwerpeni évek és két év New York. A hetvenes évek elejétől ortodox zsidó életmódot folytatott. Nemrégiben ismét felbukkant Budapesten, hogy egyre inkább a képzőművészetnek szentelhesse az életét. Cserba Júlia a közelmúltban készített interjút a művésszel, akinek március 16-án nyílik kiállítása a Zsidó Múzeumban.
A női egyenjogúsági mozgalmak által elért áttörésekről, és a Közel-Keleten élő nők helyzetéről is beszélt a Világhíradónak adott exkluzív interjújában Orit Zuaretz. Az izraeli parlament, a Knesszet képviselőnője szerint Magyarország jó barátjaként tudja, hogyan kell kritizálni a politikai döntéseket, ugyanakkor egyidejűleg támogatja is Izrael államát.
Schmitt Pál köztársasági elnökkel készült terjedelmes interjút közöl a Die Welt című német napilap; az újság a médiatörvényről, a készülő új alkotmányról és a magyar kormány gazdaságpolitikájáról is kérdezte az államfőt.
Deutsch Gábor fiatal korában vallási iskolában – jeshívában – tanult, amelyet az ateista rendszerben nem tudott folytatni. A rendszerváltás után térhetett vissza ahhoz, amelyet fő hivatásának tartott, a vallásos tanok tanulmányozásához, és terjesztéséhez.
Tegyük ezt még hozzá címmel Lajtai Péter alkotásai tekinthetők meg március 17. és május 16. között a Magyar Zsidó Múzeumban.
Tegyük ezt még hozzá címmel Lajtai Péter alkotásai tekinthetők meg március 17. és május 16. között a Magyar Zsidó Múzeumban.
A magyar kormány a zsidó közösséggel való új típusú kapcsolattartás, a Holokauszt emlékének megőrzése, a zsidó közösségi igények és az intézményi támogatással kapcsolatos kérdések megvitatására egy bizottságot kért fel, melyben a Mazsihisz képviselői mellett külföldi zsidó szervezetek, a budapesti amerikai és az izraeli nagykövetség képviselői, valamint független zsidó szervezetek és személyiségek is helyet kaptak.
A Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár érdekképviseleti szervezetei, művészei és munkatársai kiállnak főzeneigazgatójuk, Kocsis Zoltán mellett.
Újabb előadás dolgozza fel a romák ellen elkövetett gyilkosságokat, ezúttal a Trafóban.