A “Túlélők haggadája”

Amerika legrégibb és talán legpatinásabb könyvkiadója, a Jewish Publication Society of America manapság viszonylag kevés könyvet ad ki évente, ezért különös megtiszteltetésnek számít, ha egy bizonyos műre esik a választásuk.

Az utóbbi évek publikációi között csak egyetlen magyar vonatkozású mű szerepel, amit a közelgő Pészach ünnepe tesz aktuálissá. 2000-ben Saul Touster, alma materem, a Brandeis Egyetem emeritus professzora fakszimile formában, bevezetővel és kommentárokkal ellátva kiadta a „Túlélők Haggadá”-ját (A Survivors’ Haggadah). Ez a mű eredetileg 70 évvel ezelőtt 1946-ban Abraham J. Klausner amerikai reform rabbi előszavával, cím nélkül jelent meg Münchenben.

Az amerikai hadseregben működő tábori rabbik mindent elkövettek, hogy enyhítsék a túlélők testi és lelki fájdalmait, és hogy sebeikre gyógyírt hozzanak. A káplánok között talán a leghatékonyabb volt a már említett Abraham J. Klausner rabbi. Ő egyike volt annak az amerikai katonai egységnek, amely felszabadította a dachaui haláltábort. A felszabadulást követő időszakban Klausner naponta több tucat temetési szertartást végzett, hogy a tábor minden zsidó halottja illő végtisztességet kapjon. De gondolt az élőkre is, és az ő kezdeményezésére, az amerikai hadsereg támogatásával, szinte azonnal kiadatta öt kötetben a túlélők névsorát, ami a szétszórt és reményét vesztett családok számára lehetőséget adott eltűntnek vélt rokonaik felkutatására.

Klausner rabbi a holokausztból megmenekültek moráljának megerősítésére kulturális kiadványokat is kezdeményezett, többek között az ő gondolata volt a müncheni Haggada megjelentetése.

A könyv szerző-szerkesztője Joszéf Dov Sheinson, egy regényes életű litvániai zsidó, aki előbb a szovjet, majd később a német inváziót szenvedte át. Megjárta a haláltáborok poklát, míg végül a világháború befejezése után cionista kapcsolatainak segítségével sikerült neki Prágából a németországi amerikai zónába szöknie. A figyelemreméltó és akkor időszerű, a holokauszttal és a cionista álom – a zsidó állam – megteremtésével kapcsolatos betoldások mellett a művészi fametszetek teszik ezt a könyvet különösen fontossá. Hosszú évek kutatása során Touster professzor egy könyvgyűjtő és a jeruzsálemi Jád Vásém Intézet egyik kutatójának segítségével megfejtette a rejtélyt és azonosította a fametszetek művészét a magyar festők és grafikusok körében jól ismert Ádler Miklóssal (Hajdúsámson, 1909. október 25. –Izrael, Holon, 1965. október 20.).

Ádler Miklós már a második világháború előtt is egy jó nevű művészember volt, aki főfoglalkozásként rajzot tanított a debreceni izraelita gimnáziumban. 1944-ben vidéki hittestvéreivel együtt az auschwitzi haláltáborba való deportálás lett volna az ő sorsa is. Szerencséjére őt és több hitsorsosát Ausztriába, Bécs mellé vitték, majd végül a szovjet csapatok elől menekülő nácik magukkal hurcolták Theresienstadtba, ahol a Vörös Hadsereg felszabadította őt is a fogolytábor többi lakóival együtt. Ádler Miklós visszatért Debrecenbe és rögtön dolgozni kezdett tizenhat fametszeten, hogy méltó emléket állítson a holokauszt mártírjainak. Munkája rövidesen meg is jelent ezer számozott példányban a debreceni Szabadság Nyomda kiadásában, de nem könyv alakban, hanem egy mappában, amelyhez a szerző egy négynyelvű – magyar, héber, angol és orosz – bevezetőt írt. Touster professzor feltételezése szerint Ádler mappájának egy példánya eljutott Münchenbe is, ahol Joszéf Dov Sheinson Ádler hét fametszetét belefoglalta Haggadájába.

Ádler, aki az 1956-os magyar forradalmat követően Izraelbe vándorolt ki és rövid művészi működés után ott hunyt el 1965-ben, semmit sem tudott a müncheni Haggadáról, amelynek képzőművészeti értékét az ő hét fametszete adta.

Érdekes módon se az Ádler mappának, se a müncheni Haggadának nincs igazi címe. Ádler Miklós saját szerény pármondatos bevezetője, amit a tizenhat fametszettel együtt jelentetett meg, magyarázatot ad a művek névtelenségére.

„Ennek a könyvnek nincsen címe, mert a fogalomalkotó ember nem találhat szót, amellyel megközelítőleg is jelölni tudná azt, ami az európai zsidósággal az elmúlt esztendőkben történt. Szépírók tollából könyvek fognak megjelenni, dokumentumok és élmények felhasználásával hűséges vagy stilizált képet fognak az olvasó elé vinni. Az ő előadásuk folyamatos módjával az élmények nem jelenetszerűen, hanem fejlődő cselekmény alakjában kerülnek majd az olvasó elé. Ő fog belőle képeket formálni szemlélőképzelő ereje szerint vízióvá szaggatva.

Az én eszközöm – tudom szerény, régi. Előadásmódom – ezt is jól tudom – szegényes. Mégis úgy érzem, hogy nekem is el kell mondanom azokat, amik e lapokon következnek.

Igaztalanul elpusztított Testvéreim! Holtomig gyászollak Benneteket”.

Ha majd most mi is leülünk Széder asztalainkhoz, hogy ünnepeljük a szabadság legrégibb ünnepét, a Pészachot: emlékezzünk azokra, akiket legyilkolt a gyűlölet, de szívünkben örökre megőriz a szeretet.

Dr. Raj Ferenc, a Bét Orim Reform Zsidó Hitközség alapító rabbija, a kaliforniai Berkeley Beth El Közösségének emeritus rabbija.