Pénz és (kettős) hatalom

Zoltai Gusztáv sokszorosan megszolgálja a ráköltött havi egymilliót – ez most már világos.

Kezdetben kormányoldalon is sokan berzenkedtek Zoltai tanácsadói kinevezése ellen, de most már alighanem mindenki belátja, hogy Lázár Jánosnak igaza volt. 

 

Azzal, hogy Zoltai a Síp utcában mindenkinek ismeri a gyenge pontjait, tudja, kit mivel lehet megszorongatni, kecsegtetni vagy éppen elkápráztatni, kiket mivel és hogyan lehet összeugrasztani – a kormány által megajánlott milliárdokkal a háttérben – igen jó manipulációs lehetőséget biztosít munkaadói számára.

Amíg hatalmon volt a Síp utcában, néhány milliós ígéretekkel tudta sakkban tartani, egymás ellen kijátszani az embereket. Most – hála a kormány bőkezűségének – e célra milliárdok állnak rendelkezésre. A szegedi hitközség a nagy zsinagóga restaurálására szánt egymilliárd forint miatt veszett össze a Mazsihisz vezetőivel (azóta már egyetértésre jutottak); Schwezoff Dávid, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) újdonsült igazgatója pedig már a Rumbach zsinagóga restaurálására beígért 2.7 milliárd hallatán intett be a Mazsihisznek, mondván: ebből nektek egy fillér se jár.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy Zoltai mozgat minden szálat a háttérből. Schwezoff Dávid feltehetően már önállóan konfrontálódik. Eljárására jellemző, hogy a Mazsihisz Rumbach zsinagógára vonatkozó – ügyetlen stílusban megfogalmazott – kompromisszumos ajánlatáról tudomást sem vett, az összehívott egyeztető tárgyalásra el sem ment, november 12-én pedig a BZSH Facebook oldalán tette közzé, hogy a zsinagóga fölötti kizárólagos rendelkezés érdekében egyenesen a kormányhoz fordul. Ezzel gyakorlatilag nyíltan hadat üzent Heisler Andrásnak, akiről több ízben nemcsak elmarasztalóan, de kimondottan gúnyosan nyilatkozott. (Heisler a maga részéről több ízben alkalmatlannak nevezte őt.) Ezzel rövid távon ellehetetlenülhet a napi munka, hiszen a Síp utcai apparátust nem lehet két központból irányítani – mint ahogy egy autót sem lehet egyszerre kétfelé vezetni.

A Tordai leváltását eredményező október 29-i közgyűlés másnapján – szóvivője útján kiküldött – nyilatkozatában Schwezoff azt is világossá tette, hogy a BZSH-elnöki tisztség betöltése nem sürgős, az ügyvezető igazgató egyedül is jogosult minden teendő ellátásra a BZSH körül. (Az alapszabály szerint 30 napon belül kell új elnököt választani.)

 

A legújabb botrány,

a Dohány utcai zsinagóga beléptető rendszeréből állítólag elsikkasztott százmilliók ügyében is konfrontatív álláspontra helyezkedett: rendőrségi feljelentést tett. Tudnivaló: a szálak ez ügyben alighanem Zoltaihoz vezetnek. Ő volt a BZSH és a Mazsihisz teljhatalmú gazdasági vezetője, amikor ezt a rendszert – a Vadas Vera érdekkörébe tartozó Aviv Travellel kötött megállapodás alapján – üzembe helyezték, és éveken keresztül az ő felügyelete alatt működött a szisztéma. Aztán Zoltai ment, a rendszer maradt – és a Schwezoff által a médiába kiabált állítólagos sikkasztás vádja már Heislerre és Tordaira veri a sarat.

A Síp utca gazdálkodásának átláthatatlan voltáról, gyanús vagy éppen botrányos ügyeiről senki nem írt annyit, mint a Szombat. A nyilvánossággal szembeni kötelességünket teljesítettük, de a Síp utcában két évtizeden át minden maradt a régiben.

A tavaly lefolytatott átvilágítás végre nyilván sok mindent felszínre hozott, s minden bizonnyal az itt feltárt információkkal sikerült Zoltait távozásra bírni. Csakhogy ugyanezeket az információkat most Schwezoff fordítja a Zoltait leváltók ellen. Míg ez utóbbiak nem akartak botrányt és csendben küldték el Zoltait, Schwezoff éppenséggel nagy botrányt csap. A kormánypárti sajtónak eljuttatott információk több büntetőfeljelentéshez is elegendők – legalábbis a Heti Válasz szerint. (Kufárok, kifelé. Heti Válasz, 2014. október 30.) Így jelenleg olybá tűnik, inkább a Zoltai-Schwezoff tengely próbálja elkapni Heislert és híveit, mint fordítva.

Naiv illúzió volt azt hinni, hogy Zoltai távoztával varázsütésre megváltozik a Síp utca légköre. Zoltait uralma utolsó éveiben kegyencek egy – jellemzően az övéhez hasonló mentalitású – csoportja vette körül. Schwezoff Dávid is ebbe a körbe tartozott. Zoltai elment, az általa kinevelt káderek maradtak, fontos pozíciókba kerültek és komoly befolyást gyakorolnak a Síp utcai politikára.

Amíg Zoltai hatalmon volt, az antifasizmus, a Holokauszt-emlékezet és a sérelmi politika jól összefért a machiavellista hatalomgyakorlással és az ellenőrizhetetlen gazdálkodással. Zoltai eltávolításával az addigi egyensúly felborult és most kettős hatalom kiépülésének lehetünk tanúi: a Mazsihisz élén Heisler András tesz keserves kísérletet a Zoltaitól örökölt rendszer demokratizálására, a BZSH-ban pedig Schwezoff Dávid folytatja a központosított hatalomépítést a Zoltaitól megszokott óvatosság nélkül.

 

Egy strukturális hibát

sajnos nem lehet kiiktatni a rendszerből: a Mazsihiszt – akárcsak  a többi történelmi egyházat – túlnyomórészt az állam tartja el. Ez súlyos demokratikus deficitet eredményez, hiszen az adófizetői öntudat, amely 1944 előtt mindig jelen volt, most hiányzik. Ezt ma a zsidó közösségben a Holokauszt-áldozati tudat helyettesíti: De az áldozatiság, mint a közösség identitásának elsődleges bázisa, s ennek nyomán a külső támogatás elvárása – nem feltétlenül jó közösségépítő idea. Nemigen születtek még működőképes modellek a felülről öntött pénz demokratikus elosztására. A történelem során a demokrácia mindig alulról építkező rendszer volt és erősen összefüggött az adófizetői öntudattal. Ez az alapvető strukturális gyengeség mutatkozott meg az egész zsidó közösségben, a válság pillanatában: a Holokauszt emlékév során az állam szimbolikus politikájával szembefordultak, miközben az állam által megajánlott pénzt a túlnyomó többség elfogadta és még a bojkottálók egy része sem volt ez ügyben konzekvens.

Jó példája mindennek a Dohány utcai templomkörzet, amelynek vezetése abban a pillanatban kipenderítette Zoltait körzeti elnöki tisztéből, amint az kormány-tanácsadóként megjelent a színen Lázár János mellett. Megszavazták azt is, hogy visszaadják a Civil Alaptól a Holokauszt-emlékévre kapott milliókat. A példás baloldali elkötelezettség azonban – BZSH-módi szerint – együtt járt az intrikus politikával és a pénzügyi önállóság hiányával. A körzet képviselői az október 29-i közgyűlésen (a hírek szerint) már egységesen a Zoltai utód Schwezoffra szavaztak, a Zoltait leváltó Tordaival szemben. Ígéretek, fenyegetések, haragvások, intrikák – csak sejthetjük, mi okozta a hirtelen fordulatot.

Hasonlóképpen hiába szavazott a Mazsihisz közgyűlése 2014 februárjában a kormány által kezdeményezett Holokauszt-emlékév rendezvényeinek bojkottjára, hiába szavaztak az e forrásból kapott pénzek visszaküldése mellett, az eredmény nagyon vegyes lett: a gyakorlatban korántsem bizonyult minden taghitközség olyan szilárdnak, mint a szavazás perceiben. (Ezt később megideologizálták, mondván: a Mazsihisz döntése az önálló jogi személyiséggel rendelkező taghitközségekre nem vonatkozik.)

Mindebben Zoltai maga mutatta a legcsúnyább példát: amint eltávolították a Síp utcából, szögre akasztotta azokat az elveket, amikért a nyáron – saját nyilatkozata szerint – még hajlandó lett volna börtönbe vonulni, és beült a kormányba tanácsadónak. A hatalmat, pénzt és bosszút választotta az antifasizmus helyett.

Heisler András konzekvensen képviselte a bojkott álláspontját – a közösség nagy többsége pedig valahol a kettő között „terül el”.

A Mazsihisz az elmúlt évben

 

sok borsot tört a kormány orra alá:

az egyik legkényesebb ügyben, a Holokauszt-emlékezet és antiszemitizmus kérdésében erodálta a kormány hitelét a nyugati világ fórumain. Holott az Orbán-kormánynak ez nagyon fontos ügy volt: miközben nem izgatta annyira, ha antidemokratikusnak nevezik, az antiszemitizmus és a Holokauszt-emlékezet kérdését roppant komolyan vette. A nagyszabásúra tervezett Holokauszt-emlékév e téren volt hivatott a kormányimázs javulását hozni itthon és külföldön. A legalább hatmilliárdos vállalkozás azonban nem sokat hozott a konyhára. A zsidó szervezetek többsége, valamint a velük e téren közös platformon álló baloldal a nyugat-európai modell érvényesülését várta: a magyar felelősség egyértelmű megvallását. A kormány üzenete azonban e téren nem volt egyértelmű: a kulcsfontosságú szimbolikus objektumok (Szabadság téri emlékmű, Sorsok háza) inkább magyarok és zsidók közös áldozati voltáról szóltak. A zsidó közösség és a baloldal ezt elutasította: nyíltan és egyértelműen távolmaradásra szólítottak fel a kormány által hirdetett Holokauszt-emlékév eseményeitől. A nyugati médiában az ő hangjuk volt erősebben hallható – és ebben nem elhanyagolható szerepe volt a Mazsihisznek, mint a honi zsidóság egyik reprezentánsának. A Mazsihisz arca pedig Heisler András volt. (Noha Heisler egy idő múlva a Szabadság téri tüntetőktől távolságot tartott – bevett egyház vezetőjeként nyilván nem tüntethetett együtt keményvonalas, kormányellenes aktivistákkal.)

Mindez – véletlen folytán – egybeesik a hitközség válságával. A jobboldalon sokan aligha bánják, hogy Heislert és a hozzá hű embereket megszorongatják, a Mazsihisz presztízsét pedig megtépázzák a hatalomgyakorlásban agresszívebb, amúgy kétes múltú ifjú vezetők.

A Heti Válasz már a Mazsihisz megszűntetésének lehetőségét is fölvetette (Schwezoff-közeli forrásokra hivatkozva), merthogy annak jogelődje, a Magyar Izraeliták Országos Képviselete – úgymond – a kommunista rezsim kreatúrája volt. („Kufárok, kifelé”)

Schwezoff Dávid a kormánypárti Heti Válasz szolid rokonszenvét élvezi – lásd terjedelmes interjúját a lap november 13-i számában („El kell számolnom a múltammal”). Az interjúból egy szeriőz, elkötelezett és rátermett vezető képe bontakozik ki, akit a Jó Teremtő visszavezetett az igaz útra, miután őszintén és mélyen szembenézett a múltjával. (Heisler András eközben a politikai spektrum másik oldalán álló Népszavának és ATV-nek nyilatkozik.)

Az elkövetkező hetekben, hónapokban

 

két folyamat zajlik majd párhuzamosan.

A kormány további milliárdokat invesztál a zsidó szervezetekkel való együttműködésbe, a Holokauszt emlékév (2015. májusig tartó) programjainak keretében. A bojkott erejét vesztette: a Mazsihisz a zsinagóga-felújításokra előirányzott milliárdokat és a temető rehabilitálásokra betervezett százmilliókat nem utasítja vissza. (Latorcai Csaba, az illetékes államtitkár-helyettes már egyenesen úgy fogalmazott, hogy „véget ért az emlékévvel szemben a Mazsihisz által hirdetett bojkott”.) A hatalom szemmel láthatóan nem sajnálja a pénzt, hogy az emlékév végül kézzel fogható eredményekkel záruljon. 2015 januárjától Magyarország lesz az IHRA (International Holocaust Remembrance Alliance), a Holokauszt emlékét őrző tekintélyes nemzetközi szervezet soros elnöke – ami a nyári kudarcsorozat után már kezdett veszélybe kerülni. Ezt a kormány nem veszi félvállról, és intenzív együttműködésben áll a zsidó szervezetekkel.

Ezzel párhuzamosan napról napra nő a feszültség a BZSH és a Mazsihisz között, és a kettős hatalom könnyen robbanásveszélyes helyzethez vezethet.

A kormánynak érdeke a sikeres együttműködés a Mazsihisszel, így nem biztos, hogy jól jön neki, ha a központi zsidó szervezet belharcokba zuhan. Így jelenleg nem lehet tudni, hogy Schwezoff Dávid vad Heisler-ellenes húzásai valóban egy „elszabadult hajóágyú” akciói, vagy a hajóágyút próbálják-e a háttérből irányítani.

Egy biztos: a képlet bonyolult, túl sok érdek és ellenérdek fűződik a BZSH/Mazsihisz vezetők sikeréhez/bukásához, hogysem egyetlen manipulátort lehessen minden mögött feltételezni.