Paul Gottfried, az amerikai új jobboldal magyar-zsidó származású guruja

Új könyvvel jelentkezett az amerikai új, más néven alternatív jobboldal („alt-right”) magyar-zsidó származású „guruja”, Paul Gottfried. A könyv kapcsán megvizsgáljuk , milyen nézeteket is képvisel Gottfried, mennyire befolyásolja az új áramlatot az amerikai jobboldalon, illetve milyen hatással van ez annak gyakran emlegetett antiszemitizmusára.

Gottfried új könyve a Revisions and Dissents címet viseli, és elsősorban ellenfeleit támadó esszéket tartalmaz: egy recenziója szerint egyszerre kritizálja az amerikai republikánus fősodratot és a demokratákat. A könyv főhősei az átlag amerikai emberek, munkások, és persze ő maga, akinek a harvardi oktatást kapott, kapitalista konkurencia sosem adta meg a kellő elismerést. A könyv azonban nem egy harmadikutas amerikai szocialistától született, hanem az új, amerikai jobboldal egyik fő szellemi atyjától: egyszerre támadja a jobb- és baloldali elitet, populista és antiliberális tónust megütve.

Elsőre persze kevéssé érthető, hogy a régi amerikai jobboldallal mi a baja, ám ehhez be kell mutatnunk az alternatív, új jobboldalt. Ennek definíciója ízlés kérdése: a baloldali orgánumok a szólásszabadság-párti klasszikus liberálisokat is ide sorolják, míg magam hajlanék arra a definícióra, hogy elsősorban a fehér nacionalizmust támogató, és az alapvető liberális tételeket elutasító jobboldaliak tartoznak csak ide. Ők egyaránt elvetik a szocializmust és a kapitalizmust, a szólásszabadságot és a politikai korrektséget, a kis államot és az újraosztást (amennyiben az a kisebbségeknek oszt újra). Gyűlölik az iszlámot, de Izraelt sem szeretik, és főleg ellene vannak Amerika intervenciós politikájának. Klasszikus jobboldali ellenfeleiket „konszarvatívnak” nevezik, és noha magamat is konzervatívnak tartom, ezen a 10 jel, hogy „konszarvatív” vagy című listán – melyet egyébként egy Budapesten élő amerikai fehér nacionalista írt – magam is laza 9 pontot gyűjtöttem be.[1]

Az alternatív jobb keménymagját pedig valóban olyan figurák adják, mint a túlságosan „burzsoá” amerikai középosztályba „fasiszta lelket” kívánó Richard Spencer. Ő karját lendítve ünnepelte Trump megválasztását, elegánsan átugorva azon tény felett, hogy még soha nem volt ilyen erős zsidó kötődésekkel rendelkező elnöke az Egyesült Államoknak. Spencert 2014-ben ki is tiltották Magyarországról, mikor előadást tervezett tartani. Nézeteit jellemzi, hogy még a zsidólistázó Gyöngyösi Mártonnak is sok volt a Spencerrel együtt való fellépés gondolata. S noha Spencer egyértelműen antiszemita, szellemi atyja mégis a zsidó Gottfried, akivel 2008-ban együtt alkották meg az „alternatív jobb” kifejezést.

Egy öngyűlölő Ostjude

Gottfried, aki 25 éven át oktatott történelmet egy vidéki amerikai egyetemen, és fiatal korában lelkes marxista volt, ma alapvetően olyan szellemi kiindulópontokat vall, melyek a zsidó Tablet magazin szerint sem térnének el egy átlagos republikánus nézeteitől: meggyőződése, hogy egyes csoportok és emberek mind egyéni tulajdonságokkal, előnyökkel és hátrányokkal rendelkeznek, melyeket az állam csak erőszakkal tud kiegyenlíteni. Szerinte az erőszakos egyenlőség káros, így pedig az állam szerepét akarja korlátozni, hogy a társadalom természetes, organikus képet kapjon. Gottfried azonban tovább megy ennél: nem csak a forradalmi baloldalt, de a polgárjogi mozgalmat, azaz a feketék recepcióját is elutasítja. Gottfried ezért a nyugati társadalom megmentését tűzte ki célul a szocializmussal, és a szerinte progresszív programot közvetítő kapitalizmussal szemben.

A nyugati kultúrát kiemelő nézetei objektíve nem tévesek. A mi nyugati társadalmunk valóban a legjobb mindabból, amit eddig a történelem létrehozott: a magántulajdon, az egyéni jogok, a kisebbségi jogok, a női jogok, a gyerekjogok védelme terén. Azonban Gottfried láthatóan elsősorban a keleti zsidók iránti ellenszenve okán támadja a „keletet”, mint olyant: felfogásában nem sok különbség van egy arab dzsihadista és egy kelet-európai, példának okáért egy magyar zsidó között.

Különösen érdekfeszítő meghallgatni Gottfried 2015-ös (jellemzően Törökországban tartott) előadását a „zsidó lobbiról”. Mint tisztázza, nem akarja azt bizonygatni, hogy Amerikát annak 2%-nyi zsidó lakossága irányítja, ám innentől fogva az előadás mégis egy zavaros összeesküvés-spirálba torkollik.

Gottfried előadása többet mond el nézeteiről és gondolkodási keretéről, mint a valós tényekről. Az új jobboldal zsidó guruja egyértelműen a nyugati keresztény civilizációt preferálja, és ennek ellenségeként tekint a keleti zsidókra. Különösen ironikus, hogy ő maga is magyar zsidó származású – apja, Gottfried András budapesti szőrmekereskedő 1934-ben hagyta el Magyarországot. A keleti zsidók által Amerikába hozott eszmékre – szocializmus és cionizmus – ellenségként tekint, dacára annak, hogy a kettő vajmi kevéssé volt összeegyeztethető. Természetesen létezett egy szocialista cionista mozgalom, mely azonban több okból megbukott: az izraeli belpolitika, az arabok békére való zártsága és a szovjet Izrael-ellenesség okán. Némileg sarkítva azt is mondhatnánk, hogy a cionizmus és a szocializmus ellentétes, kibékíthetetlen axiómákkal dolgozott.

Mindez Gottfriedet nem zavarja, és előadásában egyszerre támadja az amerikai demokratákat – mint kvázi szélsőbaloldali „felforgatókat” – és a neokonzervatívokat, mint Amerikát dróton rángató cionistákat. Arra a tényre nem reflektál, hogy Amerikában a cionisták ma többségükben nem-zsidó protestánsok, és a zsidó cionisták pedig konzervatív, nemzeti érzelmű emberek (voltaképpen olyannyira, hogy a Forward progresszív zsidó lap hasábjain az Amerika Cionista Szervezetet „szélsőjobboldali” csoportként mutatták be). Beszéde azt a benyomást kelti, hogy retteg a gondolattól, miszerint nacionalista követői „nemzeti zsidót”, vagy valami nem-amerikait fedeznének fel benne, és ezért támadja a cionizmust. Hosszasan támadja a holokauszt-emlékezetet, mint „keresztényellenes”, „náci-szerű” „programot”.

Gottfried tehát a keleti zsidókat és a „holokausztvallás”-t okolja Amerika értékeinek elvesztéséért, és mint a hazai szélsőjobboldal, nem lát különbséget szocializmus és cionizmus között, baloldal és Izrael-barát konzervatívok között. Mindez a Jobbik hazai retorikájára emlékeztet, mely egyszerre óhajtott megemlékezni a „cionizmus és a bolsevizmus áldozatairól”. A két eszme közötti összekötő kapocs: az előbbiek valós, és az utóbbiak vélt zsidósága. Gottfried világnézete véső soron könnyedén illeszkedik a modern antiszemitizmus legfontosabb tételeihez.

„Különös gyümölcsök”

Milyen hatással van vajon Gottfried az alternatív jobboldalra manapság? Spencerrel már nem tartja a kapcsolatot, ám láthatóan nem kívánja kritizálni egykori követőit. Védekezése csupán annyi, hogy neki nincsen köze a nézeteiből kiforrott mozgalomhoz, helyette pedig a baloldali médiát támadja.

Gottfried kedvenc figurája az „új jobboldalon”, érdekes módon, éppen egy libertáriánus, kapitalista meleg zsidó újságíró, Milo Yiannopoulos, aki a markánsan Izrael-barát Breitbart oldal egykori munkatársa volt. Persze ez önkényes választás a részéről: Milo nem tagja az alternatív jobboldalnak, s noha korábban igen részletesen mutatta be a mozgalmat, magát csak „időszakos utazótársuknak” tartja. Ráadásul Milo éppen olyan dolgokat képvisel, amelyeket Gottfried eredetileg elutasított a jobboldalon: homoszexuális, a szabadkereskedelem pártján áll, és szereti Izraelt. Talán egyedül Trump-tiszteletük és intervenció-ellenességük köti őket össze.

A Tablet magazin újságírója fent idézett cikkében megszólaltatta Gottfriedet arról, hogyan tekint Spencerre és a mozgalomra, melyet segített megalkotni. „Nem szeret engem az új jobboldal” – állítja. „Én is osztom Spencer gyűlöletét a multikulturális diktatúrával szemben, és ellentétben a hivatásos konzervatívokkal, ő félelmet nem ismerve támadja az önjelölt gondolat-cenzorokat”. A kapcsolatnak utólag azonban nem örül. „Azt hiszem, igaz – [Spencer] azt mondja, hogy a mentora vagyok. Ám akkor a vonakodó mentora, hiszen nem örülök túlzottan a dolognak. Akárhányszor Richardra nézek, torz formában látom visszaköszönni a gondolataimat”.

Gottfried bevallottan kellemetlenül érzi magát amiatt, hogy zsidó menekültek gyermekeként antiszemiták vállalják fel a nevét. Mindenesetre a rasszistákat, és az antirasszisták ellenségeit ideig-óráig egyaránt tömörítő, az amerikai közéletet felforgató fiatal aktivisták, újságírók és politikusok egyvelegének története nem lefutott kör. Lehet, hogy a Spencer-féle alternatív jobb nem kap szerepet az amerikai életben. Lehet, hogy ha egyszer eltűnik Trump, az új amerikai jobb már nem lesz Izrael-barát, és a nyíltan radikális jobboldal útjára lép.

Bárhogy lesz is, Gottfried hatást gyakorol rá. Ahogy a Tablet magazin idézi Gottfried egyik írását: egy intellektuális eszme fája annak gyümölcseiről ismerszik meg. Gottfried világa pedig valóban „különös gyümölcsöket” terem.

[1] Újabban Magyarországon is előkerült a „konszarvatív”, mint szitokszó. Jelentése azonban más, mint Amerikában: itt a bevándorlással és Sorossal nem kellőképpen kritikus, a Fideszhez nem eléggé hű jobboldaliakra használják a szót. A kifejezést használó 888 ráadásul, mint bemutattuk, markánsan Izrael-barát.