Nádasdy Ádám: Ez mégiscsak a mi Európánk

Polkorrekt cenzúra?

Szerkesztőségünk körkérdést intézett a magyar/zsidó közélet néhány szereplőjéhez. A kérdéseket és a rájuk adott válaszokat olvashatták 2015. októberi összeállításunkban.

A brutális 20. század totalitárius rendszerei illetve ideológusai maguknak tartották fenn a jogot, hogy egyes – származás, életmód vagy társadalmi helyzet alapján meghatározott – embercsoportok jogait korlátozzák vagy teljesen megvonják. A nyugati civilizáció, amely e borzalmak nagy részét kitermelte, 1968 után önvizsgálatba kezdett, ami a politikai korrektség nyelvének kialakulásához vezetett az (etnikai, vallási, szexuális és egyéb életmódbeli) kisebbségekkel kapcsolatos kommunikációban. E nyelvhasználat rigorózus volta következtében a mai demokratikus nyugati kultúra nehezen tudja artikulálni, esetenként bírálni a különböző embercsoportok eltérő szokásait, hagyományait, amennyiben ezek együttélési gondok okozói lehetnek. Sőt: a kisebbségek puszta másságának megfogalmazása is gyakran tilalmasnak minősül. Sokak szerint a politikai korrektség egyre inkább gúzsba köti a szabad vitát.

Elég sok kérdés merülhet föl ezzel kapcsolatban:

1. Szabad-e a Nyugat-Európában élő iszlám vallású/hátterű kisebbség hagyományait, szokásait, életmódját, politikai beállítottságát bírálni, mint ami sokszor ütközik a nyugati demokratikus társadalmak értékrendjével és gyakorlatával?

2. Az egyre nagyobb számban Magyarországra érkező menedékkérők túlnyomó többsége iszlám országokból érkezik. Vajon – a szaporodó iszlámista merényletekkel a háttérben – szabad-e szóba hozni, hogy beáramlásuk további biztonsági kockázatot jelent Európa számára? Vagy a mostani nehéz helyzetükben csak a segítségnyújtás módjáról aktuális beszélni? (A kérdéseket még 2015-ben küldtük ki válaszadóinknak. A szerk.)

3. Szabad-e a Magyarországon élő roma kisebbség egyes szokásait, életmódját, beállítottságát nyilvánosan bírálni, mint ami ütközik a mai, nagyfokú autonómiára és felelősségre épülő, tudásalapú társadalmak értékrendjével és gyakorlatával?

4. A zsidók a 19-20. században Európa-sok országának gazdasági, politikai, kulturális életében olyan meghatározó szerephez jutottak, hogy a befogadó társadalmak erre a zsidó világ-összeesküvés elméletével reagáltak. De vajon miként lehet politikailag korrekt módon artikulálni a zsidók fent említett szerepét?

5. Jogos-e homofóbnak minősíteni azt, aki a melegek házasságát vagy örökbefogadási jogát ellenzi? Nem méltányosabb-e ezt konzervatív álláspontnak nevezni, ami éppen olyan méltányolható lehet, mint a melegjogi aktivisták felfogása?

6. Általában miként lehet beszélni a kisebbségek eltérő hagyományairól, modernizációs sikereik vagy kudarcaik okairól, ha az a célunk, hogy a kirekesztést megakadályozzuk, de a szabad vitát előmozdítsuk?

Kérdéseinkre Pécsi-Pollner Katalin, Frölich Róbert, Nádasdy Ádám, Ruff Tibor és Tatár György válaszolt.

Most Nádasdy Ádám válaszát közöljük.

***

1. Szabad. Ez mégiscsak a mi Európánk, és fordítva is igaz: a Közel-Kelet az övéké. Próbáljon csak valaki keresztény templomot építeni Szaúd-Arábiában, vagy pláne az ehhez való jogát mint természeteset hangoztatni. Nem igaz, hogy a világon bárhol bármit lehet csinálni. Aki valahova bevándorolt, alkalmazkodjon. Tény, hogy nekünk jobbaknak kell lennünk, emberségből jobb példát mutatni, többet eltűrni és megengedni, hiszen azért vagyunk büszkék az Ó- és Újtestamentumra, melyek ilyesmit tanítanak. Vagyis: London és Berlin közepén lehessen mecset (van is), mert mi türelmesebbek vagyunk – csak nem vég nélkül vagyunk türelmesek.

2. Szabad szóba hozni. Nagyon kell velük vigyázni: egészen más a felfogásuk az emberi élet értékéről (ahogy az emberi test épségéről is, lásd csonkítások), ezért a sok öngyilkos merénylő, a sok ártatlan áldozat (iskolabusz, vonat, piac). Nagyon résen kell lennünk – az amerikaiak ezt már bevezették; sok liberális barátom zúgolódik, hogy ujjlenyomat meg fénykép van az USA-ba belépéskor, de én helyeslem (persze nem örülök). Ne legyünk már balekok.

3. Mint liberális ember, azt gondolom: mindent szabad nyilvánosan bírálni. A romákat is: azok az idők elmúltak, amikor mint életvidám kívülállók rótták az utakat és éltek elkülönülve. Most már csak az integráció lehetséges, akkor pedig valami életviteli kompromisszum is kell. Nem tudom, hogyan, de kell.

4. Hát csak úgy egyszerűen, megmondani, hogy a zsidók fontosak, jól szervezettek, összetartók, gazdagok és iskolázottak. Ez bizony így van. Ebből azonban – és ez fontos – nem következik, hogy gonoszak vagy rosszindulatúak volnának vagy teljhatalomra törnének. Amerikának nem volt még zsidó elnöke, és tudtommal a világ zsidósága nem is szorgalmazza, hogy a világot egy zsidó vezesse.

5. Nem jogos. Ez nem homofóbia, az én felfogásom szerint. Bár a „fóbia” az orvosi nyelvben irtózást, visszahőkölést jelent, a társadalomban aktív gyűlöletet, tettleges ellenkezést értünk rajta. A hasonló „judeofóbia” szó nem vált használatossá, mert helyette van a régebbi „antiszemitizmus”: ezt – énszerintem – csakis a zsidók elleni aktív fellépésre (vagy annak vágyára, szorgalmazására) kell érteni. Az elzárkózás, a távolságtartás, a visszahőkölés (sőt a kirekesztés) még nem aktív gyűlölet. Tehát, ha egy katolikus cserkészcsapat azt mondja: „köszönjük, de zsidógyerek ne csatlakozzon”, az nem antiszemitizmus; és ugyanígy, ha egy amatőr férfikórus azt mondja: „kösz, melegek ne jöjjenek”, az nem homofóbia. Figyelem: mindkét példám magánszervezet volt; közpénzből fenntartott intézményben vagy a munka világában az ilyesmi tűrhetetlen (bár azt sem nevezném „fóbiának”), és törvény is van ellene a rendesebb országokban.

6. Minél többet, minél alaposabban, minél hangosabban kell beszélni. Az egyes közösségek hétköznapjairól, apró szokásairól, esetleges nyelvhasználatáról: ezeket állandóan napirenden kell tartani. Például miért tudnak Magyarországon olyan kevesen románul? Miközben a magyarság nem kis részének sorsa a románok kezében van, a velük való „kohabitáció” sikerétől függ. Azt sem tudjuk, kik-mik a románok. És ugyanez a cigányok, zsidók, melegek esetében. A „kirekesztés” szóval vigyáznék: mint fent rámutattam, az elzárkózás nem kirekesztés; ha pedig közintézményben vagy munkahelyen történik, akkor diszkrimináció (amit törvény tilt). Mi is az a kirekesztés? Hogy nem szeretem a zsidókat, ezért nem hívok meg zsidót vendégségbe? Ez kirekesztés? A könyvkiadómban nem adom ki zsidó szerző művét? Ez kirekesztés? A turistacsoportomnak juszt se mutatom meg a zsinagógákat? – Nekem ezek nem rokonszenves magatartások, de mint liberális ember úgy érzem, ilyen tartózkodáshoz (fóbiához!) mindenkinek joga van. Azt viszont tűrnie kell, ha ezt mások szóvá teszik és megfogalmazzák – nem kívánhatja, hogy ezt diszkréten elhallgassuk.