Kiáltvány a hajléktalanokért

A hajléktalanok kriminalizálása keresztényietlen, egyszersmind sérti a hagyományos zsidó értékeken alapuló gondolkodást is.

 „Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét”

„Az emberi méltóság sérthetetlen.

Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz”

(Magyarország Alaptörvénye)

A hajléktalanok kriminalizálása egyenesen szembemegy minden hagyományos erkölccsel: nem máson alapul, mint az állatvilág erkölcsén: győzzön az erősebb, vesszen a gyengébb.

A kapitalizmus legbrutálisabb fajtája nyilvánul meg benne.

A zsidó és keresztény erkölcsön alapuló politika csak az lehetne, mely arra hív fel: légy szolidáris, próbálj segíteni a betegeken, az elesetteken, azokon is, akik önhibájukból kerültek válságos helyzetbe.

Szégyen, hogy az egyházak és a hitközségek még nem emelték fel a szavukat egységesen a sokszor magatehetetleneket bűnös magatartásúként megbélyegző jogszabály ellen.

Megtesszük hát mi, e szekuláris és vallásos értékeket egyaránt fontosnak tartó lap, a Szombat hasábjain. Egy olyan lap hasábjain, mely konzervatív, liberális és szociális értékeket egyaránt magáénak vall, mert tudjuk, az élet komplexebb, bonyolultabb, s az emberi lét törékenyebb, hogysem egyetlen homogén világnézet alapján enyhíthető lenne a létező közösségek megannyi problémája.

A hajléktalanoknak a főváros belterületeiről való kitiltása a középosztály és a kispolgárság lelkiismeretének megkönnyítésére szolgál, hogy ne lássa nap, mint nap a szenvedőket, azokat, akik önhibájukból, vagy önhibájukon kívül kerültek az utcára. Ne lássa azokat, akik a többség segítsége nélkül soha nem térhetnek vissza a társadalomba, a munka és az emberi méltóság világába, és a többség segítsége is csak töredékük számára teremti meg a visszautat. A város belterületeiről való kiszorítás csökkenti a hajléktalanok életesélyeit, és csökkenti a társadalom ama jogát, hogy humánus közösségként tekintsen magára.

Tudjuk, nemcsak a hajléktalanok élete van veszélyben. Sokan bár fedél alatt, de fűtés nélkül, létminimumon élnek, s a mindennapi betevő falat beszerzése is gondot okoz számukra. Ők is segítségre szorulnak.

Felhívjuk a társadalom minden felelős szervezetét, minden állampolgárt, tegye meg a tőle telhetőt, hogy szükséget szenvedő embertársaink ne pusztuljanak bele a hidegbe és az éhségbe. Adakozzunk, osszunk ruhát, ételt, állítsunk fel a városban szállítható illemhelyeket, és nyissuk meg házaink pincéit, közös helyiségeit, akár háborúk, vagy természeti katasztrófák idején, hogy polgártársaink ne maradjanak fedél és élelem nélkül a fagyban, nyomorban. Szolidaritásunk gesztusaival teremtsük meg annak lehetőségét, hogy a fedél nélküliek saját életükre és személyükre mint értékre tekinthessenek, mely erőt és esélyt adhat nekik a túlélésre.

Felhívjuk a kormányt, a törvényhozás tagjait és az önkormányzatokat, gondolják újra a szegénypolitikát, a vonatkozó jogszabályokat, s a társadalmi szolidaritást felélesztve és megtestesítve, próbáljanak a lakosság tehetősebb rétegeinek közreműködésével enyhíteni a legelesettebbek gondjain, könnyítsenek a rászorulók terhein és a fedél alatt élők lelkiismeretén.

Nem lehetetlent javaslunk, hanem lehetségest. Arra hívjuk fel a döntéshozókat, hogy az emberi és nemzeti szolidaritás alapvető eszméje szerint cselekedjenek.