“Káros paradigma” – Nyílt Levél Heisler Andrásnak, a Mazsihisz elnökének

A zsidó közéletet érintő kérdések kapcsán.

Kedves András,

Kihívásokkal teli és nyilván nehéz feladatot vettél magadra, sok szempontból kéretlenül. Mint tudod, a zsidó tanítás szerint, ha valaki úgy ad „adományt”, hogy arra nem kellett megkérnie senkinek, hanem ezt önként teszi, jelentős jócselekedetet hajt végre. Ezzel együtt érdemesnek tartom háromezer éves tradíciónk szövegkörnyezetében gondolkodni ambícióidról. Ennek kontextusában ugyanis érdemes mindig szem előtt tartani: a zsidóság holokausztot megelőző és a II. szentélyt követő történetében az egységes képviselet fogalmának nincsen hagyománya.

A Népszabadság hasábjain a minap sérelmezted, hogy a Lázár János által meghirdetett zsidó kerekasztal okán szervezett vitadélutánon az EMIH nem vett részt. Csakúgy, ahogy nem vettek részt a zsidó közélet releváns szereplői közül sokan mások. Nem volt ott az ortodox hitközség, számos vidéki közösség, a holokauszt-túlélőket képviselő szervezetek.

Fontos pedig, hogy tudjunk, tudunk beszélgetni közös ügyeinkről. Fontos, hogy végre vegyük a fáradtságot, ne sajnáljuk a szellemi teljesítményt a zsidó hitközségek és közösségek közös stratégiájának megalkotásához. Ekkor azonban nem a miniszterrel, a kormányzattal, a hatalommal folytatott levelezés két fordulója közötti legitimációgyűjtéshez kell az összefogást meghirdetni, hanem érdemi kérdésekről kell és elengedhetetlen egyeztetni.

A kommunista rezsim

hangsúlyozottan hatalomtechnikai alapozottságú logikája alakította ki négy évtizeden keresztül érvényes paradigmáját, miszerint a politikai bevonódás és elköteleződés előfeltétele a társadalmi legitimációnak, azaz a politikai elvek nyilvános elfogadójaként válik bármifajta képviseletre jogosulttá. Egyszerűbben: a politikai elköteleződés és megbízhatóság legitimálja, engedi meg, hogy a nyilvánosságban megnyilatkozzon valaki.

András, Te és szervezeted, meggyőződésem, nem tudtok, tán nem is akartok ettől a zsidó közösség számára minden ízében káros, a zsidóság logikájával ellentétes, azt minden pórusában károsító paradigmából kilépni.

Ennek a logikának a mentén érthető, hogy a Mazsihisz legitimációs válságként él meg valamit, ami nem az, maximum annak látszik egy nagyon sajátos perspektívából. Számomra egyértelmű az elmúlt hónapok eseményeiről gondolkodva, hogy a szellemi teljesítmény hiányából adódó szervezeti működésetek és felelős döntéshozóitok kétes erkölcsi alapozottsága csak szimptómák. A tüneteket értelmezitek valamifajta legitimációs problémaként.

A monopol képviselet ambíciójának meghiúsulása

pedig nem ezt jelenti. Egyszer végre tartalomról és nem formáról kellene beszélni. Az 1951-es gyökerű zsidó szervezetek forma iránti obszessziójától érdemes lenne búcsút venni. Ne a szavazás módjáról, a delegáció összetételéről, a napirend összeállításának jogáról, szmsz-ekről beszéljetek, beszéljünk, hanem arról, hogy mik a zsidóság, és ezen belül a magyar neológia aggasztó, bénítóan megkerülhetetlen életkérdései.

Beszélni kellene arról, hogy mi lesz a zsidó élet jövőjével, hol vannak a jövő rabbijai, zsidó vezetői, miért hiányoznak a zsidó gyerekek a zsidó iskolákból, miért konganak az ürességtől – tisztelet a kevés kivételnek – a Mazsihisz zsinagógái?

Beszélni kellene arról, hogy mik azok a megkérdőjelezhetetlen értékeink, melyeket közösségeink és a teljes nemzet számára megosztásra érdemesnek tartunk, hol látjuk szerepünket a múlt sebeinek gyógyításában, a nemzeti szerepvállalásban általában, vagy éppen az egyházakkal való párbeszédben. Beszélni kéne arról, hogy ha a Mazsihisz tényleg „szövetség”, nem pedig egyház, akkor miért nem engedett a soraiba más zsidó irányzatokat? Miért belterjes módon választja vezetőségét, és miért képtelen együttműködni bármilyen kérdésben más zsidó szervezetekkel? Miért a világi vezetést helyezi az egyházi fölé, és milyen módon szólal fel az általa hirdetett képviseltek nevében, anélkül hogy valóban bírna a felhatalmazásukkal?

András, a szellemi teljesítményt fontos kérdések esetén soha nem lehet elbliccelni. Ennek a fáradságos munkának az elvégzését senki nem spórolhatja meg.

A Mazsihisz sebesen fluktuáló vezetése

is érzi, kell, hogy érezze ezt. Ezekről a kérdésekről mind-mind beszélni kellene, de nem a Mazsihisz és a hatalom között folytatott, legitimációt érintő zsákutcás adok-kapokjának örvén, hanem saját jogon, önmagunkért. Ezekről a kérdésekről bizonyára mindig mindenki szívesen fog egyeztetni, de ehhez minden oldalnak érdemi szellemi erőforrásokat kell mozgósítani!

„Tudd honnan jössz és hová mégy… és soha nem fogsz véteni” – tanították Bölcseink több mint másfél évezrede.  Nem hinném, hogy elavult volna a gondolat.

Üdvözlettel,

Bodnár Dániel

EMIH, választmányi tag

*

A nyílt levél nyomán szerkesztőségünk felajánlotta a lehetőséget a megszólított Heisler Andrásnak, hogy válaszoljon.