„A magyar antiszemitizmus nem kirívó, de nincs ok a megnyugvásra”

Interjú Kovács Andrással a legújabb antiszemitizmus-felmérésről

Rövidesen a Szombat honlapján is olvasható lesz annak a felmérésnek az összefoglalója, amelyet a Tett és Védelem Alapítvány megbízásából a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet készített 2013 novemberében az antiszemita előítéletek gyakoriságáról, erősségéről és a zsidóellenes előítéleteket tápláló csoportokról a magyar társadalomban. A kutatás kérdőíves módszerrel történt, a minta nagysága 1200 fő volt. A kutatást Kovács András szociológus vezette, akit a felmérés eredményeiről kérdeztünk.

 

2006 és 2010 között jelentősen nőtt, azóta viszont valamelyest csökkent a zsidóellenes sztereotípiákat elfogadók és zsidóellenes érzületeket táplálók aránya. De ha azt az adatot említjük, hogy a zsidók elleni diszkriminációt a megkérdezettek 15-16%-a támogatná, koránt sincs ok a megnyugvásra.  2010-re a zsidóellenes érzületeket kinyilvánítók aránya a korábban sosem tapasztalt mértékűre emelkedett. Ez az arány aztán lassan csökkeni kezdett, de így sem tért vissza a 2010 előtt mért szintekre. A nyílt antiszemitizmus megnövekedését korábbi interjúnkban a „Jobbik-hatásnak” tulajdonítottad, ami, gondolom, továbbra is meghatározó.

A ’90 évek óta alkalmazott módszert követve, a zsidóellenességet ezúttal is két dimenzióban mértük. Először is azt vizsgáltuk, hogy a felnőtt lakosságon belül mekkora azok aránya, akik ellenséges érzületeket vagy ellenszenvet tanúsítanak a zsidókkal szemben. Aztán azt mértük fel, hogy mennyien értenek egyet közismert zsidóellenes sztereotípiákkal. Nos, az intenzív zsidóellenes érzületeket táplálók aránya, ami 2010-ig úgy 9 és 15 % között ingadozott, majd 2010-ben 22 %-ra emelkedett, mostanra 17 %-ra esett vissza. Azoké pedig, akik egyetértenek különféle antiszemita sztereotípiákkal, a mostani felmérés eredményei szerint 11 és 21 % között mozgott – kivéve a zsidó világ-összesküvés népszerű sztereotípiáját, amit már 2006-ban is a megkérdezettek 27 %-a, ma pedig kb. egyharmada elfogadott. Ha a vizsgált sztereotípiák időbeli változását vesszük szemügyre, akkor azt látjuk, hogy 2006 és 2011 között – a „világösszesküvés-sztereotípia” kivételével – jelentősen megnőtt az ezekkel való egyetértés, 2011 óta viszont valamelyest csökkent. Az előítéletesség mért csökkenése nem volt meglepetés: korábban is azt láttuk, hogy a választási években felugrottak az előítéletességet jelző adatok, aztán pedig csökkenni kezdtek. Amúgy lengyel kutatók pontosan ilyen hullámzást mértek az elmúlt évtizedekben.

Ezek az adatok csak látszólag mondanak ellent annak, hogy sokan a zsidóellenesség erősödését érzékelik a hétköznapokban. Bár szubjektív percepciókat sosem szabad minden további nélkül a valóság pontos leképződéseként elfogadni, nagyon is lehetséges, hogy ebben az esetben nem érzéki csalódásról van szó: csökkenő számú antiszemita is lehet egyre hangosabb, ami azzal jár, hogy a mindennapokban akkor is több antiszemitizmust tapasztalunk, mint korábban, ha az antiszemiták száma történetesen csökken. A hangerő általában akkor növekszik, ha az antiszemitákat arra bátorítja, amit közszereplőktől hallanak, vagy a médiumokban látnak, hogy nyugodtan hangoztassák, amit a zsidókról gondolnak és éreznek, emiatt nem kell kellemetlenül érezni, szégyellni magukat. Ennyiben máig érvényes a korábbi interjúban „Jobbik-hatásnak” nevezett jelenség.

A zsidók elleni diszkriminációt a megkérdezettek 15-16 %-a támogatná. A teljes mintának a 35-40 százaléka biztosan elfogad több-kevesebb antiszemita sztereotípiát, és csak kétharmada mentes mindenféle antiszemita előítélettől. Mik a látható trendek?

Valóban, a diszkriminációs készséget jelző két kijelentéssel – A legjobb az lenne, ha a zsidók kivándorolnának az országból; Bizonyos foglalkozási területeken korlátozni kellene a zsidók számát –a megkérdezettek kb. 15 százaléka értett egyet. Ez az arány már 2006-ban is hasonló volt. Ez a 15 százalék lehet a kemény antiszemita mag a magyar társadalomban. Ugyancsak nagyjából változatlan azok aránya, akik biztos nem antiszemiták – ez a minta kétharmada.

A minta több mint egyharmada nem látna szívesen zsidó szomszédot, noha a zsidók – az erdélyi magyarok, az amerikaiak és a svábok után – a kevésbé elutasított csoportok közé tartoznak.

A kérdőívben 11 csoport tagjairól kérdeztük meg: elfogadná-e az interjúalany szomszédnak? A válaszok elementáris intenzitású xenofóbiáról tanúskodnak. A megkérdezettek 30 százaléka a legkevésbé elutasított csoport tagjait, az erdélyi magyar bevándorlókat sem látná szívesen a szomszédságban. A minta kb. egyharmada mind a 11 csoportot elutasította. A zsidó szomszéd elutasítása is inkább ennek, az „idegennel” szembeni általános ellenérzésnek, mint önmagában az antiszemita érzületnek a következménye.

Mint kiderül, a demográfiai, gazdasági és társadalmi mutatók csak keveset magyaráznak az antiszemita előítéletekből. A jobb módú, műveltebb rétegek is táplálhatnak vaskos előítéleteket.

Az előítéletességről alkotott elméletek sokszor feltételezik, hogy az idősebb, tanulatlan, kis településeken és szerény anyagi körülmények között élő személyek hajlamosabbak zsidóellenes előítéletekre, mint mások. Ezt az összefüggést azonban a magyarországi kutatások nem – vagy csak kis részben – igazolták: talán csak a vallási eredetű antijudaista állításokkal (Jézus keresztre feszítése a zsidók megbocsáthatatlan bűne; A zsidóság szenvedése Isten büntetése volt) egyetértőkre érvényes. A szekuláris antiszemitizmus azonban nem nagyon köthető demográfiai és társadalmi-gazdasági jellegzetességekkel jól leírható csoportokhoz. A férfiak között sokkal több az antiszemita, mint a nők körében, talán a harmincas generáció is antiszemitább, mint a többi (de pl. a 18-29 évesek kevésbé), és falun gyakoribb a zsidóellenesség, mint más településeken.

De az iskolázottság például nem áll összefüggésben az előítéletességgel, a foglalkozási hierarchiában betöltött hely meg a jövedelem csak annyiban, hogy az ebből a szempontból a legfelső 20 %-hoz tartozók az átlagosnál kevésbé, az egy szinttel alattuk lévő 20 % – a felső-közép réteg – az átlagosnál valamivel inkább előítéletes. Érdekes eredmény, hogy a felekezeten kívüliek, a vallási élettől távolságot tartók, és a nem vallásosok között tendenciaszerűen több az antiszemita, mint a vallásosabb csoportokban – ez megerősíti azokat a kutatási eredményeket, amelyek korábban a Jobbik választóiról láttak napvilágot. A zsidóellenességet tehát a társadalmi-gazdasági pozíció valóban csak kis mértékben befolyásolja, és sokkal erősebb összefüggésben áll olyan világnézeti és politikai attitűdökkel, mint az általában vett idegenellenesség, a konzervatív rendpártiság és a nacionalizmus.

Ezúttal az „új antiszemitizmusként” ismeretes Izrael-ellenességet is vizsgáltátok. Mik a főbb mutatók?

Az összes megkérdezett 20 %-a értett egyet azzal, hogy az izraeli politika a palesztinokkal szemben a nácik zsidóüldözéseihez hasonlatos. Ezt a kijelentést az „új antiszemitizmus” egyik legtipikusabb megnyilvánulásának szokták tekinteni. Az antiszemiták természetesen magasabb arányban fogadták el ezt az állítást, mint a nem antiszemiták, de ami figyelemre méltó: a nem antiszemiták 19 %-a is egyetértett vele. Másfelől a teljes minta válaszadói és különösen a nem antiszemiták általában úgy gondolják, hogy jobb, ha Magyarország Izraelt támogatja a közel-keleti konfliktusban, míg az antiszemiták ezzel persze nem értenek egyet.

A Jobbik választói között sokkal magasabb az antiszemiták aránya, mint a többi párt esetében: 49 %. De a Fidesz-KDNP szavazók között is 39 % ez az adat, az MSZP szimpatizánsok körében pedig 38 %. Csak az LMP választói különböznek élesen, 12 %-kal. Nem kellene a politikai pártok vezetőinek, az általuk befolyásolt médianyilvánosságnak, és természetesen az oktatásnak a jelenleginél lényegesen többet tenni az előítéletekkel szemben?

A Jobbik választói között valóban kiemelkedően magas az antiszemiták aránya – jóllehet a felük még így sem tartozik az antiszemita csoporthoz. Ez azért érdekes adat, mert azt jelzi – mint arra egyébként már többen rámutattak –, hogy a zsidóellenesség egyáltalán nem a legfontosabb motívuma a Jobbik választóinak. A Fidesz és az MSZP választói között kb. annyi az antiszemita, mint az egész népességben, de ez az arány az Együtt és a DK választó között is 30 % körül van – ami azért alacsonyabb, mint az átlag. Mindebből az az érdekes kép rajzolódik ki, hogy Magyarországon sokkal kevésbé korrelál a pártválasztás az zsidóellenes attitűdökkel, mint pl. Németországban, ahol a középjobb és a szélsőbal választói sokkal nagyobb arányban hajlamosak antiszemita sztereotípiák elfogadására, mint a középbal választók. Nehéz kérdés eldönteni, hogy jobb-e, ha a „zsidókérdésben” való állásfoglalás a politikai állásfoglalás nyilvánvaló kódjává válik, illetve nem akkor van-e nagyobb esélyük a politikusoknak tenni valamit az antiszemitizmus ellen, ha ez nem így alakul.

A szélsőséges antiszemiták 37 %-a is elfogadja az olyan állításokat, hogy „az iskolákban többet kellene tanítani a zsidóüldözésekről”. Ez hogyan lehetséges?

 A kutatás eredményei újra megerősítették azt, mit már korábban is láttunk: a történelmi emlékezet kérdéseiben való állásfoglalás és a zsidóellenesség között nincs egyértelmű összefüggés. Természetesen az antiszemiták nagyobb arányban hajlanak a holokauszt tagadására, relativizálására és a zsidóüldözésekért való történelmi felelősség tagadására, mint a nem antiszemiták, de azért a számok ennél finomabb struktúrát mutatnak. Egyrészt a szélsőséges antiszemiták között is viszonylag alacsony a holokauszt-tagadók aránya, másrészt viszont a nem-antiszemiták 10 %-a sem utasít vissza ilyen állításokat. A szélsőséges antiszemiták többsége egyetértett azzal, hogy „a magyar zsidók tömegeinek elpusztítása legalább akkora tragédia volt a magyarság számára, mint Trianon”, több mint 40 %-uk azzal, hogy Magyarország is felelős azért, ami a magyar zsidókkal a háború alatt történt és a zsidóüldözések emlékét ma is életben kell tartani. És mint idézted: közel 40 %-uk még azt is elfogadta, hogy az iskolákban többet kellene tanítani a zsidóüldözésekről. Ez valószínűleg annyit jelent, hogy nem érzik úgy: a holokauszt után többé nem lehet „ártatlan” antiszemitának lenni. Ők készséggel elfogadják, hogy szörnyűséges tragédia, ami a háború alatt a zsidókkal történt, de miért kéne ennek befolyásolni azt, amit ők a mai zsidókról gondolnak? Egyébként Csurka István is így gondolkodott.

Ebből persze le kellene vonni egy pár következtetést azoknak, akik a holokauszt-oktatásban vagy a „történelemmel való szembenézésben” vélik megtalálni a zsidóellenesség legfontosabb ellenszerét. Másfelől az is érdekes, hogy a nem antiszemiták közel fele is úgy gondolja: a zsidóüldözések témáját már le kellene venni a napirendről, és a zsidók még mindig túl sokat beszélnek a holokausztról. Azzal az állítással pedig, miszerint a háború alatt a nem zsidó magyarok is szenvedtek annyit, mint a zsidók, mind az antiszemiták, mind a nem antiszemiták nagy többsége (82-69%) egyetért. Nyilvánvaló tehát, hogy a zsidók diszkriminációjáért és üldözéséért való magyar állami és társadalmi felelősséggel a nem antiszemiták nagy része sem néz szívesen szembe – de ettől még nem válik antiszemitává. Ez érthető reakció: olyan közösségekhez szeretünk tartozni, amelyekre mi és mások is büszkén felnézhetünk, és nem olyanokhoz, amikre történelmi bűnök árnyéka vetül.

Európa több országában aggodalmat kelt az elmúlt évek antiszemitizmusa. Ebben az összefüggésben hogy látod a magyar felmérés eredményeit?

A különböző országokban végzett empirikus kutatások adatainak összehasonlításakor nagyon óvatosnak kell lenni, hiszen a történelmi különbségek és az eltérő kulturális kontextus figyelmen kívül hagyása téves következtetésekre vezet. Mindenesetre a német kutatók szerint az elmúlt években a hagyományos antiszemiták aránya Németországban úgy 15 % körül volt; azoké, akik nem szeretnének már annyit hallani a náci antiszemitizmusról – őket „szekunder antiszemitáknak” nevezik – több mint 60 százalékot tett ki, és a megkérdezettek több mint fele értett egyet azzal, hogy Izrael ugyanúgy bánik a palesztinokkal, mint a nácik a zsidókkal. A svéd felmérések szerint (2005) a lakosság 5 százaléka kemény antiszemita, és csak 60 százaléka mentes minden antiszemitizmustól. Angliában a lakosság 29 százaléka ellenezné, hogy zsidó legyen az ország miniszterelnöke (2004). Olaszországban a lakosság 22 százaléka szerint a zsidók nem igazi olaszok, 8 százalékuk szerint jobb lenne, ha elhagynák az országot, és 34 százalékuk hisz egy zsidó „világ-összeesküvésben” (2003-2004). Ezeket az országokat általában Nyugat-Európa kevéssé antiszemita országai közé szokták sorolni.

Ha Kelet-Európát nézzük: Romániában a lakosság kb. 20 százaléka szerint jó lenne, ha a zsidók kivándorolnának; 13 százalék szerint destabilizálják az országot, amelyben élnek (2007). A lengyelek fele szerint a zsidók titkos konspirációt folytatnak, uralják a nemzetközi pénzügyeket, és túlságosan nagy befolyásuk az országban, 36 százalékuk szerint pedig egyszerűen világuralomra törnek. A lengyel interjúalanyok 49 százalékát kifejezetten dühíti, ha a lengyelek által a zsidók ellen elkövetett bűnökről esik szó (2009-2011). Ezek a számok persze évről-évre változhatnak. Mindezt tekintetbe véve a Magyarországon mért adatok egyáltalán nem kirívók. De ez nem ok a megnyugvásra.

Az előítélet-kutatások az antiszemitizmusnak nevezett jelenségnek csak egy szeletével foglalkoznak, azzal, hogy mekkora az előítéletes emberek aránya a vizsgált társadalomban, milyen előítéletek táplálnak ezek, és mi magyarázza az előítéletességet az antiszemitának bizonyuló csoportban. A mi vizsgálatunk is ezekkel a kérdésekkel foglalkozott. Az antiszemitizmus azonban több mint előítéletesség: nyelv, kulturális kód, világnézet, politikai ideológia. A személyes előítélet szükséges, de nem elégséges előfeltétele a zsidóellenesség nyelvvé, kultúrává és ideológiává válásának. Amíg egy társadalomban a személyes előítéletek diffúz ködöt képeznek csupán, és a zsidóellenesség nem válik olyan nyelvvé, amelyen a társadalmi és politikai problémákat tárgyalják, és amelyet politikai mozgósításra is használnak, addig a zsidóellenesség a szomorú, de nem túl aggasztó jelenségek közé tartozik – akkor is, ha viszonylag sokan hisznek a zsidókról való történelmi sztereotípiákban. Ha azonban az antiszemitizmus kultúrává és politikává válik, akkor is nagy a baj, ha a társadalom többsége nem antiszemita.

Kapcsolódó cikkeink:

Nemzetközi standardok, objektív felmérés – Interjú Bodnár Dániellel

Egy korábbi felmérésről: Antiszemita Bestiárium 

Jelentés az európai zsidó közhangulatról

Nő az antiszemitizmus: ki és mit tesz ellene?