„Aminek meg kell történnie, az megtörténik”

Kováts Judit első regénye egyszerre hiánypótló és szokatlan könyv a kortárs magyar irodalomban.

Polcz Alaine 1994-ben kiadott könyve, az Asszony a fronton után, 18 évvel később most megszólalnak a többiek is, azok a névtelen nők, akik évtizedeken át hallgattak életük egy sötét szakaszáról, eltitkolták törékenységüket, gyengeségüket és kiszolgáltatottságukat, a borzalmakat, amiken keresztülmentek, mert nem tehettek mást, mert féltek vagy szégyellték magukat gyermekeik, unokáik előtt, vagy egyszerűen csak nem beszéltek többé.

Hogy sikerült a szerzőnek több mint ötven év távlatából megtörnie a csendet, és a hosszú hallgatás után ezeket a mára már idős asszonyokat szóra bírni? Miként nyitotta meg őket, hogyan hívta elő belőlük történeteiket? Miután elolvastuk a könyvet, nem kérdezünk, mert Kováts rendkívül erőteljes mediálása meggyőz minket mindezekről

Hazánkban az oral history egyáltalán nem számít trendi műfajnak, kevés művelője akad. Kováts Judit történészt méltán nevezhetjük a műfaj úttörőjének; hihetetlen érzékenységgel, kortörténeti tudással közelíti meg adatközlőit, nem tesz fel hiábavaló kérdéseket, nem firtat, tolakszik, csak figyelmesen meghallgatja mindazt, amit megosztanak vele. Szövege, melyet huszonhárom interjú anyagából épített fel, puritán, protestáns próza. Híján van minden díszítettségnek, mellébeszélésnek. Nem hivatott pálcát törni senki és semmi felett, tényeket közöl. Sokáig elhallgatott, tagadott eseményeket.

Nem véletlen, hogy a szerző Somlyó Anna vallomásának mottójaként Malakiás prófétát idézi: „És feltámad néktek… az igazságnak napja” Vajon miért pontozta ki az „akik félitek az én nevemet” helyét a szerző?

A predestináció elől senki sem menekül, „Mert, minden, aminek meg kell történnie, megtörténik” – mondja ki végül Somlyó Anna. Miért engedte az Úristen mindezt?! Mert előre megíratott, mint az is, hogy „Nincsen olyan féltett titok, mely napvilágra ne kerülne”. „ Soha nem akartam emlékezni. Egész életemben próbáltam elfelejteni mindazt, ami történt. Hiába, nem szabadulhatok.”

Több mint ötven év távlatából nagyszüleink traumája újra megelevenedik Somlyó Anna narrációján keresztül. Nagyanyáink szemérmessége, kiszolgáltatottsága és tehetetlensége, a bűntudat, hogy miért velük történt meg mindez, számos más elfojtott kiáltás, kérdés erősödik fel a könyv lapjain. Mi, késői olvasók, pedig akárhogy is tiltakozunk ellene, részeseivé válunk szenvedéseiknek. Hordozóivá leszünk nagyszüleink traumájának. Az ő szemükkel látjuk, fülükkel halljuk és testükkel érezzük mindazt, amit ők éreztek, hallottak és láttak. A Megtagadva női szöveg a háborúból, a háborúról, ahol a férfiak harcoltak, meghaltak, az asszonyok pedig igyekeztek túlélni és hordozni a terheket, melyek alatt később megroppantak.

Ismerek egy lányt, mind a mai napig abban az ágyban alszik, amiben a nagyanyját megerőszakolták az orosz katonák. Sokáig nagyon bizarrnak tartottam a dolgot. Kováts Judit könyve után értettem meg, ő így osztozik nagyanyja sorsában.

Kováts Judit: Megtagadva. Magvető, 2012. 264 oldal.