Zsidó Könyvkiadás 1945 előtt

Török Petra

Zsidó könyvkiadás 1945 előtt

 

 

A fenti bejegyzés olvasható a Bánóczi József és Gábor Ignácz szerkesztésé­ben megjelenő Népszerű Zsidó Könyv­tár sorozat Blau Lajos: A Talmudról cí­mű értekezésének belső címlapján. A könyv hátulján az 136-os leltári szám olvasható. Vajon milyen ízlés és érték­rend szerint válogatta össze a panzió tulajdonosa a további 135, és még ki tudja hány könyvet? Ki ajánlotta neki a megjelent köteteket, ki hívta fel rájuk figyelmét? Pestre kellett utaznia ahhoz, hogy megvásárolhassa az újdonságo­kat, vagy elég volt, ha elment az oros­házi könyvkereskedőhöz? Feltehetően ortodox vendégei közül vajon hányán tudták a magyar nyelvű könyvet elol­vasni, és mit gondoltak a benne foglal­takról?

A zsidó könyvkiadás kapcsán már a bevezetőben meg kell jegyeznünk, hogy a hagyományos teológiai szakmunkák, illetve a vallási rítusokat szolgáló ima­könyvek, nagyünnepi szertartáskönyvek kiadása részben függetlenül fejlődött a zsidó világi könyvkiadás fellendülésétől. Bármelyik nagy múltú héber nyomdában készíthették őket, a nyelv nem jelentet­te akadályát annak, hogy bárhol a vilá­gon a zsidó közösségek használják. A „vallás”, a „vallásosság” és a „hagyo­mánytisztelet” fogalmának és normái­nak változásával párhuzamosan termé­szetesen a vizsgált intervallumban átfe­dések tapasztalhatóak az úgymond „vilá­gi” és „szakrális” kiadványok között.

E könyvkiadás megannyi talányos kérdésére: mi, hogyan, honnan és kik­hez jutott el, ma már csak mélyenszántó nyomda- és sajtótörténeti, illetve ol­vasásszociológiai kutatás adhat választ. Míg a nyomdák és kiadók története po­zitivista eszközökkel, alapos kutató­munka eredményeképpen feldolgozha­tó, addig az olvasók valódi számának, a művek iránti igényének, és azok befo­gadásának vizsgálata már más módsze­reket igényel, szinte nyomozómunkát, amikor is elejtett megjegyzésekből, el­felejtett recenziókból, hagyatéki listák­ból alakulhat ki az a kép, melyből egy- egy társadalmi réteg érdeklődésére, és olvasáskultúrájára fény derül. A főbb tendenciákról azonban a fennmaradt kötetek tanúskodnak.

A zsidó könyvkiadásról szólva rögtön a kritériumok és definíciók felállításának kívánalma fogalmazódik meg. Ez elől ki­bújva én most néhány negatív kritérium­mal próbálkozom: mi nem zsidó könyv­kiadás. Nem tartozik ebbe a fogalomkör­be az a kiadó, mely sok más mű mellett zsidó szerzők írásait is közli, sőt az sem, amely különös szenvedéllyel viseltetik a zsidó témák közzététele iránt, de nem megfogalmazott célja a zsidó kultúra és irodalom támogatása zsidó szellemiségű művek által. Így nem sorolom ebbe a körbe például Thienemann Tivadar ki­adói munkásságát, aki a Minerva című folyóirata nyomán kialakult könyvkiadó keretei között olyan művek megjelente­tésére vállalkozott, mint Grünwald Miksa vagy Friedlander Sára művei.

A téma értelmezési tartománya egyéb­ként is igen széles. Minden magára vala­mit is adó iskola, kórház, tudományos társaság vagy éppen chevra kadisa, év­könyvet, kalendáriumot és éves jelenté­seket adott ki. Ezeknek a kiadványok­nak csak az egyik része volt a hivatalos, adatszerű beszámoló, a fennmaradt he­lyet a szépirodalom, versek és esszék töltötték ki. Áttekinthetetlenül sok, e tí­pusba tartozó kiadvány látott napvilágot, melyeket nemigen vizsgáltak irodalmi-, vagy sajtótörténeti szempontból.

Míg Büchler Sándor, keszthelyi rabbi és tudós megállapítása szerint ritkaságszámba megy, ha 1839 előtt zsidótól származó magyar nyelvű munkával, for­dítással vagy beszéddel találkozunk, addig 1840 után rohamossá válik a ma­gyarosodás folyamata, és emiatt az el­ső magyar nyelvű zsidó kiadványok, a nyelvi asszimiláció, illetve a zsidók po­litikai és társadalmi jogaiért való küzde­lem szolgálatában álltak.

E korai művek közül kiemelkedik az első irodalmi, esztétikai és tudományos szempontból is egyaránt jelentős, évről-évre megjelenő kiadvány: az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat Évkönyve, melynek első száma 1895-ben jelent meg Bacher Vilmos és Mezey Ferenc, ezt követően Bacher Vilmos és Bánóczi József, majd a későbbi időszakban (az 1919 – 1928 közti évek szünete után). Szemere Samu szerkesztésében. Az Év­könyv megjelentetése mellett rendsze­resen írtak ki pályadíjakat is különböző témákban, az így keletkezett művek, mint például Büchler Sándor: A zsidók története Budapesten, Venetianer La­jos: A zsidóság története az európai ál­lamokban vagy éppen Kecskeméti Ár­min: A zsidó irodalom története című műve, ma is kétségbevonhatatlan tudo­mányos értékkel bírnak. E szakmunkák mellett ők is foglalkoztak teológiai és vallási művek kiadásával, ezek közül ki­emelkedik a 4000 példányban megje­lentetett Bibliafordítás.

Arra a kérdésre, hogy létezett-e közön­ség, mely támogatta a zsidó könyvki­adást, elsősorban azzal, hogy megvásá­rolta a zsidó szellemű kiadványokat: nem válaszolhatunk határozott igennel. Ezek a nehézségek kitűnően rekonstru­álhatók, ha áttekintjük az IMIT éves je­lentéseit, melyek rendszeresen anyagi nehézségekről szólnak bizonyítva azt, hogy a magyar zsidóság Közép-Európában tekintélyes számához képest, igen kis mértékben támogatta a magyar-zsidó kultúrtevékenységet. Ennek ellenére a magyar zsidóság különböző felfogású és világnézetű, vallási (pl. Budai Izraelita Hitközség Kulturális Szakosztálya), vagy szakmai (pl. az Országos Rabbiképző In­tézet kiadványai, Blau Lajos Talmudtudományi Társulat, 1933-1941., Bp.) csoportjainak mindegyike megteremtette a maga időszaki kiadványát, és sok eset­ben önálló, nagyobb terjedelmű kiad­vány-, illetve könyvsorozatát is.

A 30-as évektől a zsidóságot folya­matosan korlátozó, és őket kulturáli­san is ellehetetleníteni próbáló törvé­nyek erőteljes reakciót szültek a zsidó könyv-, és lapkiadásban: a 30-as, 40- es évek fordulóján zsidó újjászületést sürgető, és ennek megfelelő fórumot és hátteret biztosító kiadványok sora látott napvilágot. Ezek mindegyike a zsidóság felvirágoztatását, megerősödését kívánta szolgálni, de ennek mód­ját és helyszínét nagyon eltérő módon képzelték el. A kiadványok egyik cso­portja erőteljes cionista hangvételével az új zsidó kultúra bölcsőjének Palesz­tinát tekintette, míg a zsidó szellem felvirágzását a másik vonulat a diasz­pórában képzelte el.

Az első csoporthoz tartozó, jól körül­határolható, sokféleségükben is izgal­mas csoportot képviselő cionista kiad­ványok legjelesebbikei a Javne köny­vek voltak, melyek mottója világos ál­lásfoglalás: „Add nekünk Javne váro­sát, hogy ott taníthassunk, Istenünket szolgálhassuk és törvényeink szerint él­hessünk!” A sorozat megfogalmazott célja a következő volt: „A Palesztina- gondolatot közvetlenül tartja ébren és fejleszti, amidőn Erec Jiszráelt és esz­mevilágát, a héber kultúra alkotásait, a nemzeti gondolat úttörőinek műveit és életét stb. ismerteti (…) így megadja az építéshez nélkülözhetetlenül szüksé­ges szellemi alapot’ – olvashatjuk a Javne könyvekhez Írott kiadás utószó­ban. A Magyar Zsidók Pro Palesztina Szövetségének e könyvsorozatában 1941 és 1944 között 17 kötet jelent meg, elsősorban szépirodalmi, vallási­-teológiai és közéleti-politikai témák­ban. Mintául a német Schocken Verlag zsidó zsebkönyv-sorozatának darabjai szolgáltak. A cionista hangvétel a köny­vek témáját nagyban meghatározta, en­nek igazolására elég csak néhány címet említenünk: „Ha akarjátok nem mese” – Theodor Herzl írásai; „Az eszme ková­csai” – cionista teoretikusok antológiá­ja; Benari Náchum: Kvuca és Kibbuc.

A magyar nyelvű zsidó könyvkiadás egyik fellegvára Erdély volt, ez is bizo­nyítja, hogy a zsidó könyvkiadás nem kötődött országhatárokhoz, csupán nyelvterületekhez. A kiadványok terje­dése nem állt meg az országhatárnál. Ez különösen jellemző volt a cionista kötetekre. Ennek köszönhető, hogy Észak-Erdély visszacsatolása után a so­rozatok szerkesztőségeinek egy része Budapestre költözött, és a kiadást itt folytatták. Ezek közé tartozott a Bialik Könyvek sorozata (Kolozsvár, 1941- 1942), a Pratemitas Kis Könyvei (Ko­lozsvár, 1941-42), de Budapest sem maradt cionista kiadók nélkül. Itt jelen­tek meg a revizionista-cionista Szilágyi Dénes szerkesztésében a Spinoza-Füzetek. Könyvekkel segítette elő propa­gandáját a Zsidó Nemzeti Alap Magyarországi Irodája (Keren Kayemeth Leisrael) és a Magyar Cionista Szövetség is (1939-1941). Hasonló célok jegyében fogantak a Herzl Könyvtár sorozatának kötetei, 1930-1935 között.

A cionista irányvonal mellett, termé­szetesen az erdélyi magyar zsidó könyvkiadásban más felfogású művek is jelen voltak. A Zsidó naptár 1935-36-tól 1939-40-ig Lővy Ferenc és Lux A. Salvator főtitkár szerkesztésében jelent meg Kolozsváron. A naptárak hagyomá­nyos mintáját követve olvasható volt benne a hitközségek és a tisztségvise­lők névsora, de a naptár nagyobb ré szét rabbik és írók tanulmányai töltöt­ték meg. A Zsidó Évkönyv nagyobb számban közölt vallásos, tudományos és szépirodalmi műveket is. Ez a kiad­ványsorozat 1935-36 között Drechsler Miksa és Naschitz Imre szerkesztésé­ben az Országos Izraelita Iroda támoga­tásával jelent meg. Több jól ismert ne­vet említhetünk, akik lelkesen részt vettek íróként, vagy szerkesztőként a magyar nyelvű zsidó könyvkiadásban a határokon túl. Közéjük tartozott Eisler Mátyás, aki Izraelita Felolvasó Egyesü­letet szervezett Kolozsvárott. Ennek 1906-tól évkönyve is megjelent. 1934-ben és 1939-ben az Erdély-Bánáti Rab­biegyesület közleményeiben olyan hí­res rabbik tudományos dolgozatait kö­zölte, mint: Kecskeméti Lipót (1865- 1936), Singer Jakab (1867-1939), Len­ke (Löwenrosen) Manó (1868-1940), Lővy Ferenc (1869-1944) vagy Drechs­ler Miksa (1883-1970).

Mindeközben Magyarországon is re­neszánszukat élték azok a kiadóvállala­tok, melyek a zsidó irodalom és szelle­miség tolmácsolását vállalták fel. Ilyen volt például Patai József szerkesztésé­ben a Múlt és Jövő Almanachja (1922, 1923), illetve a Múlt és Jövő Könyvek. A magyar zsidó kultúra megújításáért harcoló procionista hangvétel jellemez­te mind a lapot, mind pedig a kiadvá­nyokat, melyek között megjelentek palesztinai útleírások, Patai Edit versei és Patai József publicisztikai, közéleti írá­sai is, az utóbbiak sorozatot alkotva, Zsidó írások, majd Harc a zsidó kultúrá­ért címmel. Említhetjük még a népsze­rű Zsidó Könyvtár sorozatát Bánóczi Jó­zsef szerkesztésében (1922-1930), vagy a későbbi időszakból a Libanon Füzeteket (1-9. Bp. 1936-37.).

A másik, a magyar-zsidó kultúrát Ma­gyarországon megújítani kívánó törek­vés legjellegzetesebb, és eszmei állás- foglalással bőven alátámasztott kiad­ványsorozata, Komlós Aladár Ararát könyvei voltak. Az 1939 és 1944 kö­zött – az Országos Izraelita Leányárvaház javára jótékony céllal – évente megjelenő évkönyvekkel Komlós való­jában az ár ellen küzdött. Sokat hábor­gott amiatt, hogy a magyar-zsidó könyv­kiadás sem lelkileg, sem szellemileg, sem pedig anyagilag nem támogatott kellőképpen. Álláspontja szerint nem létezik Magyarországon egy olyan mély zsidó tudattal, és öndefinícióval rendel­kező olvasóközönség, mely képes len­ne eltartani, vagy egyáltalán igényelné a magyar-zsidó irodalmat. Ez ellen küzdve Komlós fórumot kívánt biztosí­tani egy új hangvételű, öntudatos ma­gyar-zsidó irodalomnak, mely addig a kiadók, kritika és a szélesebb közön­ségvisszhang hiányával küzdve, légüres térben mozgott. Ezt a tendenciát igye­kezett Komlós a visszájára fordítani: „(…) az Ararát külön hang a magyar iro­dalomban. Egy új zsidó étosz hangja tört fel benne, egy a szokottnál forróbb és őszintébb zsidóság. Köztudomású, hogy az Ararát nem a személyi kultusz és személyi hajsza fóruma, nem is a pártszellemé, hanem egy olyan dobo­gó, amelyen minden zsidó irányzat kép­viselője megszólalhat, ha becsületesen akarja a különb zsidó életet. (…) Olyan zsidó irodalmat kívántunk hát felnevel­ni, amely a hitevesztett zsidó közszelle­met megállítja bomlásában, s léte érté­kére és örömeire eszmélteti. A zsidó tárgy, az időszerűség és az európai színvonal új találkozását követeltük. (…) az egyetlen nem-időszaki kiadvány, melynek lapjain magyar-zsidó irodalom van kibontakozóban.”

Komlós évről-évre Kardos Lászlóval állítatta össze a magyar-zsidó irodalmi művek szemléjét. Az antiszemitizmus kiszélesedésével egyre nagyobbá vált annak a veszélye, hogy „jótékonysági” célokra használják fel a zsidó kiadókat és sajtóorgánumokat. Komlós óva intett a hitközségpolitikai-, és a művészi, illet­ve tudományos érdekek keveredésétől. Bár „új zsidó kultúrát” kívánt teremteni, óvott az adott történelmi helyzet által ki- kényszerített kontraszelekciótól, félt at­tól, hogy a nem-zsidó közegből való ki­rekesztettség miatt a zsidó kultúra, könyv-, és lapkiadás a „visszautasítottak szalonjává” válik: „Minden zsidó tollfor­gató, aki az egyetemes magyar iroda­lomban azelőtt sem tudott elhelyezked­ni, ma zsidó írónak jelentkezik.”

Az említetteken kívül fennállása alatt, 1934 és 1941 között, fontos sze­repet töltött be a Tábor Kiadó, melyet a Hungária Nyomda anyagi támogatásá­val hoztak létre. A zsidóság sorskérdéseivel, a magyarországi zsidó kultúra ál­lapotának, és kimagasló teljesítménye­inek ismertetésével és közreadásával foglalkozott. Ezt a cél szolgálta például A zsidó irodalom barátai című könyvso­rozat, melyben megjelentek J.R. Black, L. Feuchtwanger, Lázár Lajos vagy ép­pen Glasner művei. Németh Andor e ki­adónál állította össze a Zsidó írók című antológiáját. Itt jelent meg magyarul el­őször az azóta több kiadást megért Si­mon Dubnov mű a zsidóság történeté­ről, melynek vonatkozó magyar fejeze­teit akkor Szabolcsi Bence írta. A kiadó szerkesztői Horváth Zoltán, majd 1938-tól Rába Leó voltak.

Hatalmas szellemi, kulturális és esz­tétikai értékeket rejtenek ezek a kiad­ványok, melyeknek esélye volt arra, hogy az Orosháza-Gyopárosfürdői Ivria Pensió vendégei kézbe vegyék őket.