Egy nem vágyott kebel

Bencsik András úr keblére akarja ölel­ni a magyar zsidó­kat. Azok pedig – érthetetlen, hálát­lan, sőt nemzetelle­nes módon – még mindig nem sietnek a bencsiki kebelre. Pedig már március 15. előestéjén megjelent felhívása „A magyar zsidókhoz”.

De talán a magyar zsidók sajnálatos­képpen nincsenek tisztában azzal, kié azon kebel. Talán nem tudják, hogy a ma működő számos szabadalmazott nemzetmentő szolgálat egyikét épp Bencsik úr jegyzi az Új Demokrata fő­szerkesztőjeként. Ugyanaz a Bencsik, aki főszerkesztette az olvasói érdekte­lenségben ifjan elhunyt Pesti Hírlapot, tág teret nyitva abban egy könyv nép­szerűsítésének, mely szerint a cionis­ták és a szabadkőművesek a fő bűnö­sök a holocaustban. Talán arra sem figyeltek fel kellőképpen a magyar zsi­dók, hogy Bencsik úr Új Demokratája heteken át ecsetelte, hogyan álltak bosszút a zsidók 45 után a németeken, és okoztak azoknak az auschwitzi szenvedésekért még szörnyűbb gyöt­relmeket. Ha a magyar zsidók mindezt tudták volna, talán már Bencsik úr nemzetmentő keblére vetették volna magukat.

Ezzel szemben a sajnálatos tény az, hogy Bencsik úr naponta kétszer is hi­ába kénytelen lemenni a szerkesztő­ség kapuja elé az utcára, hogy hátha jön már „a magyar zsidóság autentikus képviselője”, és legalább ő, a maga autentikus személyében, elvégzi a szimbolikus kebelre bomlást, egyben átnyújtva az okmányt, amelyben a ma­gyar zsidóság elhatárolódik egy bizo­nyos „elfogadhatatlan politikai gya­korlattól”.

Bencsik úr szerint „Magyarországon a fő ellentét a nemzeti és a kozmopoli­ta törekvések között” áll fenn. A koz­mopolita akaratnak pedig egyik meg- nyilvánítója az SZDSZ, de ez szólal meg a Demokratikus Chartában, a különfé­le másságmozgalmakban is… (Új De­mokrata, 1995, 11. sz.) És mivel „a szabad demokraták tudatosan erősítik zsidó imázsukat” (!), ez egy okkal több arra, hogy a magyar zsidók végre elha­tárolódjanak, de lehetőleg sürgősen, mert „a levegőben lóg a polgárháború” (Bencsik vezércikke, Új Demokrata, 1995, 11. sz.).

A közhangulat feszültségét növeli a nemzet- és zsidóvédő Bencsik szerint az olyasmi is, hogy a nagyhéten a tele­vízióban „buzeránsok… tündökölnek”, míg a másik csatornán este „a holocaustfesztivál megy”. Pedig hát jó len­ne, ha a zsidók észben tartanák, amit az Új Demokrata egy másik cikke idéz: „Az a szolid tőke, amit a zsidók Auschwitz után megkaphattak, kimerült.” És „a világnak ma már jogában áll, hogy a zsidókkal úgy beszéljen, mint bárki mással” (Új Demokrata, 1995, 10. sz.).

Az Új Demokrata egyik pennaforgató­ja inti is a zsidókat: „egyre erősödő ingereltolódások” következtében olyan veszélyzóna alakult ki, amely „egyete­mes zsidógyűlöletben tetőzhet”.

Bencsik úr természetesen aggódik emiatt, együtt félti a magyar nemzetet és a magyar zsidóságot. Közben azért nem mulasztja el, hogy a lapjában ne üssön egyet-egyet – no, nem a zsidó­kon, csak a zsidó felelőtlenségen és elvakultságon.

Budapest fuldoklik – A fák helyén iskolát építenek a Budakeszi úton cím alatt például a Lauder-Javne iskola új épületének építkezéséről kap „hangu­latos” képet az olvasó… (1995, 11. sz.)

Bencsik és Új Demokratája úgy vé­delmezi a magyar zsidóságot, hogy ez a védelmezés szinte már az antiszemi­ta gyűlöletkeltéshez hasonlít. Ez per­sze nem „a” magyar zsidóság „autentikus képviselőjének” a véleménye, csak egy lehetséges vélemény. Tartok azonban attól, hogy nemcsak én nem fogok, de az a bizonyos „autentikus képviselő” sem fog egyhamar az Új De­mokrata nemzetmentőjének keblére borulni.