Ávráhám Slonszki, Eszter Ráv és Hájim Guri versei

Ávráhám Slonszki*:

IMA

Bocsáss meg, Uram, kinek titka a Név,

kinek sorsa a messze, s közelünkben a fénye,

hogy hiába szivemben, hiába a hév,

hebegés a szavam csak, nem is értem, enyém-e?

Megannyi kísérlet, hogy hasson a szónk,

s megannyi kudarc lett, hisz senki sem érti.

Kevés a titokból az útravalónk?

Talán nem is ősünk az édenbeli férfi?

Mikor hogy először sütött föl a rőt

hajnal, beledöfve a végtelen éjbe,

és szólt ükapám a nap színe előtt,

úgy szólt, hogy együgyű barma is értse.

Fű szólt az esőhöz, villámhoz a bak,

és Káin meg Abel beszélt a világgal-

mért hát a mi szánkban e lomha szavak?

Hova tűnt az a szó, mely a messzibe szárnyal?

Bocsáss meg, Uram, kinek titka a Név,

hogy renyhe szavam, de hadd álljak elébed,

Oly szóra taníts, hogy emelje a hév,

hogy értse, ki él, mind, mint a tiédet.

Gréda József fordítása

*Slonszki, Ávráhám – 1900-ban született Ukrajnában. 1912-ben ment Palesztinába, tanult a Herzlijá Gimnáziumban, majd visszatért Ukrajnába. 1921-ben vándorolt ki, és Tel-Avivban telepedett le. 1954-ben látott napvilágot két kötetben a Versek. Moliére-t, Shakespeare-t és Puskint fordított héberre. 1973-ban halt meg.

Esztér Ráv:*

KÉT SASKESELYŰ

Két saskeselyű –

meg egy fügefa:

függnek szédült fejjel a semmiben.

S ajtók:

a tengerre nyílnak,

kapuk:

nyílnak az égre,

felhők s fenyők közén.

Aztán szárnycsattogás,

zöld sűrűség felett,

mintha folyók

szelnék surrogva a Szentélyt.

Két saskeselyű –

meg egy fügefa:

függve

a semmiben.

Tandori Dezső fordítása

* Ráv Eszter – 1899-ben született a palesztinai Petáh Tikvában, földműves családban; fiatalon kibucokban élt, azután Egyiptomban és Párizsban. 1981-ben halt meg a Haifa melletti Tivonban. Verseskötetei: Esztér Ráv költeményei (1963) és Utolsó fohász (1972).

Hájim Gúri:*

ÖRÖKSÉG

A kos fönn vergődött már a bozótban,

Ábrahám nem tudhatta mégse,

hogy fia kérdésére itt a válasz,

imhol az égőáldozat cseréje.

Hogy nemzhessen még, nem hitte vala –

késő magva volt, ereje java.

Súlyosan emelte fel ősz fejét

a végső jelre: biztos fényütés,

az Ur angyala tiltón állt elébe,

s kezéből akkor kihullott a kés.

A feloldoztatott gyerek

csak apja hátát pillantotta meg.

Mert a történet, ahogy írva van,

Izsáknakföl-nem-áldozása.

Esztendők sokaságát élte meg,

a szeme színig töltezett míg meg nem ért

a homályra.

De az utódok ama óra örökösei:

csak megszületnek és a kés

szívüket átveri.

Mezei András fordítása

* Gúri, Hájim – 1921-ben született Tel-Avivban. Mezőgazdaságtant tanult. Küzdött az izraeli függetlenségi háborúban, később a jeruzsálemi Héber Egyetemnek, valamint a Sorbonne-nak volt a hallgatója. Első ízben 1943-ban publikált. Jeruzsálemben él. Verseskötetei: Míg eljön a hajnal (1959) és Szélrózsa (1960)